Komlós Juci 90 éves

Budapest |

<p>Február 10-én lesz kilencven éves Komlós Juci Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Nemzet Színésze, az egykor oly népszerű Szomszédok című tévésorozat Lenke nénije.</p>

Többgenerációs színészdinasztia tagja, apja Komlós Vilmos, a népszerű komikus, anyja Pintér Irma színésznő volt. Szülei hallani sem akartak arról, hogy gyermekük színi pályára lépjen, így gép-és gyorsírást tanult. Az ügyesen kézimunkázó lányt azonban csak a színpad érdekelte, és sikerült elérnie, hogy elvigyék Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába.
    Ez 1935-ben történt, és a szülők kérése ellenére fel is vették. Az intézményben csak egy évet tanult, mert amikor a Király Színház műsorra tűzte Ábrahám Pál Viktória című operettjét, a kínai lány szerepére őt választották.
    Komlós Juci a Király Színház után a Pódium Kabaré társulatának tagja lett, de mivel nem kapott megfelelő szerepet, Szegedre szerződött, és fellépett Miskolcon és Nagyváradon is.
    A második világháború után a Fővárosi Operettszínház tagja lett, majd Várkonyi Zoltán hívta a Művész Színházhoz, és hatalmas közönségsikert aratott Honthy Hanna és Jávor Pál partnereként a Magyar Színház Csodabár című előadásában. 1947-ben a Vidám Színház, 1952-ben a Magyar Néphadsereg Színháza (Vígszínház), 1957-ben a József Attila Színház társulatához szerződött, 1965-től tizenhárom esztendeig volt a Thália Színház tagja.
    Pályája kezdetén zenés darabok szubrett szerepeit játszotta, ami nem okozott neki nehézséget, hiszen alapvetően muzikális volt, jól táncolt és énekelt. Játékára könnyedség, természetesség és érzelmi gazdagság volt jellemző. Később kiváló karakterszínésznő vált belőle, olyan klasszikus szerepeket formált meg sikerrel, mint a Cyrano Roxanne-ja, a Kaméliás hölgy Margitja, Polly a Kurázsi mamából, Ophélia a Hamletből.
    A Thália Színháztól való távozása után csak szerepekre szerződött, rádió- és tévéjátékokban kapott feladatot, ma már nem vállal fellépést. 1987-től szerepelt a Szomszédok című teleregényben, amelyet 1999-ig sugárzott a Magyar Televízió. Zenthe Ferenccel szimpatikus idős házaspárt alakítottak, Lenke nénivel a jóságos, szeretetre méltó nagymama költözött be a nézők otthonába. Komlós Juci számos filmben és tévéjátékban szerepelt, egyebek közt az Arany ember, a Mire megvénülünk, az Esős vasárnap és a BÚÉK című alkotásokban.
    Művészi munkáját 1957-ben Jászai-díjjal ismerték el, 1960-ban érdemes művész lett, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki. 1998 óta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2002 óta a Nemzet Színésze kitüntető cím birtokosa. A családi hagyományokat folytató, színi pályát választó lánya, Földessy Margit az évtizedek óta működő Színjáték- és Drámastúdió vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?