Kiállításon mutatják be Banksy önmagát félig megsemmisítő művét

Banksy
Baden-Baden |

Baden-Badenben csaknem egy hónapig tartó kiállításon mutatják be Banksy brit graffitiművész Girl With Balloon (Lány léggömbbel) című művét, amely nagy szenzációt keltve félig bedarálta magát a Sotheby's tavaly októberi londoni árverésén.

 

Az időközben Love in the Bin-re (Szerelem a kukában) átkeresztelt kép február 5. és március 2. között lesz látható a Frieder Burda múzeumban. Henning Schaper múzeumigazgató azt mondta, hogy nagy érdeklődésre számítanak, főleg a fiatalok és a Banksy-rajongók részéről.

Az igazgató szerint nem pusztán közszemlére teszik a londoni árverésen több mint egymillió angol fontért elkelt műalkotást, hanem az alkotó szándékának megfelelően igyekeznek "demokratizálni a művészetet", így a lehető legtöbb embernek akarják megmutatni a művet, és szimpóziumot is rendeznek arról, hogy milyen körülmények vezetnek "árrobbanáshoz" a műkincspiacon.

Október elején nagy vihart keltett a művészvilágban a Lány léggömbbel, amely félig bedarálta magát a keretbe rejtett iratmegsemmisítővel az után, hogy 1,042 millió fontos áron elkelt. Banksy egyik leghíresebb művének akrilfestékkel készült reprodukciója egy szívformájú piros léggömböt felengedő kislányt ábrázol.

A kilétét titkoló bristoli utcaművész később azt közölte, hogy a képnek teljesen meg kellett volna semmisülnie, és akciójával a műkereskedelem eltorzulását kívánta bírálni.

A vásárló, egy nevének elhallgatását kérő európai műgyűjtőnő elmondta, hogy először sokkolták a történtek, majd lassan felfogta, hogy "a művészettörténet egy darabjának" tulajdonosa lesz. A Sotheby's szerint Banksy az árverésen "valójában nem elpusztított, hanem megalkotott egy művet". Az aukciósház a művészettörténet első olyan alkotásaként ünnepelte a képet, "amely egy aukción, élőben jött létre".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?