Medvén és Csiliznyáradon továbbra is zajlik az állatok száj- és körömfájás elleni vakcinázása, amelynek célja a fertőzés terjedésének minimalizálása. Az oltóanyagokat Németországból szállították, és azokat még a jószágok leölése előtt beadják, hogy csökkentsék a vírus továbbadásának kockázatát. A vakcinázási folyamat várhatóan vasárnapig befejeződik.
Zajlik az állatok vakcinázása Medvén és Csiliznyáradon, de gondot jelent az elpusztult és -altatott állatok megsemmisítése

Maroš Sýkora, a Naše Farmy vállalat képviselője szerint jelenleg is keresik a legmegfelelőbb megoldást az elpusztult és -altatott állatok tetemeinek ártalmatlanítására. Medvén és Csiliznyáradon az állatállományok felszámolása még nem kezdődött el, mivel Szlovákiában mindössze egyetlen tetemeltakarító üzem működik Zsolnán, amely nem képes ilyen nagy mennyiségű elhullott állatot észszerű időn belül feldolgozni.
A szakemberek vizsgálják annak lehetőségét is, hogy a tetemeket megfelelő biztonsági intézkedések mellett földbe temessék. Ez azonban kihívásokat jelenthet, mivel a Csallóköz területén a talajvíz gyakran már 1,1 méteres mélységben elérhető, ami nem elegendő az állati hulladék biztonságos elhelyezésére, és fennáll a talajvíz szennyeződésének veszélye.
A Naše Farmy egyelőre nem tudja pontosan meghatározni a járvány okozta anyagi károkat. „Nem elég egyszerűen összeszámolni az elpusztított állatok értékét, mivel a helyzet ennél sokkal összetettebb. Konkrét összegekről beszélni még korai lenne. Jelenleg az elsődleges célunk a fertőzés terjedésének megállítása, csak ezután tudunk foglalkozni a károk felmérésével és az esetleges kártérítési lehetőségekkel” – hangsúlyozta Sýkora.
(mr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.