Kibérelve a listák csúcsa

Hetek óta nincs változás a magyar listák élén.

Hetek óta nincs változás a magyar listák élén. A legkelendőbb album továbbra is a Princess második lemeze, a Hegedűvarázs, a kislemezek összesítését is hetek óta ugyanaz a maxi cédé, a Tankcsapda Szextárgya vezeti, míg a kereskedelmi rádiók legjátszottabb dala is ugyanaz, amely egy meg két hete, Baby Gabi és a Kozmix-os Lányi Lala duettje, az Őrült szerelem.

Végre szerepel ez eladási listán, igaz egyelőre csak a harmincnegyedik helyig jutott Auth Csilla harmadik, A szerelem az esetem című lemeze. Félő volt, hogy az első kislemezdalt, egy Edda-klasszikust, az Érzés átdolgozását nem fogják játszani a rádiók, amely az album sikertelenségéhez vezethetett volna, mivel ha egy felvételt ignorálnak a rádiók, akkor az esetek többségében az album is gyorsan feledésbe merül. Az Érzés az első hetekben tapasztalható érdektelenség után azonban most már egyre többet forog, a Kívánságműsorokban is gyakran kérik, így minden bizonnyal Csilla új lemeze is hasonlóan sikeres lesz, mint az előző kettő volt. Tegyük hozzá: megérdemelten, hiszen az elmúlt időszak egyik legjobb lemezéről van szó.

Egyelőre hatalmas bukás viszont a Bon Bon nyolcadik lemeze, egy hét után máris elhagyta a negyven albumot rangsoroló eladási listát. Szolnoki Péter és Török Tamás nyolc éve zenél együtt mindenféle botrány nélkül. A nyolcas szám mostanában fontos szerepet játszik a mindennapjaikban, nyolcadik albumuk címe: 008. Hogy folytassuk a sort, június nyolcadikán este nyolc órakor rendezik lemezbemutató koncertjüket a Petőfi Csarnokban, a két frontemberrel kiegészülve egy nyolctagú zenekar lesz a színpadon. A hangsúly a nagy slágerek mellett természetesen azokon a dalokon lesz, amelyek az új albumon hallhatók: Jól vagyok, C’est la vie, Harmadik menet, Csak egy dal, Váratlan vendég, Élvezd a percet, Egy úr az űrből. A fiúk a lemezt több mint három hónap alatt vették fel, de egy teljes évet dolgoztak rajta. A hangszerelésnél az volt a legfőbb szempont, hogy élő hangszerekkel is előadhatók legyenek a dalok, a Bon Bon mindig is előnyben részesítette az élő hangzást a koncerteken, fellépéseken. Péter és Tamás ezzel a lemezzel is szeretné kivívni a különböző korosztályok elismerését: eddig is megfigyelhető volt, hogy a gyerekektől az idősebbekig széles közönség kedveli zenéjüket. Hát reméljük, a kezdeti sikertelenség csak átmeneti állapot, s végül a siker sem marad el... (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?