Kezdődik a Duna Menti Tavasz

Dunaszerdahely |

<p>Ahogy az több mint négy évtizede szokás: május végén gyerek báb- és színjátszók, hagyományőrzők veszik birtokukba a Csallóköz központját, és Dunaszerdahely néhány napra Meseország fővárosává válik.</p>

A szereplők ma délelőtt átveszik a város kulcsait, fél tíztől pedig már az első előadást láthatjuk a vmk színpadán. Kezdődik a 42. Duna MentiTavasz. 

A gyerek bábosok és színjátszók éves seregszemléje idén is izmos programot kínál. Mindhárom versenynapon 11 produkciót láthatnak a nézők, három műsorblokkba sorolva. A DMT országos döntőjébe bejutott 33 csoport között szép számmal akadnak olyanok, amelyek hosszú évek óta rendszeresen visszajárnak, ugyanakkor idén a megszokottnál több a kezdő, ezen a szinten először bemutatkozó csapat. Huszár László, a rendezvény főszervezője szerint ez is azt bizonyítja, hogy a mozgalom megerősödött az utóbbi években: nemcsak a Duna Menti Tavasz folytonossága jelent stabil alapot, hanem azok a táborok, szakmai rendezvények is, amelyeken a gyerekcsoportokat vezető pedagógusok folyamatosan képezhetik magukat. 

A dunaszerdahelyi rendezvénynek a szereplés élménye, az igazi fesztiválhangulat mellett lényeges eleme az értő visszajelzés is. A zsűrit idén is Regős János, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke vezeti. A bábosokat Kecskés Marika, Szluka Judit és Badin Ádám bábművész, a színjátszókat, a szerkesztett játékkal érkezőket pedig Kiss Szilvia színművész, Szabó Csilla amatőrszínházi rendező, drámapedagógus és Benes Tarr Csilla színművész, drámapedagógus értékeli. 

A városi művelődési központ előtti téren ma már a Meseváros is várja a résztvevőket és a kíváncsi gyerekközönséget. 15 órától a helyi óvodások játékos műsorát, az Óbudai Népzeneiskola zenekarának koncertjét, Bálint Károly tekerős fellépését, majd a Kobold zenekar műsorát láthatják az érdeklődők, és lesznek kézművesfoglalkozások is. 

A 42. Duna Menti Tavasz pénteken fejeződik be: aki még akkor is bírja szuflával, nemcsak az eredményhirdetést izgulhatja végig, hanem Arany János Buda halála című elbeszélő költeményének zenésbábos változatát is megtekintheti Gál Tamás rendezésében és előadásában. 

A mai versenyprogram 

Fény és árnyék, vagyis nem félünk a saját árnyékunktól (bábos mese - árnyjáték). A Gömörfalvai Alapiskola Harkácsi Pimpó Bábcsoportjának az előadása (rendezte: Dolinsky Irén, Csutor Vezér Zsófia és Vezér Klára).

Köcsög Jankó (bábjáték). A Feledi Szombathy Viktor Alapiskola Meseláda Bábcsoportjának az előadása (rendezte: Makó Kovács Erika).

Cirkusz (bábjáték). A pozsonyeperjesi Ugri-Bugri Bábcsoport előadása (rendezte: Ágh Erzsébet).

Elment a tyúk vándorolni (bábjáték). Az Ógyallai Magyar Tanítási Nyelvű Speciális Alapiskola Fityfiritty Bábcsoportjának az előadása (rendezte: Bencsics Varga Mária).

Egy hangyányi mese (mesés bábjáték). A Komáromi Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Tekergők Bábcsoportjának az előadása (rendezte: Izsák Katalin, Gazdag Nagy Anikó és Tóth Tibor).

Az árva tevecsikó (népmese-feldolgozás). A Pozsonyi Duna Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium IciriPiciri Bábcsoportjának az előadása (rendezte: Farkas Márta).

A csillagszemű juhász (mesés bábjáték). A Felsővámosi Magyar Tannyelvű Alapiskola Tikiriki Bábcsoportjának az előadása (rendezte: Rebro Ágota és Nagy Erzsébet).

A kis gyufaáruslány (bábjáték). A Farkasdi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda Bukfenc Bábcsoportjának az előadása (rendezte: Komlósi Margit).

A csizmás kandúr (mesejáték). A Komáromi Városi Művelődési Központ és a Selye János Gimnázium Kisgimisz Gyermekszínpadának az előadása (rendezte: Csengel Mónika).

A tudatlanok boldogsága (színjáték). A Komáromi Munka Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Pogácsakedvelők Színjátszó Csoportjának az előadása (rendezte: Laboda Róbert).

Egy kerek nap (szerkesztett játék). A Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola Új Hullám Színjátszó Csoportjának az előadása (rendezte Madocsai Kardos Klaudia és Sziklai Krisztina). 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?