Két kiadótól jöhet az év könyve

Kettő a Jelenkortól

A Magvető Kiadó 8 kötetet gondozott a napokban kihirdetett shortlisten, míg a Jelenkor műhelyéből 2 Aegon-jelölt mű került ki – az azonban súlyos, veretes két mű volt. Nádas Péter Világló részletek című monumentális, több mint tíz évig írt, kétkötetes memoárja a múlt év legjobban várt könyves megjelenése volt. A világirodalmi rangú szerző – akit jó ideje lelkesen emlegetünk az irodalmi Nobel-díj várományosai között – az idős elbeszélő pozíciójából nemcsak saját élete bő hét évtizedére emlékszik vissza, hanem szövegében olyan mikrokozmoszt teremt, amelyben a magyar társadalom és politika folyamatait is érzékenyen közelíti meg, illetve igyekszik értelmezni.

Nem kevésbé súlyos mű Tompa Andrea Omerta című (Hallgatások könyve alcímmel megjelent) vaskos regénye, amelyben – az interjú és az én-elbeszélés szálait összeszőve – három nő (egy széki asszony, egy kolozsvári leány, valamint egy szerzetesnő) és egy rózsanemesítő férfi hangja szólal meg. Miközben mindannyian kénytelenek szembesülni az életüket közvetlenül befolyásoló zavaros történelmi korszakkal, az ötvenes–hatvanas évek Erdélyének történéseivel, lassacskán egy szerelmi háromszögbe is belebonyolódnak. A jó ideig csak színikritikusként ismert szerző korábbi regénye, a Fejtől s lábtól – kettő orvos Erdélyben 2014-ben már felkerült az Aegon Művészeti Díj rövidlistájára, az Omerta pedig hasonló erényeket mutat: különleges, gazdag nyelvet ad a hallgatást megtörő elbeszélőknek, miközben egy olyan történelmi korszakból tár fel mélyen emberi történeteket, amelynek mind a mai napig számos fehér foltja akad.

A lírai különítmény

Az elmúlt tizenkét évben szinte nem volt olyan Aegon-rövidlista, amelyen Tóth Krisztina ne szerepelt volna. Ami legalábbis jelzi, hogy egy többféle műfajban (versek, novellák, regény) biztos színvonalat mutató életmű rajzolódik ki előttünk. A szerző tavaly decemberben volt ötvenéves – erre az alkalomra jelent meg Lator László összeállításában az Ünnep című válogatáskötete, az elmúlt évtizedek lírai termésének ötven kiemelt darabjával.

Némiképpen hasonló, születésnapi kötet Nádasdy Ádám Nyírj a hajamba című, 2009 és 2017 között keletkezett versekből összeálló könyve is – a neves író, költő, műfordító tavaly volt hetvenéves, a Magvető erre az időpontra időzítette a megjelenést. „Nyírj a hajamba, szól a felszólítás a felkiáltójel nélküli címben. Nádasdy pedig eleget tesz ennek a rövid, annál határozottabb mondatnak, a múlt, az emlékek, a szerelmi kapcsolatok szálai közé, a közéletiség kuszaságába nyúl bele mélyen, ott matat, vág, anélkül, hogy belegabalyodna – írta Penge című kritikai rovatunkban Ayhan Gökhan. – Úgy szenvedélyesek ezek a versek, hogy nyelvileg nagyon visszafogottak, az érzelmeket nem adagolják túl, de telibe találnak, el nem engednek.”

Ott van a jelöltek között Parti Nagy Lajos is, aki 14 év után gyarapította új könyvvel lírai életművét. A Létbüfé „főhőse”, Dumpf Endre, a fiktív, műkedvelő költő már felbukkant egy ciklus erejéig Parti Nagy előző kötetében, a Grafitneszben, most az ő „őszológiai gyakorlatait” adta közre a szerző. „Az őszológia jelenti magát a kórházi osztályt (elmeosztályt?), ahova a lírai ént beutalták, de jelenti az ősztant mint a Dumpf E. által művelt (ál)tudományágat is. Ha azt mondjuk, hogy itt az elmúlás és a saját lét mulandósága felett való merengés gyakorlatáról van szó, túl keveset mondunk. Ugyanis azt már Dumpf E. céhtársa, Sárbogárdi Jolán is oly pontosan figyelte meg egy ködös őszi reggelen, hogy »a Váci utcában egymás után hullott le az avar, mely az elmúlás jele«. Ennek a kulturálisan agyonhasznált toposznak ugrik neki rögeszmésen a lírai én, szedi ízekre újra és újra. Csakhogy ami az olvasónak toposz – ez az alcímmel rögvest az orrára van kötve –, az a lírai énnek zsigerekig ható léttapasztalat: ahogy fogynak már a készletek benn, mondja, úgy mosódik el a részletekben ő” – írta lapunk Könyvespolc mellékletében Vida Gergely.

Az idei shortlisten összesen négy verseskötet szerepel. Kántor Péter is visszatérő jelölt (2009 után), aki Valahol itt című friss könyvében személyes időutazásra hívja az olvasót: történteknek, eseményeknek, családi krónikáknak, halott barátoknak is nyelvet ad, miközben a Van Gogh, Cézanne vagy Lucian Freud képei ürügyén írt versek azt jelzik, a valóság átmenthető műalkotássá, világértékelő gesztussá válik – írtuk a műről Penge rovatunkban.

Férfipróza, nőregény

Rakovszky Zsuzsa eddig kétszer szerepelt a jelöltek között, 2007-ben Visszaút az időben című gyűjteményes verskötetével el is nyerte a művészeti díjat. A szerző a kétezres évek elejétől prózai munkákat is publikál, idén Célia című regénye került az esélyesek közé. Rakovszky, aki korábbi műveiben rendre női elbeszélőket szólaltatott meg, most klasszikus férfiszerepbe bújt: családregényének idősödő főszereplője váratlanul arról értesül, hogy van egy huszonéves lánya, Célia. Miközben egy gyakorlatilag ismeretlen embernek kell apaként segítenie, óhatatlanul rápillant saját élete idegenségére és gyermeki mivoltára is.

Úgy tűnik, Szécsi Noémi, akit első, 2003-ban megjelent regénye, a Finnugor vámpír óta élénk figyelemmel követ az irodalomkritika, most nőtte ki az „ígéretes fiatal tehetség” státust, és pusztán a mű jogán szerepel a díjesélyesek között. Az Egyformák vagytok a Jókaitól kölcsönzött Bárdyak családtörténetét szövő trilógia lezáró darabja. „A Bárdy-szálak ellenére nem történelmi regény. Joggal nevezhetnénk viszont generációs regénynek, közérzetregénynek, nőregénynek. Emília és Elza elbeszéléséből annak a negyven körüli (női) nemzedéknek a tapasztalata rajzolódik ki, amely a rendszerváltás tájékán lépett a felnőttek világába és próbálta meg egyetemi padokban megalapozni a jövőjét, lehetőleg minél távolabb kerülve a kínos magyar vidék porától. Aztán negyven körül azon veszi észre magát, hogy úgy engedi el sorra minden illúzióját, ahogy a nőiségért folytatott küzdelmet is kénytelen volt feladni. És amelynek egyetlen mentsvára maradt: hogy az »én már ezt is megértem« tapasztalatára meg az intellektusára támaszkodva cinikusan, szentenciaszerűen summázza a környezetét – azokat, akik még mindig ott kavarognak az érvényesülés, az előbbre jutás, a »valaki vagyok, valami vagyok« nagy játékában” – írtuk a könyvről Könyvespolc mellékletünkben.

Vida Gábor először szerepel a független, neves szakemberek által összeállított rövidlistán. Amelyen egyébként idén erőteljesen képviseltetik magukat az önéletrajziságban, személyességben gyökerező művek, és az Egy dadogás története is ezt a sort erősíti. Önéletregény, amelyet egy Erdélyben élő magyar író írt és egy budapesti magyar kiadó adott ki, s azon keresztül, ahogy a szöveg lépten-nyomon reflektál az erdélyi és a magyar kategória viszonyára, a mű egyfajta szubjektív Erdély-történetként is értelmezhető.

És végezetül van itt valami a peremterületekről. Csabai László irodalmi hagyományt játékba hívó (és azt újra és újra megtagadó) főhősét Szindbád, a detektívként ismertük meg 2010-ben, egy olyan regényben, amely a krimit a veretes magyar társadalomábrázolással ötvözte. A második rész, a Szindbád Szibériában nyilvánvalóvá tette, hogy hősünk különféle rendvédelmi szervezetek tagjaként átvonul a vérzivataros 20. századon. Ez a 2013-as könyv már Aegon-jelölést hozott a szerzőnek, ahogy most a friss harmadik rész, a Szindbád, a forradalmár is. Hogy kié az év könyve – és vele a 3 millió forintos díj –, április 10-én kiderül. (as)