Ki az úr a háznál?

Dávid két hónapi ismeretség után költözött oda Julihoz, de alig telt el két hónap, majd megbolondultak egymástól. Csupa fontos dolog miatt vesztek össze: milyen színűre fessék a falat, milyen könyvespolcot vegyenek, hol legyen Dávid íróasztala. A fészekrakás bolondériái – gondolták, pedig igazi hatalmi harc kezdődött. S tart máig. Mert húsz év alatt sem tudták eldönteni, ki az úr a háznál.

– Imádom, de meg tudnám ölni, ha rám szól (és hogyan szól rám!), hogy vigyem le a szemetet – mondja Dávid. – A gyerekek már meg se hallják a veszekedést. Megszokták, mint az esti mesét. Meg ami a mesét megelőzi: a szidást a rossz jegyekért, a rendetlenségért, a civakodásért. Örökké hangos a ház – amikor az ősök jókedvűek, a gyerekek biztosan öszszekapnak valamin.

Ilyen a család – vélekedik a két gyerek –, a papa és a mama fáradt, ideges, a gyerekek rosszak, a macska mindent lever, a kutya meg folyton ugat. Jó, ha mindez nem egyszerre történik. Ha a papa dühös, öcsi iszkol a szobából, és Kisjuli is fél, Júlia pedig csípőre tett kézzel várja, mi az ördög van már megint: csitítsa-e Dávidot, vagy ellentmondjon neki.

APÁK ÉS BABÁK

A szülők jó kapcsolata és az apa személyisége meghatározó egy családban, már a mama hasában is megérzi a kis jövevény. Egy érdekes vizsgálatsorozat is ezt támasztja alá. Egy amerikai kutató, dr. Jay Belsky a csecsemők tűrőképességét vizsgálva megkérdezte a szülőktől, hogy a különben egészséges gyermekük mennyit sírt három és kilenc hónapos korában. A feleletek alapján négy csoportot lehetett elkülöníteni. Az elsőbe a három és kilenc hónapos korukban is keveset síró gyerekek tartoznak. A másodikba a három hónaposan sokat, kilenc hónaposan pedig keveset síró gyerekek – érzékenységük tehát csökkent. A harmadik a kisebb korukban keveset, kilenc hónaposan többet sírók – érzékenységük tehát nőtt. A negyedik a mindegyik életkorban sokat síró gyerekek csoportja.

A gyerekek 40 százalékának érzékenysége változott: nőtt, vagy csökkent. A szülők személyiségét és a bánásmódot megvizsgálva kiderült, hogy az egyre érzékenyebbé váló babák apja már a terhesség alatt is elutasító volt, vagy legalábbis közömbös születendő gyermeke, de az édesanya iránt is. A babával pedig újszülött korától alig törődött. Viszont az első csoportba tartozó, mindig keveset síró babák édesapja örült a kicsi érkezésének is, és ugyanolyan szeretettel gondozta a gyereket, mint az édesanya. És a kezdetben sokat, majd egyre kevesebbet síró gyerekek? Az ő változásukban is az apa személyisége játszik döntő szerepet: a három hónapos kis sírdogálóból az édesanya jó bánásmódja miatt vált nyugodt baba, de a jó partnerkapcsolat adott ehhez erőt és segítséget, s ahogy a baba cseperedett, egyre többet foglalkozott vele az apa is.

A legkisebb is megérzi, milyen fontos a család egyensúlya. Sok pár átéli, hogy a baba érkezése mintha feszültté tenné a kapcsolatot, az örökké szolgálatban lévő ifjú mama könnyen megkapja: te csak a gyerekkel törődsz! Ilyenkor pedig elkel a segítség, és ez később is meghatározó, mert a gyerek gyorsan cseperedik. Maholnap már szalad, holnapután meg felesel az óvó nénivel, s alig hét-nyolc évesen intőt hoz a suliból. Könnyebb lesz az élete, és boldogabb a jövője is, ha apa és anya is törődik vele.

A KÖLYÖKSÁRKÁNY

Eget verő imposztor Kisjózsi, a mamája meg a végsőkig elkeseredett.

– Utoljára akkor éreztem magam rossz szülőnek, amikor bébi korában nem tudtam sehogy sem megvigasztalni, s egész nap ordított. Most meg – meséli az anyuka – egész nap ordít, de velem! Tízéves múlt, és ha rászólok, nem hallgat el, dehogy! Mérgemben azt kérdeztem a múltkor, mégis, mit gondolsz te, ki az úr a háznál? És felelt rá, képzeld, felelt, azt mondta: egy sárkány! Torkomon akadt a szó. Most sem tudom, engem titulált-e sárkánynak, vagy csak a mesefigura segítségével tért ki a kérdés elől.

Kisjózsi nem az a fajta, aki csak úgy kitér. Ha sárkányt mond, hát ő maga bújt a sárkány bőrébe. Csak azt teszi, amit vele tettek, és neki már ötévesen elege volt abból, hogy ordítanak vele. Ő kezdett el ordítani mindenkivel. Mindenkivel – a papán kívül. Az iskolában? Ha akar, ír dolgozatot, ha nem, hát nem. Ha behívatják a papáját, odavágja az osztályfőnöknek: úgyis be akart jönni a papa, majd elrendez ő mindent! – és érezteti, hogy a papától félni kell. Még nem tudja igazán, miért, de ha ő fél, félnie kell másnak is. Viszont, ha a hatalom nincs jelen, akkor ő maga viselkedik úgy, mint a papa, amikor dühöng.

Mindenki hat mindenkire a családban, és a változások is egyre újabb helyzeteket hoznak létre. A felnőttek – ha kapcsolatuk a hétköznapokban elszürkül, s ha egyikük úgy érzi, már nem elég jó a másiknak – elsősorban érzelmileg sérülnek, elbizonytalanodnak. Párrá válni azt jelentette valamikor, hogy a két ember sok hétköznapi, apró-cseprő dolgon és feladaton megosztozott. S ha változás történik, újból és újból helyre kell állítani az egyensúlyt, a családi békét. Amelyik családban nincsenek csúcspontok és hullámvölgyek, ott még a csönd is bántó.

MEGSZOKSZ VAGY MEGSZÖKSZ

– Sosem volt más bajunk egymással, mint a gyerekek nevelése körüli viták – mondja Erika. – Évike például még csak négyéves, de bármikor képes bajt keverni. A nővérére ártatlan arccal árulkodik, minket bármikor összeugraszt. Most is. Az apja nem adott cukrot, félti a gyerek fogát, és különben is, mindjárt vacsora lesz. Én ezt nem hallottam, jön a kislány, adok neki cukrot, mert én csak tudom, hogy ma kés#bb lesz a vacsora, sehol se tartok vele... Apu rám szól, én meg robbanok: túl szigorú vagy a gyerekhez! Mire ő: te meg elkényezteted! Mert téged is kényeztettek! Épp csak azt nem mondja, hogy meg is látszik. Mi ordítozunk, Évike meg szopogatja a cukrot. A másik szobában a nagyobb a fülére szorítja a tenyerét.

Rosszak a gyerekek? Lehet. De mindenesetre ügyesek, még a legkisebb is kiismeri szülei gyengeségét, és képes kijátszani egyik szülőjét a másik ellen.

Katus valóságos zsarnokká nőtte ki magát. Egyedül neveli az édesanyja, még alig volt tíz hónapos a baba, amikor az apa kilépett az élettársi kapcsolatból. Katust és anyját szégyellték a nagyszülők, látni se akarták. Küzdelmes évek következtek, „kettesben a világ ellen”. Katus már tizenöt éves. Csak egy valami nem változott: ma is ketten vannak anyuval. Mert mindenkit elmart a gyerek. Most szakadt meg az édesanya három évig tartó szép kapcsolata. Addig tartott, amíg Béla hozzájuk nem költözött.

– Ha leültünk kávézni, beszélgetni, mindig bejött, beleszólt, ha vacsoráztunk, cirkuszt csinált, hogy nem kell az étel, esténként nem pakolta össze könyveit, füzeteit, reggel kapkodva bedobálta őket a táskába; felhúzott minket minden este, minden reggel. Mikor már nem bírtam, üvöltöttem vele, erre zokogni kezdett, hogy persze, neki nincs apukája, aki megvédené... ezt tényleg nem bírta Béla, a párom. Két hisztis nő egy családban! Hiába beszéltem én, hogy felnő, néhány év, és önálló lesz Katus, elfogyott a türelme, elhagyott. Most csend van. De milyen árat fizettem érte?!

A testi erőszak, a verés a lelki terrornál is szörnyűbb. A nők 15–20 százaléka az ütlegekből tudja meg, ki az úr a háznál. Akit vertek gyerekkorában, az üti társát is, gyerekét is, s a rendszeresen vert gyerekek felnőttkorukban vonzzák az erőszakos partnert. Az erőszakos emberrel élők hiába hisznek az ígéretekben: változást talán-talán a szakemberek segítsége hoz, vagy a menekülés.

Vannak csodák is? János évekig hiába rohangált munkahely után, más kapta meg az állást, olyan, aki tudott angolul. A negyvenes férfi a középfokú végzettséggel teljesen felesleges embernek érezte magát. Inni kezdett, és agresszív, durva emberré vált. Egyszer nagyobbik fia összeszedte a bátorságát, és azt javasolta, járjon apuka tanfolyamra, majd segít neki, nem olyan nehéz az angol nyelv. Hát könnyű éppen nem volt. De János megkínlódott érte, ma középfokú nyelvvizsgája van, és részlegvezető egy nyugati tulajdonú gyárban. Kiegyensúlyozott, sikeres, jól keres, és ezzel egy csapásra harmonikusabb lett a család élete is. Minek is csapna az asztalra, hogy ő az úr a házban, amikor ezt senki nem vitatja?

GYÓGYĺTHATÓ KONFLIKTUSOK

Mi a család? Véd- és dacszövetség? Gazdasági egység? Egymást szerető emberek szövetsége együttélésre, gyerekeik nevelésére, akik érzik, hogy összetartoznak, és befolyással vannak egymásra? És akkor mi a csonka család? És a gyermekét egedül vállaló szülő? Vagy a gyermektelen család?

A család mindig változik, miközben arra törekszik, hogy értékeit megőrizve ugyanaz a család maradjon. Ha egy ember viselkedését szeretnénk megismerni, ahhoz ismernünk kell legszűkebb környezetét, azokat a körülményeket és szabályokat, amelyek ráhatnak.

A családban időről időre konfliktusok támadhatnak, s ezeket meg kell oldani, hogy a kapcsolat fejlődjön, és jobb legyen, mint azelőtt. És ha magunk már nem vagyunk képesek családi gondjainkat megoldani, akkor is kaphatunk segítséget.

– Amikor a konfliktus olyan méretű, hogy a megoldáshoz szakember segítsége kell, mert az egyik családtag betegsége vagy megváltozott viselkedése miatt mindnyájan szenvednek, családterapeutához lehet fordulni – mondja dr. Kurimay Tamás pszichiáter, pszichoterapeuta, a Magyar Családterápiás Egyesület elnöke. (gy)