Kultúra

Kétnapos Eszterlánc

Losonc. Szlovákiai Magyar Gyermeknéptánc-fesztivált rendez Eszterlánc címmel a hét végén a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség. Holnap a gyermektáncegyüttesek mutatkoznak be a városi művelődési központban, majd az Ifjú Szivek műsorát láthatja a közönség.
ÚJ SZÓ ONLINE

2001. szeptember 28. 08:00

zakalto
Losonc. Szlovákiai Magyar Gyermeknéptánc-fesztivált rendez Eszterlánc címmel a hét végén a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség. Holnap a gyermektáncegyüttesek mutatkoznak be a városi művelődési központban, majd az Ifjú Szivek műsorát láthatja a közönség. Vasárnap a délelőtti felvonulás után 11 órától játszóház, bábszínházi előadás és kézműves-foglalkozások várják a kicsiket és nagyokat a városi sportcsarnokban. A program a szlovákiai magyar gyermektáncegyüttesek gálaműsorával zárul. Vasárnap 10.15-kor a szervezők autóbuszt indítanak Fülekről, a Vigadó épülete elől, a busz a délután ötig tartó rendezvényről vissza is szállítja az érdeklődőket. (-sik)

Önnek ajánljuk

A nonprofit szervezet a magyar pártok kampányának átláthatóságát is értékelte

Antibiotikumból keveset, vitaminból sokat fogyasszunk!

Frissítve

GALÉRIA: Előzetes letartóztatásban a gázrobbanás ügyében gyanúsított munkások

Új burkolatot kap a rimaszombati múzeum udvara

Veszélyes lehet az energiaital-fogyasztás

Kozák, Hyballa és az okoskodás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.