Killers – 2Pac Shakur követői

1996 szeptemberében hétévesek voltak. Ekkor gyilkolták meg 2Pac-ket, az amerikai rapzene meghatározó egyéniségét. Valószínűleg még a merénylet híre sem jutott el hozzájuk. Pár évvel később, az iskolaév utolsó napjaiban a zenei nevelés órára mindenki hozhatta a saját kedvencének hanghordozóját. Valaki 2Pac egyik cédéjével érkezett. Derzsi Zoltán ekkor hallotta először a sztárt. Annyira rabul ejtette a zenéje, hogy elhatározta, jobban belemélyed az amerikai rap világába.

Tagok:

Derzsi Zoltán – kis Zoli (15)

Németh Balázs – DJ Bali (15)

Mi történt az emlékezetes zeneóra után?

kis Zoli: Teljesen lenyűgözött 2Pac zenéje. Előtte nem igazán voltam járatos a rapzenében. Azt hallgattam, amit a hasonló korú fiatalok, amit a rádiók adnak. Persze először kizárólag a zene fogott meg, hiszen angolul alig tudtam, a szövegből szinte semmit sem értettem. Még most is nehéz megérteni, miről szólnak a dalok, komoly nyelvtudás kell hozzá, ugyanis sok bennük az amerikai szleng. Azért is szeretem 2Pac-ket, mert a dalai az élet fontos dolgairól szólnak. A szövegei mindig elgondolkodtatnak.

Az amerikai rappel manapság is mostohán bánnak a honi zenei szerkesztők. Alig lehet hallani rapfelvételeket.

kis Zoli: Ezért ritkán hallgatok rádiót, inkább nézem az MTV vagy a VIVA műsorait, azok fontosnak tartják a hip-hop és a rapzenét. Szerintem nálunk is volna rá igény, a fiatalok biztosan megkedvelnék, csak nincs fórum, ahol találkozhatnának ezekkel a stílusokkal. Kevés az olyan médium, amely felvállalja, a tinik pedig azért rajonganak, amit a menő kereskedelmi rádiók sugároznak. Dr. Dre, 2Pac vagy Snoop Dogg zenéje nem jut el hozzájuk.

Te mégis megismertetted a lakótelepi srácokkal.

kis Zoli: Valóban. A házunk előtt hallgattuk a rapsztárok dalait, és szép lassan mindenki megszerette. A környék azóta a raptől hangos.

Honnan a „művészneved“?

kis Zoli: Egyszerű. Gyakran vagyok a nagymamámnál, a szünidők jelentős részét nála töltöm. Esténként mindig összejövünk az ottani haverokkal. És ott van egy nagy Zoli, így lettem én kis Zoli.

Mikor döntötted el, hogy nemcsak hallgatni akarod a hip-hop és rapdalokat, hanem zenélni is szeretnél?

kis Zoli: Fél évvel ezelőtt egy szülinapi bulira voltam hivatalos, sőt megkértek, hogy én szolgáltassam a zenét. Felkerestem régi barátomat, Balázst, akivel egy házban lakunk, hogy segítsen, adjon tanácsokat. Tudtam róla, hogy van egy zenei programja. Leültünk hát a számítógépe elé, és elkezdtünk zenei alapokat gyártani, pontosabban inkább csak kísérletezgettünk.

DJ Bali: Hamar kiderült, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Nem csoda, hiszen Zoli velem is megismertette és megszerettette a rappet. A szülinapi buli jól sikerült, együtt szórakoztattuk a társakat, aztán máskor is összejöttünk, zenét szereztünk a számítógépes program segítségével. Ekkor döntöttük el, hogy csapatot alapítunk.

Elég félelmetes nevet választottatok...

DJ Bali: Azért nem kell félni tőlünk. Azt akartuk jelezni, hogy a szöveg fegyver, akár gyilkolni is lehet vele. Mi is nagy hangsúlyt fektetünk a szövegre, akárcsak az amerikai rapperek. Igaz, mi magyarul rappelünk, és a magyar nem éppen a rap nyelve. Az angol, az amerikai szleng egyszerűbb, a magyarban sokkal nehezebb frappánsan megfogalmazni a mondanivalót.

A ti szövegeitek miről szólnak?

kis Zoli: Mindenről, ami foglalkoztat bennünket és a korunkbelieket. Az életről, a bulizásról, a háborúk értelmetlenségéről, egyszóval mindenről, amivel nap mint nap találkozunk.

Hogyan készülnek a Killers-dalok?

kis Zoli: Az esetek többségében először a zene születik meg, aztán szöveget írunk hozzá. Később, ha kell, kiegészítjük különböző effektekkel.

DJ Bali: Eddig körülbelül húsz dalunk készült el, ám a legtöbb a kukában végezte, mivel nem voltunk elégedettek velük. Bár nem mutattuk meg őket a szülőknek, barátoknak, így senki sem mondta, hogy rosszak, de a mi elvárásainknak nem feleltek meg. Néhány hete készítettünk egy háromszámos cédét, Az élet, a Killers és Az utca című dalaink hallhatók rajta. Ezekkel már elégedettek vagyunk, egész jól sikerültek.

A zenélés nem olcsó mulatság. Kik fedezik a kiadásokat?

kis Zoli: Ez tévhit! Nem kell hozzá vastag pénztárca, legalábbis a mi zenénkhez nem. A programok többsége, amelyek segítségével készül a zene, ingyen letölthető az internetről. Ugyan léteznek jobb programok is, amelyekért már fizetni kell, sokkal többet tudnak, de mi egyelőre beérjük az egyszerűbbel is. Kisebb kiadások mindig akadnak, a szülők sokat segítenek, de örömmel teszik. Örülnek, hogy a szabadidőnkben a zenéléssel foglalkozunk.

Ha két év múlva találkozunk, mit szeretnétek nekem elmondani? Mivel lennétek elégedettek?

DJ Bali: Szeretnénk elindulni valamilyen tehetségkutató versenyen. Egy élő fellépés gondolatával is kacérkodunk, ha minden igaz, a közeljövőben lehetőség nyílik rá. De nem leszünk szomorúak, ha mégsem valósulna meg, hiszen fiatalok vagyunk, rengeteg időnk van. Mindenképpen fejleszteni kell a zenei tudásunkat, még sokat kell tanulnunk. Ha úgy érezzük, hogy eljutottunk egy bizonyos szintre, akkor majd felkeresünk egy-két kiadót is, hátha látnak bennünk fantáziát. A legfontosabb azonban, hogy továbbra is maximálisan élvezzük a közös munkát. (y)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?