Két fővárosban is varázsol a The Tiger Lillies

rrr

Budapesten a Magyar Zene Házában, Pozsonyban a Nová Cvernovkában lép fel december 5-én, illetve 6-án az utóbbi harminc év egyik legfurább, egyben legcsodálatosabb brit zenei alakulata, a The Tiger Lillies.

A karácsonyi vásárok megtekintése után mindkét fővárosban kellemes esti borzongást kínálnak ők hárman, a festett arcú zenebohócok, akiket lehetetlen besorolni, épp ezért érdekesek. Magyarországon már otthonosan mozognak, csak az A38 Hajón háromszor léptek fel. Én kb. 20 évvel ezelőtt futottam beléjük teljesen véletlenül a Sziget Fesztiválon, ahol sokakkal együtt leesett az állam, mert egyáltalán nem tudtam, mi vár rám. A második világháború előtti berlini kabarékorszakot csak a Kabaré című filmből ismertem, és eszembe sem jutott volna párosítani az akkori melódiákat a hetvenes évek végének punkforradalmával. A The Tiger Lillies azonban olyan természetes, egyben formabontó módon merít mindkét forrásból, hogy öröm nézni. De számos más stílus is hatott rájuk, például a cigány- és cirkuszi zene, a francia sanzon és a brit music hall dallamai. A zenekar számos kis- és nagylemezen kívül eddig több mint 20 színházi bemutatót tartott és több filmben szerepelt. Zenéjük és színpadi jelenlétük esélyesen alkalmas lehet a polgárpukkasztásra, de ami biztosan kijelenthető: nem a könnyedén fogyasztható zsánert képviselik.

Egy kitalált világot keltenek életre, koncertjeik egyben színházi produkciók is, hiszen szerepet játszanak, miközben mindhárman remek zenészek. Saját meghatározásuk szerint  anarchista-brechtiánus-utcai opera-előadásokat csinálnak. Lemezen is izgalmas ez a projekt, de élőben az igazi. Martyn Jacques, a zenekar frontembere, aki évekig operaénekesnek készült, harmonikán játszik és vad, szenvedélyes dalokat énekel dickensi stílusú cuccokban, kasztrált hangon, prostituáltakról, drogosokról, az élet nagy veszteseiről, akik nem kapnak második esélyt. A basszusgitáros a gyakran kiszámíthatlannak tűnő Adrian Stout, a doboknál pedig egy aránylag új fiú, Budi Butenop ül, aki szépen beépült, ugyanolyan sötét bohóc lett, mint a többiek.  

Sorra jelentetik meg lemezeiket, és 1989 óta folyamatosan izgalmasak, azaz nem lehet megunni őket. Újabb keltezésű dalaikban foglalkoznak a koronavírus-járvánnyal és az orosz–ukrán háborúval is, de idei, From the Circus to the Cemetery címmel futó turnéjukra egy jubileumi best-of válogatást állítottak össze. Ezzel készülnek hozzánk, illetve Budapestre is.

A két helyszín merőben eltérő: míg a Magyar Zene Háza egy új, szemkápráztatóan látványos csodapalota (december 5., 19.30), addig a másnapi (december 6., 19.30) pozsonyi show egy múlt század elején épült, anno cérnagyárként funkcionáló, kulturális központtá alakított épületben lesz, a Danube Music Day koncertsorozat keretében. És ebben szerintem az a legszebb, hogy a The Tiger Lillies mindkét színpadra egyformán passzol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?