Kis önbizalmat is a táskába

Az iskolaérettségen kívül testi-lelki felkészültség, no és tárgyi feltételek szükségesek a jó starthoz egy elsős kisgyermeknek. A szólással ellentétben – minden jó, ha a vége jó – ezúttal a sikeres kezdésen van a hangsúly.
A nyár vége felé az iskolakezdők már némi izgalommal gondolnak a szeptemberre.

Az iskolaérettségen kívül testi-lelki felkészültség, no és tárgyi feltételek szükségesek a jó starthoz egy elsős kisgyermeknek. A szólással ellentétben – minden jó, ha a vége jó – ezúttal a sikeres kezdésen van a hangsúly.

A nyár vége felé az iskolakezdők már némi izgalommal gondolnak a szeptemberre. Érzéseikben osztoznak velük szüleik is, akik, ha lehet, még nagyobb várakozással tekintenek az előttük álló tanévre. Szakértők szerint elég három dologgal megismertetni a kis nebulót, és elmúlik a félelme: az iskolaépülettel, a tanító nénivel és az iskolába vezető úttal. Szerintünk azért ennél több dologra kell gondolniuk a szülőknek a beiskolázáskor. Tanácsainkkal segítünk felkészülni az iskolakezdésre.

Kell egy kis helyismeret

Ha nagyobb diákokat megkérdezünk, mi volt a legizgalmasabb az első hetekben, sokan az iskolaépületre emlékeznek vissza szorongással. Féltek, hogy eltévednek a folyosókon, nem mertek kimenni vécére, féltek a nagyobbaktól, a szörnyű ricsajtól a szünetekben. Az első napokban tehát kísérjük be az osztályterembe a gyereket. Sétáljunk egyet a folyosón, keressük meg a vécét, a lépcsőházat. A legtöbb helyen a tanító nénivel is gyakorolják a tájékozódást az épületben, illetve csak csoportosan közlekednek a folyosókon. Sok helyen az elsős tanító néni előző osztálya veszi pártfogásába az újdonsült iskolásokat. A harmadikosok vagy ötödikesek tanév elején szívesen visszalátogatnak volt tanító nénijükhöz, és közben az „öregdiákok” nagylelkű gesztusával segítenek a „kicsiknek”. A társosztályoknak közös rendezvényeik is vannak. Nagy biztonságot ad a gyereknek az is, ha van az iskolában ismerős felsőbb osztályos vagy testvér. Kérjük meg őt, hogy szünetekben nézzen be az elsős tanterembe.

Ismerjük meg a tanító nénit

A tanító néni személye talán még több izgalomra ad okot. Egyre inkább elterjedt az a gyakorlat, hogy a nagycsoportos óvodások ellátogatnak az iskolába, megnéznek egy-két órát, és megismerkednek leendő tanító nénijükkel. A beiratkozáskor is van lehetőség arra, hogy néhány szót váltsanak vele. Fontos, hogy a gyerek olyan kapcsolatot tudjon kialakítani vele, hogy merjen szólni neki, ha valamiért segítségre szorul. Ezért otthon is kellő tisztelettel beszéljünk róla a gyerek előtt.

Segítsük a tájékozódásban

Fontos, hogy a gyerek megismerje az iskolába vezető utat és az iskola környékét is, így nem érzi olyan elveszettnek magát az ismeretlen utcákon. Bár majd csak fokozatosan lesz önálló, már most szoktassuk hozzá a biztonságos közlekedéshez. Ne a legrövidebb, hanem a legbiztonságosabb utat válasszuk – egy idő múlva egyedül fog itt járni. A legelemibb közlekedési szabályokat saját biztonsága érdekében is be kell tartania. Ha kocsival szállítjuk, nincs alkalma önállóságát fejleszteni, ezért inkább gyalog menjünk az iskolába. Kérdés, hogy mikortól járhat majd egyedül. Ez nemcsak a korától, hanem komolyságától, megbízhatóságától is függ, nagyrészt azonban a távolság, a környék közbiztonsága a döntő.

Az iskolás napirend

A nyári pihenő után nehéz visszatérni a szoros időbeosztást követelő napirendhez. Egyik napról a másikra nem lehet visszazökkenni, ezért egy-két héttel előbb kezdjünk hozzá az iskolás életritmus bevezetéséhez. Este időben (8 óra tájban) feküdjön le a gyerek. Ha nem álmos, nyugodtan nézegethet könyveket, vagy csendben játszhat még az ágyban. Az egész napos iskolai munka majd megterheli őt, és el fog aludni korábban, feltéve, ha megszokta, hogy mindig ugyanabban az időben ágyba kerül. Reggeli nélkül ne induljunk el otthonról. Még ha csak egy teát iszunk is, üljünk le az asztalhoz, beszélgessünk az előttünk álló nap várható eseményeiről, ez az öt-tíz perc az egész napra kihat: a gyerek nyugodtabban, összeszedettebben indul el.

Már most gondoljuk át, hogyan telik majd a tanítás utáni napszak. Napközis lesz-e csemeténk, hogyan, mikor jön haza az iskolából, jár-e majd különórákra? Mivel a szülők dolgoznak, valószínű, hogy idén is ugyanabban az időpontban mennek majd gyermekükért az iskolába, mint tavaly az oviba. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy az iskolában már nagyon keveset játszanak a gyerekek, sok a kötelező foglalkozás, nagyobb fegyelmet követelnek, és jóval kevesebb a mozgáslehetőség. Abban a néhány órában, amit késő délután, este otthon tölt a gyerek, hadd pihenjen, mozogjon, tevékenykedjék a kedvére a maga igénye szerint. Biztonságot ad neki, ha ilyenkor mellette vannak szülei, és ráérnek meghallgatni őt.

Bútorok a tanuláshoz

Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke jó tanuló lenne. Sokat segít ebben az otthoni környezet tanulásra serkentő kialakítása is. Nem feltétlenül anyagiak kérdése az, hogy ideális tanulóhelyet biztosítsunk a gyereknek. Ha eddig nem volt íróasztala, most időszerű lesz beszerezni egyet a magasságban hozzá illő székkel együtt. Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy az asztallap és a széklap magassága akkora legyen, hogy a gyerek a széken ülve, térdét derékszögben behajlítva, talpát a földön tartva egyenes háttal, karját kényelmesen felfektethesse az asztalra. Már nálunk is kaphatók a gyerek növekedését követő, állítható magasságú, dönthető íróasztalok, székek. Ezek valóban végigkísérik a tanulót az első osztálytól az érettségiig, persze áruk is ennek megfelelő. Minél nagyobb az asztal lapja, annál kényelmesebben fér el rajta a sok nagyalakú könyv, munkafüzet, ám egy amúgy is szűk gyerekszobából mégsem veheti el a játszásra alkalmas helyet. Helyes testtartást elősegítő asztalt az ezermester apuka is barkácsolhat. Praktikus, ha sarkai lekerekítettek, vagy húzzunk rá sarokvédőt.

Pszichológusok szerint nem jó az íróasztalt a fallal szemben elhelyezni, mert az beszűkíti a gondolkodást. Szerencsésebb szerintük az ablakkal szembe állítani, hogy a tanulás közben ne a falat bámulja a gyerek. Ha erre nincs lehetőség, akasszunk egy méretes parafatáblát a falra. Erre feltűzhetjük az órarendet, aktuális tudnivalókat, egy jól sikerült rajzot, oklevelet.

A tanszerek rendje

A tankönyveket, füzeteket az íróasztal fiókjában, polcon, színes dossziékban tárolhatjuk. Megfelelő tárlót saját kezűleg is készíthetünk öntapadós tapétával bevont kartondobozokból. Igyekezzünk praktikusan elhelyezni a tanszereket, hogy minden kéznél legyen, ha szükség van rá. ĺróeszközt, színeseket, ollót, ragasztót, papír zsebkendőt helyezzünk el az asztalon, hogy ne kelljen megszakítani a tanulást. Szükség lesz rajzdobozra vagy -zsákra. Ebben tartják majd az iskolában hagyható eszközöket. E célra használhatunk cipődobozt.

Megfelelő iskolatáska

A keményfalú táska drágább, ám tartósabb, és a tanszerek is jobban elhelyezhetők benne, kevésbé terheli meg a gerincet, biztosítja a helyes testtartást. Hátránya, hogy önsúlya is van, ezt tetézi még a tankönyvek súlya. Ne vegyünk már első osztályban túl nagy táskát, remélve, hogy ez majd évekig eltart. A hat-hét éves hátára minél kisebb terhet rakjunk, pár év múlva már nagyobb lesz, akkor elbír majd egy méretesebb táskát is.

A füzetek, íróeszközök, tolltartó megvásárlásánál tartsuk szem előtt a környezetvédelmi szempontokat. Sajnos, a natúr fa-, bőr-, újrafelhasznált papírtermékek nem olyan tetszetősek a gyermekek szemében, mint a neonfényekben pompázó műanyag holmik. Nehéz meggyőzni a gyereket, miért vegyük az egyszerű kinézetűt, de sorakoztassuk fel érveinket.

Ezt az utolsó két napot használjuk legalább pihenésre, az iskolai munkára való lassú ráhangolódásra. Soha ne ijesztgessük a gyereket az iskolával, és próbáljunk magunk is felszabadulni a teljesítménykényszer alól. Ha jókedvűen, örömmel kezdi a kis elsős az iskolát, az már fél sikert jelent. (-ter-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?