Két lemezt egy csapásra

<p>Lemezbemutató koncertet tart vasárnap délután a Kicsi Hang verséneklő együttes. Pontosabban: duplalemez duplabemutatóját. Borbély Katica és Menyhárt József kettőse eddig három albumot jelentetett meg (Egyszerűez, 2003; Ki viszi át?, 2006; Dúdoló, 2008), nagyobbrészt magyar költők megzenésített verseiből.</p>

Gyermekversek ezeken a CD-ken is helyet kaptak, s a Kicsi Hang nagy sikerű gyerekműsoraival is sokfelé találkozhattak már az igényes zenésirodalmi összeállítások ifjú barátai.

A most együtt megjelent két korong kifejezetten a legfogékonyabb korosztálynak szól. Gyerekeknek, akiknek még nem kötelező, fárasztó penzum a vers, a dal, hanem a világ játékos felfedezésének, megismerésének és megfogalmazásának elemi eszköze. Olyan gyerekeknek, akik maguk is szívesen bekapcsolódnak a nagy kalandba. A Kicsi Hang duplaalbuma költészet is, zene is, mese is. CD is, könyv is. Ez utóbbi - azaz a hanghordozókkal együtt kiadott könyvecske - nem utolsósorban Zalka Judit munkáját dicséri, bájos rajzai kísérik a mese fonalát és a dalszövegeket.

A Kicsi Hang ugyanis ezúttal két mesés történetre fűzi fel az összeválogatott verseket, mondókákat, népdalokat. Az A malomnak nincsen köve… című lemezt elsősorban népiesen tartott gyerekeknek ajánljuk: egy víg, munkaszerető molnár kalauzolásával járhatjuk be a malom körüli kisvilágot munkadalokkal, virágénekekkel, állatversekkel… A Hajónapló a kalandvágyó gyerekek kedvence lehet:Morckapitány és a Sánta Mária matrózi népének utazásaiba kapcsolódhatunk be. (Talán nem véletlen, hogy az albumot hallgatva fel-felmerül a friss klasszikusnak számító „zenés kalandlemez“, a Varró Dániel és Presser Gábor jegyezte Túl a Maszat-hegyen előképe.)

A Kicsi Hang immár negyedik albumát kézbe véve, meghallgatva egyértelműen nyomon követhető, mint törekszik az együttes egyre kifinomultabb, sokszínűbb, izgalmasabb hangzásra. Ebben - a Dúdoló után ez alkalommal is - Emmer Péter nyújtott segítő kezet, aki az anyag zenei rendezése mellett a hangszerelést is magára vállalta, és gitárjával is beugrott az örömzenélésbe. De közreműködik az albumokon Lakatos Róbert (hegedű) és Lelkes Tibor (nagybőgő, tangóharmonika) is.

Aki élőben szeretne részese lenni a kalandnak, vasárnap Dunaszerdahelyen a helye. A Kicsi Hang a városi művelődési központban várja a közönséget koncertjére: 14.30-tól az A malomnak nincsen köve… anyagát mutatják be, 16.00-tól pedig a Hajónapló keresztelője következik. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?