Keserves kínlódás

Folytatódik a TLC kálváriája.
Lisa ’Left Eye’ Lopez 2002-ben bekövetkezett tragikus halála után az egykori társak, Tionne ’T-Boz’ Watkins és Rozanda ’Chilli’ Thomas megjelentették utolsó stúdióalbumukat, amelynek dalait még a néhai énekesnővel közösen rögzítették, majd 2003 nyarán búcsúkoncertet adtak New Jerseyben.

Folytatódik a TLC kálváriája.

Lisa ’Left Eye’ Lopez 2002-ben bekövetkezett tragikus halála után az egykori társak, Tionne ’T-Boz’ Watkins és Rozanda ’Chilli’ Thomas megjelentették utolsó stúdióalbumukat, amelynek dalait még a néhai énekesnővel közösen rögzítették, majd 2003 nyarán búcsúkoncertet adtak New Jerseyben. „A TLC Lisa-val volt az igazi. Nélküle nem akarjuk folytatni a pályafutásunkat” – mondták.

És ez így lett volna rendjén. Később azonban rájöttek, hogy mégsem jó ötlet, mert a reflektorfény továbbra is rendkívül vonzza őket. Tavaly nyáron eldöntötték, hogy visszatérnek a zenei életbe. Azzal álltak elő, hogy egy tehetségkutató show-műsor keretében szeretnék megtalálni Lisa utódját. Az énekest kereső show alapötlete az INXS tagjaitól származik, mint ismert, a zenekar a Rock Star című műsorban jelenleg is keresi azt a személyt, aki pótolhatja Michael Hutchence-t. Az ausztrál zenészek is kötik az ebet a karóhoz, ahelyett, hogy feloszlanának. Az elmúlt időszakban több énekest is kipróbáltak, egyikük sem vált be, rossz nézni a szenvedésüket. Abban bíznak, hogy a most zajló show-ban végre megtalálják az igazit…

Chilli és T-Boz bejelentette, hogy a műsor nyertese turnéra indul velük, és lemezt is készítenek, egyszóval az újrainduló TLC teljes jogú tagjává válik. „Nehéz lesz Lisa-t pótolni, ezt mi is tudjuk, de megpróbáljuk” – mondta T-Boz. Az elmúlt hetekben viszont picit változtak az elképzeléseik, már nem gondolkodnak hosszú karrierben. Leendő társukkal a rajongóktól szeretnének elbúcsúzni. Nem értem, hogy minek, hiszen ezt korábban már megtették… „Rájöttünk, hogy senki sem pótolhatja Lisa-t. A műsor nyertesével felveszünk egy közös dalt a készülő Greatest Hits-lemezünkre, és egy rövid búcsúturné keretében végleg lezárjuk a TLC pályafutását. Ennél több nem fog történni” – nyilatkozta T-Boz. „Olyasvalakit szeretnénk találni, akiben van vibrálás, ez ugyanis feltétlenül szükséges ahhoz, hogy együtt tudjunk dolgozni. Egy rajongónk óriási lehetőség előtt áll, csatlakozhat hozzánk, megvalósíthatja az álmát” – áll a lányok nyilatkozatában, de az nem világos, hogy milyen feltételek mellett kik jelentkezhetnek. Azt sem lehet tudni, hogy mikor kezdik sugározni a nyolcrészesre tervezett műsort.

Fogalmam sincs, hogy Chilli és T-Boz miért ragaszkodik olyan görcsösen a hírnévhez. Úgysem tudják megismételni a korábbi sikereiket, sőt, szerintem a tervük eleve bukásra van ítélve. Sajnos Lisa halálával a TLC is meghalt. A zenetörténet a kilencvenes évek legnépszerűbb amerikai lánycsapataként tartja számon a triót, de mostani próbálkozásaik, kínlódásuk kapcsán korábbi sikereik is új megvilágítást kapnak. Nem kell elcsúfítani egy szép sikertörténetet! Ha pedig annyira visszavágynak a reflektorfénybe, talán meg kéne próbálni egy új, a TLC-től független együttessel! (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?