Ki lesz a győztes?

Kylie Minogue szereti a megmérettetéseket. 2001 szeptemberében Victoria Beckham ellen állt ki. Ugyanazon a napon jelentették meg dalaikat, amelyek az új albumaikat harangozták be. Nagy párharc ígérkezett, de végül nem lett belőle semmi, pontosabban az ausztrál énekesnő győzelme már a maxik megjelenésének pillanatában egyértelmű volt, Can’t Get You Out Of My Head című slágere az angol lista élén debütált, míg Victoria első szólódala, a Not Such An Innocent Girl csak a csalódást jelentő hatodik helyen. Most nagyobb falat vár Minogue kisasszonyra. Britney Spears.

A két világsztár ugyanarra a napra időzítette várva-várt nagylemezének megjelenését. Bár úgy volt, hogy Kylie albuma csak jövőre kerül a boltokba, de az illetékesek meggondolták magukat, már a karácsonyi piacra kiadják. A megjelenés időpontja: november tizenhét. Ezzel elindul az idei év talán legnagyobb versenyfutása, hiszen az anyagi siker mellett természetesen az egész világ figyelni fogja, melyik énekesnő lesz a győztes. Sokak szerint csakis Kylie nyerhet. Neki jobban áll a szénája. A párharc Európára, Ázsiára és Ausztráliára korlátozódik, mivel az ausztrál énekesnő albuma a tengerentúlon csak februárban jelenik meg.

Britney Spears az utóbbi időben inkább botrányos magánéletének köszönhetően került reflektorfénybe, sok fiatal rajongója óriásit csalódott benne emiatt. Ez idő alatt szintén viharos volt kolleganőjének a szerelmi élete, de ő legalább nem hetente váltogatta a szeretőit... Britney ellen szól az a tény is, hogy előző albumának sikere elmaradt a várakozásoktól.

A pophercegnő az Amerikai Football Bajnokság nyitó ünnepségén mutatta be új nagylemezének első dalát. A régi slágerek egyvelege előtt a Me Against The Music című újdonságával indította a műsorát. Nem tér el gyökeresen az eddigi irányvonaltól, bár egyértelműen érezhető rajta, hogy az énekesnő érettebb, felnőttebb oldalát kívánja megmutatni. Britney szerint azonban maga a korong teljesen új hangzásvilágot képvisel, több trance-es hangzású szerzemény lesz rajta. „Az összes dal vibrál, szinte hallgattatja magát. Személyes hangvételűek, de nem annyira, mint az előző albumaim felvételei“–nyilatkozta a Rolling Stone zenei magazinnak. Az albumán olyan előadók működnek közre producerként, mint Moby, R. Kelly és a The Matrix. Az Early Mornin’ című dalban bukkan fel Moby, a Shadow címűben a The Matrix csapata segédkezik, míg R. Kelly írta az Outrageous című számot. „Már nem olyan dalokat énekelek, mint a Baby... One More Time. Az új lemez jelzi, hogy milyen vagyok: érzéki és szexi“–tette hozzá Britney.

Kylie lemezéről jóval kevesebbet lehet tudni, a kiadója titkolózik. Az előhírnök, a Slow című dal, november harmadikán lát napvilágot. Egy brit rajongói honlap értesülései szerint az album címe City Games lesz, és tizenegy dal hallható rajta. A napokban olyan hírek is felbukkantak a sajtóban, hogy Kylie húga: Dannii, a Neptunes és korábbi szövegírója, Cathy Dennis is szerepel a lemezen. Ezeket az információkat a kiadó nem volt hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni.

Kylie és jó pár évvel fiatalabb vetélytársa a következő hetekben várhatóan mindent meg fognak tenni azért, hogy az érdeklődés középpontjába kerüljenek. Kylie a napokban így nyilatkozott: „Nem értem, a sajtóban miért jelennek meg uszító cikkek. Nincsen köztünk komolyabb rivalizálás. Tehetséges énekesnőnek tartom Britneyt, akinek szintén semmi szüksége az ilyen fajta hírverésre. Mellesleg érdeklődéssel várom az albumát. Kíváncsi vagyok, mennyit változott dalainak hangzása“ – mondta. Szimpatikus megnyilvánulás, viszont sejtetni véli, hogy ez a nyilatkozat is a jól megírt forgatókönyv része, valójában nem mindegy, hogy ki lesz a győztes.

Két hónap múlva minden kiderül. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?