Két sikerregény után az újabb

Závada Pál a Brämer-kúriábanSomogyi Tibor felvételeKiadóink idei könyvtermésük legjavát kínálták kedvezményes áron, s a közönség nem csupán hazai íróinkkal, költőinkkel találkozhatott a Brämer-kúriában, hanem Závada Pállal is, akinek a nagy sikerű Jadviga párnája és a Milota után a közelmúltban jelent meg harmadik regénye, A fényképész utókora.

Mindenképpen örömteli az írótársaság kezdeményezése, hiszen egy ilyen könyvfesztivál lehetőséget nyújt arra, hogy az olvasók felfedezhessék maguknak azokat a köteteket, amelyek eddig elkerülték a figyelmüket. Valóban volt miből válogatni, és bizonyára akadtak olyanok, akik a karácsonyi ajándékot is megtalálták köztük. A dunaszerdahelyiek kedvezőbb helyzetben voltak, hiszen az ottani könyvfesztivál szombaton zajlott. Hétvégén mégiscsak több idő jut a könyvböngészésre, mint hétköznap kora délután. Hétvégén (vagy egy későbbi kezdési időpontban) talán többen lehettek volna részesei annak a beszélgetésnek is, amelyet a hazai újságírószakma egyik legavatottabb kérdezője, Szabó G. László folytatott Závada Pállal. Remélhetőleg a mostani nem egyszeri rendezvény volt, és jövőre is lesz karácsonyi könyvfesztivál. Akár több helyszínen, és akár hétvégén. Akár egész nap. Vagy két napon át. Hogy azoknak, akiknek fontos a könyv, legyen idejük válogatni. Mert egy könyvfesztivál akkor igazán sikeres, ha könyv és olvasó találkozhat.

Az persze nem biztos, hogy Závada Pál jövőre is itt lesz. Amit főképpen azok sajnálhatnak, akik szeretik a mai magyar irodalom egyik nagy mesélőjének lebilincselő regényeit. A Jadviga párnája a sokadik kiadásnál tart, olvasható már szlovák és cseh fordítása is, és elkészült a német változat, amely egyelőre kiadóra vár. Szabó G. László felidézte: a Jadviga párnája forgatása szinte népünnepély volt annak idején Tótkomlóson, az író szülőfalujában, amelyhez mint fő helyszínhez Deák Krisztina rendező ragaszkodott. Závada elmondta: amióta megszületett a film, nagyon nehéz érveket felhoznia az ellen, hogy a két előző regényében szereplő falu nem Tótkomlós, s bár valóságos elemekből is táplálkozik, mégiscsak az ő képzeletének szülötte. A falu (amely nem Tótkomlós) egyébként fontos helyszíne legújabb regényének is, és feltűnik benne a Jadviga párnájában megismert zsidó származású Buchbinder Miki, Ondris barátja. Ő a címben szereplő fényképész, „ezenkívül faludokumentátor, egy megszállott fotós, aki imádja a szülőfaluját, ugyanúgy, ahogy a tótok és a magyarok, és fantasztikus falufotó-gyűjteménye van”, s aki túléli Ondrist. A holokausztot azonban nem. A fényképész utókora, árulta el az író, „súlyos 20. századi magyar történelmi traumákkal, nem is az eseményekkel magukkal, hanem ezek lenyomatával, különféle agyakban, lelkekben, lelkiismeretekben és lelkiismeretlenségekben való lenyomatával foglalkozik, ezek utóéletét vizsgálja, legalábbis a történelmi rész. A másik szál az ifjabb lányok, fiúk nemzedéke, akik nagyjából velem egyidős korosztály. Az ő fejlődésregényük azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy ugyanezekkel a történelmi traumákkal tudnak-e kezdeni valamit”. Hozzátette, erről a könyvéről nem mondhatják el a kritikusok, hogy nem tudható, mi végre íródott és mit akar mondani.

Szabó G. László arról is faggatta Závadát, miért „vándoroltatja” hőseit egyik regényéből a másikba. Az író szerint ennek az a magyarázata, hogy fölösleges újat teremtenie, ha a szükséges helyszín vagy szereplőtípus már létezik az „arzenáljában”. De, tette hozzá, ezt sem ő találta ki, hiszen Krúdynál is előfordul. (Jómagam úgy gondolom, Závadának van egy „varázskaleidoszkópja”, amelynek nem csupán térbeli, hanem időbeli dimenziói is vannak. Színes alkotóelemei regényeinek szereplői, és amikor a szerkezetet megforgatja, mindig más szemszögből, más korban látja ezeket az embereket, mindig másvalaki kerül közülük egy kicsit jobban előtérbe. Závada pedig egyszerűen leírja, amit lát. És mindig úgy írja le, hogy azt élvezet olvasni.)

Terítékre került a vendégnek a szlovákiai magyar irodalomhoz fűződő viszonya is. Závada Pál elárulta: sajnos nem ismeri annyira a szlovákiai magyar irodalmat, mint lehetne, a Kalligram Kiadó könyveit azonban többnyire igen. „Nemcsak én, hanem az egész szakma meg az olvasóközönség is, mert a Kalligram a magyarországi kiadók között is a legjobbak közé került. Most már a pesti írók is arra hajtanak, hogy a Kalligramnál megjelenhessenek. Amikor nemzetiségi vagy határon túli kapcsolatokról van szó, akkor azt szoktam mondani, hogy a Kalligramról kéne példát venni. A politikában, a hétköznapi életben és a társadalmi kapcsolatok szintjén is. Mert amit az írók, a szerkesztők, a fordítók, a kiadók, a lapcsinálók művelnek, annak a centrumában itt, Közép-Európában egyre inkább a Kalligram áll.”

A pozsonyi találkozóra egyébként Závada „ajánlott olvasmánynyal” készült. Egymástól függetlenül többen is figyelmébe ajánlották a Megégett tulipánok című novelláskötetet, melynek szerzője lapunk munkatársa, Tallósi Béla. Amikor elolvasta, mondta, azonnal egyértelművé vált számára, miért éppen az ő figyelmébe ajánlották a könyvet. „Rokon érzést váltott ki belőlem. Egyrészt a tematika, tehát a néprajzilag is nagyon finoman megformált falusi környezet miatt. Ugyanakkor az írásmodornak a kimunkálása, ami Tallósi Béla prózáját jellemzi, szintén mutat rokon vonást kettőnk között. Ezeknek a novelláknak a történelmi dimenzióban nagyon kifinomult pszichológiájuk van, amelyek hihetetlen izgalommal meg erotikával is meg tudják tölteni a sorokat. Már ott, ahol ezzel töltik meg. Mert ebben a prózában a testi dimenzióknak az anyagcsere-folyamatokkal kapcsolatos része hasonlóan ütős pszichológiai és szimbólumkeltő erővel bír. És ha ezt egy irodalom úgy tudja megformálni, hogy olvasás közben nem viszolygást érzünk, vagy ha igen, akkor olyan értelemben, hogy erősen megérint irodalmilag, akkor eredeti élményekről beszélhetünk. Egyet sajnáltam csak ebben a könyvben: hogy nem regény. Nagyon nagy kedvvel olvastam volna például a címadó erős novellából egy kisregényt.”

Závada Pál meglepetéssel is készült az estre: Balogh Judittal közösen új regényéből olvasott fel részleteket. Üzenet a Závada-rajongóknak: A fényképész utókorában sem fognak csalódni.