Kezdődik a Jókai Napok

Komárom |

<p>Öt nap alatt 12 versenyelőadás, 270 résztvevő, diák és felnőtt színjátszócsoportok Pozsonytól Királyhelmecig &ndash; ez az 53. Jókai Napok kínálata.</p>

A fesztivál ma este kezdődik: a Tiszti Pavilonban 18.00-kor lesz az ünnepélyes megnyitó, amelyen közreműködnek az idei Tompa Mihály Országos Verseny döntősei. 20.00-tól pedig már már a tavalyi fődíjas, a komáromi Marianum Egyházi Gimnázium MEG+a culpa csoportja új produkcióját láthatjuk a rendezvény törzsprogramjának otthont adó városi művelődési központban.

És a következő napokban is lesz miért beülni a vmk-ba. Az utolsó évek érezhető lejtmenete után az idei versenyprogramot elnézve mintha magához tért volna az amatőr színjátszócsoportok éves szemléje, hiszen a 12 előadás nagyon tisztes számnak mondható. „Egyfajta új kezdetet látok. Nagyon erősek a diákszínjátszók, és sokan vannak, ami azért fontos, mert ők képviselik a jövőt – jegyezte meg Csengel Mónika, a fesztivál szervezője. – Külön öröm, hogy hosszú évek után Pozsonyban, a Duna utcán is alakult színjátszócsoport, őket is láthatjuk, és persze keletről is jönnek előadások. Komáromból négy produkció indul a Jókai Napokon, ami azt mutatja, hogy ez a város és az itteni középiskolák – a gimnázium, az ipari, a Marianum – erős bázisai a diákszínjátszásnak. A felnőtt színjátszásban kicsit más a helyzet, ott minden az idő függvénye. Vagyis, hogy a »lelkes amatőröknek« a mindennapi munkájuk mellett mennyi idejük marad a színházra. Idén három csoport jelentkezett: a rendszeres résztvevők, a füleki Zsákszínház és a losonci Kármán József Színház mellett itt lesz a lévai Garamvölgyi Színpad, amely ugyan nagy múltú társulat, de közel húsz éve nem szerepelt a Jókai Napokon.”

Az előadásokat öttagú zsűri értékeli, helyet kapott benne Naszlady Éva színművész, rendező, drámatanár, Varga Emese, a Komáromi Jókai Színház dramaturgja, Hizsnyan Géza színházi szakember, kritikus, Száz Pál író, rendező, valamint Németh Ervin pápai drámatanár. A szakmai értékelés minden nap kora délután zajlik, és a szervezők impozáns időkeretet különítettek el erre a célra, aláhúzva azt a gondolatot, hogy a Jókai Napok öt napja nemcsak megmérettetés, hanem olyan szakmai fórum, ahol a látottakból, elhangzottakból tanulni, építkezni lehet. Ehhez társul a lehetőség, hogy a résztvevőket a fesztivál teljes ideje alatt szívesen látják a szervezők, azaz senkinek sem kell a saját produkcióját letudva hazasietnie, hanem a többieket is megnézhetik, elemezhetik.

A Jókai Napok off programja sem véletlenszerűen alakul, hanem az amatőr színjátszóknak mutat lehetséges utakat. Lesz két vendégelőadás (Benkő Géza A nagy (cseh)szlovákiai magyar csöndet hozza, a budapesti K. V. Társulat és a Kolibri Színház pedig a Függésben című ifjúsági előadással érkezik Komáromba), a fesztiválklubnak otthont adó Révbe beköszönnek a Jókai Színház művészei az Ahogy esik, úgy puffan című improvizációs játékkal, találkozhatunk a slam poetry műfaj hazai kedvenceivel, és persze táncház is szerepel a programban. A Jókai Napokra időzített Múzeumi Szalonban Miklósi Péter Gál Tamás színművésszel beszélget (csütörtökön), Kiss Péntek József, a hazai magyar színjátszómozgalom meghatározó alakja pedig Életpor című önéletrajzi ihletésű kötetét mutatja be (szombaton).

A nagy finálé szombat este jön, ekkor adják át az 53. Jókai Napok díjait a városi művelődési központban. Előbb azonban még egy utolsó szolgálati közlemény mindazoknak, akik szeretnének képbe kerülni: a fesztivál minden rendezvénye nyilvános és ingyenes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?