Kesztyűs kézzel – A zsidónő Pozsonyban

Kétségtelen, hogy a darab tárgya miatt ki volt szolgáltatva a történelem antiszemita viharainak, de a mai rendezők dolga sem egyszerű, hiszen maga a zene nem mindig képes olyan súllyal követni a történéseket, mint amilyen feladatot utólagosan rárótt a történelem.

Két traumatizált apa története ütközik meg a huszitizmus körüli vallásos felbuzdulások, illetve a diadalt nem egyszer zsidóellenes pogromokkal ünneplő kereszténység idején. Brogni bíboros egykor nős volt, tűzvészben vesztette el a családját, lánya azonban megmenekült, mert Eléázár, a gazdag zsidó aranyműves kimentette és titokban felnevelte. Brogni vallási fanatizmusában megölette Eléázár fiait. E két egykori trauma találkozik újra: Brogni halálba küldi Eléázárt és lányát, Ráhelt. Ráhelről viszont közvetlenül a halála pillanatában derül ki, hogy nem Eléázár élő, hanem Brogni halottnak hitt gyermeke. Szerelmi szál is van: Léopold birodalmi herceg (aki egyébként Eudoxia hercegnő választottja) zsidónak adva ki magát Ráhel közelébe férkőzik: a nők szerelmi rivalizálása és a vallási konfliktus lehetőségeinek kihasználása tragédiába torkollik.

Halévy operája Peter Konwitschny rendezésében (aki egy Németországban már kipróbált, a helyi viszonyokra adaptált rendezést hozott el Pozsonyba) időtlenített konfliktusdráma: elsősorban a vallási fanatizmus romboló erejéről szól és nem a finoman kidolgozott belső konfliktusokról. A brechti színházból kölcsönzött zavaró effektusok az „operai” teátrális érzelmek ellenében dolgoznak, és világosan jelzik, hogy egy kiélezett vallási ideológiákkal fertőzött és általuk ellenőrzött térben valójában nincs magánélet. Konwitschny vérbeli operarendező (nem a prózai színházból szalasztott „megmentő”), ismeri és tudja a műfaj határait, lehetőségeit, pontosan érti az opera szimbolikus nyelvezetét: egyetlen egyszerű, mégis zseniális ötlettel pluszjelentéseket alkot, miközben modern epikus színházat művel.

A szemben álló felek (keresztények és zsidók) a színpadon semmi másban nem térnek el, csak abban, hogy a zsidók sárga, a keresztények kék kesztyűt viselnek (a határsértő Léopold pedig olykor kettőt). Szinte tapintható a döbbenet, amikor Ráhel öngyilkos merénylőként önti ki szívét a tömeg előtt, leleplezve szerelmese árulását: ez az operavilág permanensen a fanatikus öngyilkos merénylők kezében is marad. A robbanószerkezeteket gyártó ellenségek pazar képe is emlékezetes. A két nő, Ráhel és Eudoxia karaktereinek megformálásában szintén egyedi Konwitschny: a szerelmi rivalizálást felváltó, szinte infantilis barátság a börtönjelenet egyik döbbenetes pillanata lesz. Sorolni lehetne a jobbnál jobb, a tragikomédia vagy a groteszk határait súroló megoldásokat. A fanatizmus csúcsain, illetve a legkiélezettebb intim helyzetekben pl. a tömeg vagy a hősnő olyannyira elveszti a fejét, hogy kilép a darabból nyelvileg is. A fanatizált tömeg szlovákul is halált kiált a zsidókra, Ráhel Léopold vallomása után szintén nyelven, sőt színpadon kívülre kerül; a zenekari ároknyi távolság mint jelképes szakadék jelenik meg. Ezt a szakadékot a közönség közé vegyülő fanatikus tömeg és a nézőtérre „tévedt” szereplők dinamikája hidalja át: ez részint a tömegpszichózis anatómiáját is modellálja, részint pedig a nézőt mint érző egyént is „helyzetbe” hozza.

A pozsonyi premier ízig-vérig modern, lendületes előadást kínált kiváló szerepmegformálásokkal: Ráhelt Ljudmila Szlepnyeva énekelte, Michal Lehotský kiváló Eléázár volt (csodálatosan érzékeltette a zenei szövet zsidó liturgiából és zenei idiómákból is építkező egzotikus elemeit), Brogni bíborost Peter Mikuláš alakította, Eudoxia szerepében Jana Bernáthová (aki kiváló karakterszínészi képességeiről is számot adott), Léopoldéban Juhan Tralla volt hallható.

Jacques Fromental Halévy: A zsidónő. A Szlovák Nemzeti Színház előadása.