Két showman és egy gyilkosság

„Szakmai elismerésért nekünk is Európába kell átjönnünk...”Zuzana Mináčová felvételeSzókimondó, provokatív és elragadóan intelligens filmet forgatott Atom Egoyan, az Exotica, az Ararát, a Felícia utazása és az Eljövendő szép napok rendezője, aki ez utóbbi alkotásáért 1997-ben a cannes-i zsűri nagydíját kapta. A Rupert Holmes regénye alapján forgatott Ahol az igazság hazug (Where the Truth Lies) az ötvenes évek Amerikájának népszerű komikuspárosáról, általuk pedig a showbusiness mámoros világáról szól, amelyben nem mindig „csak a hatás kedvéért” annyi a kábítószer és a szex, amennyi belefér. Támadják is már az amerikai cenzorok keményen a filmet: túl sok benne a szexjelenet. „Semmivel sem több, mint az életben” – védték a filmet és vele együtt Egoyant az idei cannes-i mustrán Kevin Bacon és Colin Firth, a két főszereplő. Bacon szerint a meztelen jeleneteknek egyszerűen helyük van a filmben, arról nem is szólva, hogy „szeretkezni általában ruha nélkül szoktunk”. Colin Firth is védte rendesen a mundér becsületét. Amikor az általa játszott figura biszexualitásáról faggatták, rezzenéstelen arccal azt válaszolta: „A színészek többségének nem okozhat gondot ennek ábrázolása. Még csak nem is kell úgy tenniük, mintha...”

Karlovy Vary ez évi fesztiváljára Atom Egoyan kísérte el a filmet, aki már torontói egyetemi évei alatt is szinte minden művészeti ágba belekóstolt. Színdarabokat írt, zenét szerzett, színészkedett, rövidfilmeket készített. Bölcsészdiplomával a zsebében 1984-től készít játékfilmeket. Az Ahol az igazság hazug a tizedik önálló alkotása. Három helyszínen, Londonban, Los Angelesben és Torontóban forgatta a filmet Lanny Morrisról és Vince Collinsról, akik az ötvenes évek Amerikájában nézők millióit szórakoztatták. Egy nap aztán az ő útjaik is szétváltak, de külön-külön már soha nem értek el akkora sikert, mint hosszú éveken át együtt. Tizenöt esztendővel az elválásuk után egy rámenős újságírónő a fejébe veszi, hogy kinyomozza szakításuk okát. Egy gyilkossági és családi ügy kusza szálait kell kibogoznia, a történetnek ugyanis van egy harmadik szereplője, egy fiatal nő is (őt Alison Lohman alakítja), akit a két komikus elválásakor holtan találtak egy szállodai szobában. Műfaját tekintve két különböző részből áll a film: az egyikben Morris és Collins művészi és magánemberi arca teljesedik ki, a másikban – akárcsak egy pszichothrillerben – a két, nem éppen makulátlan jellemű tévésztár körüli nyomozás eredménye áll össze.

Atom Egoyan (aki keresztnevét egy, a születése évében, 1960-ban Kairóban felépült atomerőműről kapta) két Oscar-jelöléssel és négy cannes-i elismeréssel büszkélkedhet. Az örmény nép törököktől elszenvedett tragédiáját is feldolgozta már, mégpedig Ararát címmel, 2002-ben. Bár a közel egymillió örmény 1915-ös módszeres kiirtását történelmi tényekre alapozva mutatta be, a török kormány haragja azóta sem enyhült. Az Ararátot nem bocsátja meg neki sem az ottani Nemzetvédelmi Hivatal, sem a külügyminisztérium, sem a Török Történelmi Hivatal.

Rupert Homes műve 2004-ben Nero Wolf-díjat kapott, amellyel Amerika „az év legtitokzatosabb regényét” jutalmazza. Önt is ez ragadta meg benne, a titok, a két tévésztár elválásának rejtélyes története?

Két dolog inspirált a forgatókönyv írásában: az amerikai szórakoztatóipar, benne a televízió milliókat vonzó komikusaival, és az ötvenes évek popkultúrája. Ahogy a showmaneket elnézem: egyikük mindig inkább nyugodt, kiegyensúlyozott, a másik viszont vadabb, kiszámíthatatlanabb. A humor pedig jellembeli különbségükből, a figurák közti ellentmondásból fakad. Figyelje csak meg: a mi kultúránk mindig egyfajta hősként, sőt istenként kezeli az ilyen nagy komikusokat. Aztán a hősről egyszer csak kiderül, hogy nem is olyan tiszta jellem, hogy bizony ő is emberből van, sok-sok hibával, olykor megbocsáthatatlan bűnnel. A „hős” ugyanis a legtöbb esetben abban a tudatban él, hogy hatalma van, szent és sérthetetlen, ebből eredően aztán nemegyszer olyan döntéseket hoz, amelyeknek végzetes következményei vannak. A mitológia több példával is szolgál ez ügyben. Én pedig, ha alkalmam nyílik rá, meg is mutatom.

Ahogy az egyik interjújában Ön nevezte: legpolitikusabb filmje, az Ararát után, gondolom, kimondottan élvezte ezt a showbusinessbeli kirándulást.

Ez volt számomra a menekülési útvonal. A forgatás során én magam is jókat szórakoztam. Önmaga elől azonban soha, semmilyen körülmények között nem szökhet meg az ember. A múltat el kell rendezni magunkban. Az Ararátot is ezért csináltam meg, és egészen más formában az Ahol az igazság hazug is erről szól.

Filmjei eredeti képi világát bizonyára az a tény is befolyásolja, hogy a szülei festők voltak.

Ez egyértelmű. Azok a képek, amelyek az ő tudásuk, világlátásuk és esztétikai értékrendjük alapján születtek, egy életre belém ivódtak. Rendezőként egyébként is részem van minden jelenet megkomponálásában, ebből eredően pedig a kamera mozgásában is. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem bízok meg az operatőrömben, Paul Sarossyban. Dehogyisnem! Az évek során elválaszthatatlan munkatársam lett. Én pontosan tudom, mikor milyen fényben szeretném látni a jelenetet, de az általam megválasztott hangulatot csak ő tudja létrehozni. Nem is értem azokat a rendezőkollégáimat, akik ezt teljes egészében a világosítókra bízzák. Nálam ez nem fordulhat elő, Paullal mindent aprólékosan megbeszélünk.

Az Exotica sikere után 1996-ban Hollywoodban forgathatott volna. A végén aztán mégis visszalépett. Mi volt „a nagy meghátrálás” oka?

Nem fogja elhinni. Egyszerűen meggondoltam magam. A Dead Sleep című thrillert ajánlotta fel a Warner Bros, és már csak pár hónap választott el a forgatástól, amikor meghívtak a cannes-i fesztivál zsűrijébe. Nagyon erős év volt ez. Lars von Trier, Mike Leigh, David Cronenberg, Aki Kaurisma#ki versenyeztek akkor, de ott voltak a Coen fivérek is. Francis Ford Coppola volt a zsűri elnöke, vele is sokat beszélgettem. Ott, Cannes-ban kellett rájönnöm, hogy az ő világuk sokkal közelebb áll hozzám, mint a kiglancolt Hollywood. Könnyen lehet, hogy ha 1996-ban nem jöttem volna át Európába, és nem látom egy helyen, ilyen erős egymásutánban az ő alkotásaikat, már benyelt volna egy szörnyű gépezet, s nem az vagyok, aki általuk lettem. Olyan volt ez a cannes-i fesztivál számomra, mint a nagy megvilágosodás pillanata. Amint visszautaztam Amerikába, azonnal lemondtam a forgatást, és máris elkezdtem az Eljövendő szép napok megírását, amelyben szakadékba zuhan egy iskolabusz, sok gyerek meghal, többen nyomorékká válnak, és egy „elveszett” ügyvéd elindítja a kártérítési pert. Ezzel a filmmel aztán megint jó nagyot léptem előre a pályán.

Az Egyesült Államok tőszomszédságában miképpen tud megélni a kanadai film?

Az amerikai filmek a kanadai mozikat is elárasztják. Olyan erős a nyomásuk, hogy nekünk, kanadai rendezőknek ugyanakkora harcot kell vívnunk a forgalmazókkal, mint európai kollégáinknak. Egyedül Quebecben más a helyzet. Az ugyanis francia nyelvterület. Ott jobban értékelik a kanadai filmet. Szakmai elismerésért azonban onnan is Európába kell átjönnünk.

Két film között az utóbbi években általában operát rendez. Richard Strauss Saloméja és Wagner A Walkürje után mi lesz a következő bemutatója?

Egy másik Wagner-mű, A Nibelung gyűrűje foglalkoztat most már hosszabb ideje. Jövőre lesz a bemutatója a torontói operaházban. Új filmet csak azután forgatok.