Klón unokák, Alfa-pluszok, Béták, Epszilonok

Rémes, hogy egy egyszerű sajtóhír mi mindent össze nem hoz az ember fejében! Nagyot rándulnak a „szürke kis agysejtek” (mint Agatha Christie detektívjénél, Poirot-nál), kitágulnak a tekervények, és működésbe lépnek a hajtövi izzadságmirigyek. A hír mellesleg annyi, hogy „Severino Antinori olasz nőgyógyász szerint egy nő terhes az első emberi klónnal”. A téma Dolly bárány csodálatos szaporítása óta ismert, és már akkor megosztotta a közvéleményt. Hogy szabad-e, etikus-e... S hogy mit mond majd a kis klón, ha felnő?! A bárány bégetett, és kiderült, hogy megöregedett, mielőtt még felnőtt volna. Erre most itt van az emberteremtés hasonszőrű lehetősége, a Teremtő után szabadon... De még milyen szabadon, atyavilág! Vagy inkább „Szép új világ”, ahogy azt már egy Aldous Huxley nevű író 1932-ben papírra vetette. Tőle kölcsönöztem a címet, igaz, ő sci-fi-nek szánta a „keltető és kondicionáló központban” tenyésztett emberi lények megrázó és elrettentő történetét. Huxley úr most egyszerre örülhet és sírhat a túlvilágon, bejött neki az utópia, embrióstul. Becsszóra, nagyon szeretném kihagyni ebből az írásból az egyházakat, meg az öszszes egyéb véleményt! Azt gondolom, hogy minden tudós minden tudása Istentől ered, nevezzék a különböző kultúrkörökben a Mindenhatót bárminek. A tudós is csak ember, ennélfogva szabad akaratú. Ezt kapta az ő istenétől (ha hisz benne, ha nem), és szabad akaratából döntött. Pár évtizede például úgy, hogy puszta jó szándékból nyilvánosságra hozta az atombomba képletét. Ha már feltalálta, miért ne dicsekedjen el vele?! Ó, igen, azt mélységesen sajnálta, hogy rossz emberek robbantgatni kezdték, továbbfejlesztették, azzal meg hogy is lehetett volna tisztában, hogy az atomsugárzásnak évszázados és megállíthatatlan romboló ereje van?! Hát élt már valaki addig?! Az utókor dolga, nem igaz...?! Ez, ugye, abszolút civil eszmefuttatás, és én tényleg abszolút civil vagyok. Egy teljesen civil anya, aki az anyasága előtt rettegett attól, hogy esetleg nem lehet gyermeke. Azután világra jött a fiam és a lányom, hasonlóak, és mégis teljesen különbözőek. És hát..., hogy is mondjam..., az apjuk az apjuk, az anyjuk meg jómagam vagyok. A barátnőmnek nem volt ilyen egyszerű a sorsa: mesterséges megtermékenyítéssel hozta világra imádott kisfiát. Akit azóta is tejben-vajban fürösztenek a férjével. Megszenvedtek a babáért, és végtelenül jó látni a boldogságukat! Az orvostudomány tényleg csodálatos! Hogy akkor miért van bajom Dolly bárány „utódaival”, legyen a nevük Molnár Jóska vagy John Smith?! A hír obszcenitása miatt, tudják. Mert egyszerre gyomorforgató, képtelen és bárgyú. Jó lett volna azt hinni, hogy nem egy komolynak szánt információval lettem gazdagabb, hanem álmodom, vagy egyszerűen meghülyültem. Csak képzeljék el, hazajön a gyerek az iskolából, és amikor számon kérik rajta az elégtelent, odavágja, hogy „mit akarsz, nőstény, a peteátültetésemkor biztos salak került a vérkivonatodba, aztán meg engem okolsz, hogy csak ilyen Béta-mínusz lettem...!” Most nem a Szép új világból idéztem, de úgy látszik, a könyvet a jelenkori klónozók is forgatják (és ráadásul szakirodalomként), mert a módszert gyakorlatilag Huxley szavaival írják le: „az anya petesejtjének sejtmagját, s ezáltal teljes genetikai állományát eltávolítják, s a helyébe az apa egyik testi sejtjéből kinyert sejtmagot, illetve a benne levő genetikai állományt juttatják be”. Az említett regényben a hasonló „műtétért” – bár ott a nők örökre meg is válnak a petefészküktől, jobb helyen van az a keltetőben – hathavi fizetésnek megfelelő jutalom jár. Szóval anya is, meg nem is. A tehéntől azért különbözik – még egy emlékeztető az ominózus kötetre –, mert a nő egyrészt maga vállalta, másrészt mégis csak világra segített egy (ha ugyan) tökéletes emberi másolatot. Legyünk optimisták, a sokadik kísérletre nálunk is tökéletes lehet. Az előző vakarékokat meg vagy megölik (Pardon, megsemmisítik, mint selejtet!), vagy elhelyezik majd az ilyen-olyan intézetekben. A kísérlet finanszírozásából nyilván telik rá. Keresgélni sem nagyon kell, árvaházakból túltermés van úgyis, mert kinek kell egy olyan gyerek, akinek nem kémcsőtiszta a génállománya?! Nyugtassanak meg, hogy nem csak nekem! Én azért – ha megérem – szeretnék olyan igazi nagymama lenni, mint az én édesanyám! Aki csöndben aggódott a várandós lányáért, és máig kimondhatatlan szeretettel csüng az unokáin. Akkor is, ha éppen rossz fát tettek a tűzre. Nem tudom, mihez kezdenék egy klónunokával, az idegesítően tökéletes Alfával, a mindenben középszerű Bétával, vagy egy idomítható Epszilonnal... És remélem, nem is fogom megtudni soha! A városunkban is van egy gyermekotthon. Ha az időm engedi, két kisgyereket hazahozok onnan az enyéim mellé. És ha az édesanyám éppen itt van, ők is kapnak tőle nagyis puszit. Mert az élet nem színtiszta biológia. Még akkor sem, ha a tudósok úgy gondolják, megint megoldottak valamit. A hírek szerint máris ötezer pár jelentkezett a klónkísérletre. Ennyien vágynának egy másolt gyerek után? Ennyien szerelmesek vagyunk önmagunkba?!