Kék dongólégy

A fürkészlegyek (Tachinidae) családja nagyon népes: a szakemberek legalább négyszázra becsülik csak a nálunk előforduló fajok számát, ugyanis még napjainkban is fedeznek fel új fajokat.

A fürkészlegyek (Tachinidae) családja nagyon népes: a szakemberek legalább négyszázra becsülik csak a nálunk előforduló fajok számát, ugyanis még napjainkban is fedeznek fel új fajokat. Jellemző rájuk, hogy lárváik más élőlényekben fejlődnek és nemcsak ízeltlábúakban, csigákban, férgekben, hanem kétéltűekben, madarakban és emlősökben – még az emberben (!) – is élősködnek. Közéjük tartozik a már korábban bemutatott közönséges (kockás) húslégy is.

Másik, az előzővel ellentétben lakásunkba napirenden berepülő és a húst, a húskészítményeket fokozottan veszélyeztető fürkészlégyfaj a kék dongólégy (Calliphora vicina vagy C. erythrocephala). Nagysága 8-12 mm, tora kékesszürkén hamvas, nem feltűnő hosszanti sávozással, potroha acélkéken ragyog. A napsütötte helyeket, emberi településeket kedveli. Mikor elege van a napon való sütkérezésből, hűsölés céljából a lakások árnyas zugait keresi fel előszeretettel – ilyenkor pillanatok alatt „beköpi” a szabadon hagyott húst, vagyis ráhelyezi petéit. Lárvái húsban, dögben, gennyes sebekben fejlődnek. A kifejlett légy táplálkozás végett az ürüléket, a gyümölcsöt, az édességet egyaránt látogatja, ezért veszedelmes betegségterjesztő (főleg a bélfertőzésekben jelentős a szerepe). Tavasszal és ősszel igen közönséges. Az ember mindenfelé széthurcolta a világban. A kék dongólégy veszélyessége révén a többi léggyel együtt otthonunk első számú közellenségei közé tartozik – ezért amint megjelenik, azonnal szabaduljunk meg tőle, nem válogatva a módszerekben. Húst, gyümölcsöt, de minden más élelmiszert is gondosan takarjunk le, csomagoljuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?