Komámasszony, elsült a stukker!

S hogy a meghívásnak még nagyobb fénye legyen: a magyar dráma napja alkalmából.

Nem túlzás azt állítani: Görgey Gábor 1966-ban született tragikomédiája az elmúlt évtizedek során az egész világot bejárta. A hatalom és az ember (az intellektuel, a humanista: Jakab Róbert, a műparaszt: Lukáš Latinák, a méltóságos úr: Vladimír Kobielsky, a bőrkabátos keménylegény: Marián Miezga, a szervilis, gumigerincű kishivatalnok: Juraj Kemka) viszonya mindig és mindenütt aktuális kérdés, nem kell hozzá sem politikai, sem történelmi kinyilatkozás.

Peter Mankovecký 1998-tól futó, tehát Pozsonyban is páratlan sikerű rendezése a magyar közönséghez is eljutott végre. A szerbek, a fehéroroszok, a franciák, az ausztrálok és az amerikaiak ugyanis már láthatták. Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, a szlovák–magyar kulturális kapcsolatok élharcosa boldogan nyitott kaput az Astorka társulata előtt. Az öt remek színész pedig a hely szellemétől és az író személyes jelenlététől megittasulva tehetsége utolsó szikráját is belevitte az előadásba. Valósággal izzott alattuk a színpad, szilaj, erőteljes játékukkal végig markukban tartották a közönséget. Minden geg, minden poén a helyén volt és működött, a színpad feletti feliratot sokan nem is olvasták, hiszen amit színészi alakításokban kaptak, az a szlovák nyelvű szöveg érthetőségét is túlszárnyalta.

Egyedi esemény, a magyar dráma méltó megünneplése zajlott a Pesti Színházban. Büszke lehetett Vlado Černý, az Astorka igazgatója, Peter Weiss, Szlovákia magyarországi nagykövete, boldog volt az öt fiú, hogy Budapesten is megmutathatták végre „világjárt” előadásukat. Elragadtatásának, elismerésének adott hangot a darab szerzője, Görgey Gábor is, aki most látta először a főiskolai vizsgaelőadásként született, azóta viszont igazi kasszasikerré vált pozsonyi előadást.

„Csodálatos ajándékot kaptam az Astorkától, és így duplán boldog lehetek, hiszen az őseim felvidékiek – így Görgey Gábor. – Apai ágon történelmi család a miénk, a Szepességben volt az otthonunk. Anyai részről pedig a régi Sáros megyéből származunk. Szlovenszkó a mi történelmi múltunk színhelye, de eszembe nem jutott soha, hogy beálljak az irredentizmus értelmetlen kórusába. A történelmet visszafordítani nem lehet, a szlovákoknak igenis joguk van saját hazára, önálló államra, saját otthonra. Ami fájdalom van bennünk ebben a kérdésben, az feloldódik az Európai Unió egységében. Történelmi csoda, hogy ezt a régiót, amely a szovjet birodalom része volt majdnem fél évszázadig, sikerül egybeforrasztani anélkül, hogy gyűlölködnénk és háborúskodnánk egymással. Akkor járunk át a valamikori határokon, amikor csak akarunk, úgy kereskedünk, ahogy nekünk tetszik, úgy cseréljük a kultúránkat, ahogy a kultúra mozgása kívánja, és ez mindent megold. A Komámasszony, hol a stukker? az első egész estés darabom, én magam is megrendeztem párszor, és a mai napig járja a világot. Németországtól Amerikáig, Marokkótól Irakig, Lengyelországtól Ciprusig, Romániától Angliáig több országban bemutatták, nagyon sok nyelvre lefordították. Körülbelül ötvenfajta előadásról tudok. Egy volt, ami nem tetszett. Nők játszották, akik nem bírták ki, hogy ez a sikeres darab férfiakra van írva, ezért ők is bemutatták, de nem működött az előadás. Azóta készülök arra, hogy egyszer írjak egy hasonló darabot nők számára. Eddig sajnos nem jutott eszembe a patent.”

A pozsonyi előadásról így nyilatkozik a nyolcvanéves szerző, az egykori kormánytag, kulturális miniszter:

„Egészen szenzációs volt, ezt őszintén mondom. Világszínvonalú előadás, egy annyira speciális felfogása a darabnak. Még annak ellenére is, hogy kimaradtak belőle az író számára fontos részek, de a rendező nagyon rokonszenvesen oldotta ezt meg, és az egésznek van egy nagyon egységes hangszerelése. És ez a fontos. Én az alternatív előadásokat azért nem szoktam szeretni, mert van egy ötlet, ami az első öt-tíz percben működik, utána viszont már nem, a rendező nem tudja végigvinni, tehát a dolognak nincs értelme. Itt a rendezőnek volt egy koncepciója, elképzelése, ami az első perctől az utolsóig tökéletesen működött. Szuper profi előadás a pozsonyi, tiszta szívemből mondom, hogy remek. A színészek egyszerűen lenyűgözőek. Nem is tudnék sorrendet felállítani köztük, és ez így van jól. Szokták, ugye, mondani, hogy X vagy Y milyen kimagasló alakítást nyújtott. Itt nincs kiugró alakítás, mert mind az öt egyformán az. Annyira összhangban van az öt színész, annyira jól konverzálnak, karakterben és lelkileg is annyira a helyükön vannak, hogy tényleg csak azt tudom mondani: zseniálisak.”

A pozsonyi Stukker 185. előadását láthatták a budapesti nézők, s mivel közeledik a 200., Vlado Černý, az Astorka igazgatója meghívta Görgey Gábort e páratlan jubileumra.

„Elfoglaltságaim miatt szégyenszemre valóban most láttam először a produkciót, pedig sokszor terveztem, hogy átugrok Pozsonyba. Most házhoz jöttek a fiúk, és megígértem nekik, hogy a jubileumi előadáson számolhatnak velem. Bár súlyos szembetegségem van, és nem szívesen utazom. Azt is mondták a színészek, hogy túl szeretnék szárnyalni az eddigi szlovák játszottságot. Hogy rekorderek akarnak lenni, és még harminc évig szeretnék vinni a darabot. Erre válaszoltam nekik azt, hogy rendben, majd igyekszem azon az előadáson is ott lenni, akár 110 évesen. S ha akarnak egy jó finálét, akkor ott, a színpadon meghalok nekik.”

S hogy miképpen könyvelték el magukban ezt a forró hangulatú estét a színészek? Íme, az öt válasz:

Vlado Kobielsky: „Ugyanazt éreztem most is, mint nemrég a prágai Rendi Színházban, ahol az Amadeust játszottuk. Ott, azon a helyen, ahol maga Mozart vezényelte egykor a Don Giovannit, és Forman forgatta Oscar-díjas filmjét. A genius loci mindig felhevíti az embert. Görgey Gábor személyes jelenléte is ezt tette velem.”

Marián Miezga: „Fantasztikus este volt, nagyszerűen éreztük magunkat, kár, hogy még éjjel haza kellett utaznunk.”

Juraj Kemka: „Csodálatos volt Budapesten játszani, felejthetetlen!”

Lukáš Latinák: „Angyalom, gyönyörű! – mondom pomagyarszki.”

Jakab Róbert: „Görgey Gábort idézem: Szeressük egymást, gyerekek! Egyetlen este, és milyen sokat tud tenni a szlovák-magyar kapcsolatokban!”