Kell még a szép szó mostanában?

A homonnaiak Gane Todorovski macedón költő verseit rakták csokorbaFilip Lašút felvételeA III. kategória versenyzői ugyanis arról elmélkedtek, mielőtt elkezdték a műsorukat, hogy a kultúra, így a költészet is mély válságban van tájainkon, s erre bizony nem cáfoltak rá a helyiek, akiket nem érintett meg a már ötvenkettedszer megrendezett verseny hangulata, s a hivatalos vendégeken kívül alig láttunk civil nézőt Hviezdoslav szülővárosában.

Pedig a szervezők kitettek magukért, s egy igen nívós versenyt láthattunk több érdekes kísérőprogrammal. Ezek közé tartozott a költészeti diszkó, Daniel Hevier egyszemélyes show-műsora, amelyben a napi aktualitásokra is igen érzékeny költői életműből kaphattunk ízelítőt, s a gálaműsor, amelyben öt helyezett versenyző előadását a Marián Lacko által vezetett M.E.L.L. Együttes fűzte egységes egésszé. Négy zsúfolt nap, amely sokban hasonlított a rimaszombati Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyhez, mégis számos eltérést mutatott.

Felvidéki amatőr körökben hosszú évek óta folyik az az áldatlan belső vita, hogy országos versenyeink fesztiválként, avagy versenyként működjenek-e. Bár mindig az előbbi kerül előtérbe, mondván, hogy ez az út megmaradásunk egyetlen záloga, ezért a felfutó jellegű versenyek döntőjén szinte mindenki részt vesz, aki él és mozog, viszont mégis minden a versenyre van kihegyezve. Egyes helyezésekért gyilkos csaták dúlnak, nagyon sok negatív mellékzöngével.

Ez az, amivel nem találkoztam Alsókubinban, ahová már tényleg csak a legjobbak jutottak el. Ahogy Jaroslava Čajková főszervező elmondta, a járási versenyeken több mint 3000 gyerek vett részt, s főleg az alapiskolásoknál jelentős az érdeklődés, a középiskolások száma viszont fokozatosan csökken, s ez a csökkenés elsősorban Pozsonyt és Nyugat-Szlovákiát érinti. Ahogy sajnos nálunk is, így itt is erőteljesen elnőiesedett a mezőny, a III. és az V. kategóriában egy szem fiú, a IV-ben pedig ketten jutottak el a döntőig, s ez mindenképpen nagyon szomorú jelenség. Kubinban nem erőltetik a szlovák irodalmat, mégis az idén erőteljesen megnőtt a szlovák klasszikusok száma (Hviezdoslav, Janko Kráľ, Ján Smrek, J. C. Hronský), s nagyon változatos volt a szerzői mezőny, kortárs afrikai szerzőig bezárólag szinte mindenki képviselte magát. Eltérően a magyar szokásoktól a szlovák előadóművészet bátran él mozgáselemekkel, s bizony a versenyző által viselt ruhának és egyéb kellékeknek (szemüveg, sapka) is fontos jelentőségük volt. Sok-sok kiemelkedő teljesítmény közül említsük meg a máriatölgyesi Peter Hortot, aki H. M. Enzensberger iróniával vegyített keserű poémáját adta elő komoly energiákat bevetve, a kassai Magdaléna Vilhanovát, aki Okot p’ Bitek kortárs afrikai szerző bőrébe bújva beszélte el egy helybéli nő tragikomikus féltékenységi rohamát, akinek a férje új asszonnyal gazdagította a családi háremet, a pozsonyi Pavol Náthert, aki Woody Allennel szólva egy neurotikus fogorvos újabb szerelmi baklövését kürtölte a világba, a liptóújvári Viera Kozákovát, aki E. A. Poe harangjait kondította meg hallatlan játékossággal, s a kassai Monika Potokárovát, aki Vlado Bednár szatirikus szövegét (A kecske) tudta empátiával, de a jó ízlés határain belül felvezetni. S ide tartozik az a kategória is, amely teljesen hiányzik a mi repertoárunkból, a költészeti (irodalmi) színpad, amelyben hat gyerek és hat felnőtt csoport is bejutott a döntőbe, s bizony csak ámultam, hogy milyen elevenséggel tudnak egy-egy balladát, költői művet lélekközelbe hozni. Ezek a csoportok többnyire a művészeti alapiskolák mellett működnek, s idővel sokan választják tagjaik közül a színészi, előadóművészi pályát. Közülük a homonnai Alfa, a selmecbányai Panika, a körmöcbányai és a szenici színjátszó kört emelném ki. A homonnaiak Gane Todorovski macedón költő verseit rakták csokorba, amelyek segítségével olyan, az emberi kapcsolatokat beteljesítő fogalmak kiveszéséről, mint az őszinteség, a bizalom és a barátság, szóltak letisztult eszköztárat felhasználva, a selmecbányaiak irodalmi koncertjükben szlovák klasszikusokkal csúfolódtak, a körmöcbányaiak Janko Kráľ balladájának sűrített világát hozták a felszínre, a szenicieket pedig Christian Morgenstern A hal éji éneke című játékos semmisége ihlette meg egy fergeteges tízkezes erejéig.

De miért hiányzik ez nálunk? Ahogy írtam, Kubinban a legjobbak vettek részt, és végig családias hangulatban zajlott a rendezvény, ami korántsem mondható el a mi rendezvényeinkről, ahol hiányzik a válogatás vagy csak tessék-lássék történik meg, mondván majd Rimaszombatban (szavalóverseny), vagy Komáromban (Jókai Napok), vagy Szepsiben (Egressy Fesztivál) döntsön a zsűri. Pedig bizony sokkal nagyobb szerepet kellene kapniuk a válogatásoknak, a járási és a kerületi versenyeknek, hogy a döntőbe ne hamis, mesterségesen kialakított járási és kerületi kulcsok, hanem tudásszint alapján jussanak be a legjobbak, s ne sértődjenek meg azok, akik lemaradnak az országos döntőről, hanem még nagyobb munkára serkentse őket.