Kassai képek egy emlékkönyv nyomán

A szerző azóta is állhatatosan kutatja a Márait Kassához fűző szálakat, gyűjti a családi hagyaték fennmaradt darabjait. Nemrég valódi kincset talált: az író édesapjának, Grosschmid Gézának a diákkori emlékkönyvét.

Tudott az emlékkönyv létezéséről és kereste, vagy véletlenül bukkant rá?

Ismerősök hívták fel a figyelmem arra, hogy az emlékkönyv felbukkant egy aukción, lehet rá licitálni, és nem túl nagy a kikiáltási ára. Addig nemhogy én, de még a családtagok sem tudtak a létezéséről. Izgultam is, sikerül-e megszereznem és pont jó pillanatban ígérni a megfelelő összeget, amit még hajlandó vagyok rááldozni. Az egészben az a csavar, hogy amikor a kalapács leüti az ajánlatot, akkor ugyan a legmagasabb licitelő nyer, de a tárgyat az előtte ajánlott áron, vagyis valamivel kevesebbért viheti el.  Ezzel szerencsém volt, de sajnos Márai Sándor húgának, Katónak az 1918-19-ben kézzel írott, fotókkal teleragasztott kamaszkori naplóját nem tudtam megszerezni. Pedig  nagyon érdekelt volna, mert biztosan sok minden kiderül belőle az akkori Kassáról is.

A tulajdonossal nem lehet megegyezni, hogy kölcsönözze kutatási célokra?
Nem tudom, ki a tulajdonos, de üzentem neki a Darabanth aukciós házon keresztül. Mostanáig nem jelentkezett.

Grosschmid Géza emlékkönyvéből mi derült ki róla és a korabeli Kassáról?

Legfőképp az, hogy tizenhat évesen kikkel barátkozott, a rokonságból kikkel ápolt szorosabb kapcsolatot. Ez egy 13,5-ször 20 centis kis bőrkötéses könyvecske, az idősebbek közül még sokan őriznek hasonlót.  Hosszabb-rövidebb kéziratos üzenetek, versikék vannak benne, 1888 és 1893 között összesen huszonnégy személy írt bele. A legtöbben magyarul, de némelyek németül, és az üzenetek zömét Kassán jegyezték.

Gondolom az osztálytársai, barátai.

Próbáltam mindenkinek utánanézni, és kiderült, hogy később szép pályát befutott, neves személyiségek is voltak közöttük. Az egyik osztálytársa, Stuhlmann Vencel később premontrei szerzetes lett Stuhlmann Patrik néven, és Márai Sándort is tanította. Mindennapos vendége volt a családnak, és az összes Grosschmid gyereket ő keresztelte, tehát ez egy életre szóló barátság lehetett. Márai az Egy polgár vallomásaiban mégis azt írja róla, hogy amikor kicsapták a gimnáziumból, mert titokban benevezett egy novellapályázatra, nem állt ki mellette. Érdekes volt még az osztálytársak közül Petrovics Elek, aki a Szépművészeti Múzeum igazgatója, majd a két világháború között főigazgatója lett. Buza Barna ügyvéd pedig a Károlyi-kormányban földművelésügyi miniszter volt, és még ezt megelőzően szerkesztőként segített Márainak bejutni a Magyarország laphoz. Az emlékkönyvbe írók elég nagy hányada zsidó származású, a barátság szerencsére nem ismert felekezetet, és ők mind Zemplén megyei, vagy tokaji falvakból származtak, később pedig Sátoraljaújhely környékén ügyvédként vagy orvosként dolgoztak.

Melyik  bejegyzés okozta a legnagyobb meglepetést?

A legnagyobb felfedezés az volt számomra, hogy Grosschmid Géza későbbi felesége, Ratkovszky Margit is írt az emlékkönyvbe, tehát ők már kamaszkorukban is ismerték egymást.  Magából a bejegyzésből nem lehet arra következtetni, milyen volt akkor az egymáshoz fűződő viszonyuk, mert egy tipikus emlékkönyvi szöveg: „Életednek minden tette legyen olyan, hogy sohasem kövesse azt keserű megbánás.”

Sok fiatal hölgy írt a fiatal Grosschmid Géza emlékkönyvébe?

Ratkovszky Margit mellett még két testvérpár. Az egyik hölgypárosról csupán annyit sikerült megtudnom, hogy szépen zongoráztak és a zenéről írtak, az egyik németül, a másik magyarul. A másik testvérpár, az Aranyossy nővérek viszont azért nagyon érdekesek, mert az Aranyossy-Laszgallner família rokonságban állt Benczúr Gyulával, a festővel is, akinek az édesanyja szintén Laszgallner-lány volt. Kassán valamennyien egy házban laktak, ez egy nagyon gazdag evangélikus kereskedőcsalád volt, művészi vénával jócskán megáldva. A dolog attól érdekes, hogy abban a korban a vallási hovatartozás eléggé meghatározta az emberek kapcsolatrendszerét, de a katolikus Grosschmid Géza ezek szerint evangélikusokkal is barátkozott. Valószínű, hogy  ez édesanyjának, Radványi Klementinnek is köszönhető, aki egy híres-neves rozsnyói evangélikus család sarja.  

A családtagok közül kik írtak az emlékkönyvbe?

Szinte kizárólag a Radványi ágról származó rokonok. Ennek az lehet a magyarázata, hogy Grosschmid Géza csak másfél éves volt, amikor az édesapja meghalt, öccse pedig már az apa halála után született. Özvegy édesanyja bizonyára a saját családjával tartotta inkább a kapcsolatot.

Rögtön elhatározta, hogy az emlékkönyvről nemcsak tanulmányt ír, de a hasonmását is kiadatja?Igen, és a sors úgy rendezte, hogy amikor kiadót kerestem, a budapesti Pytheas Könyvmanufaktúrát ajánlották nekem, és kiderült, hogy a tulajdonos, Kelemen Eörs Laszgallner-leszármazott. A nagyapja Laszgallner Oszkár építész–festőművész volt. Így ért össze a két történet, és a kutatásaim során számos ilyen kapcsolódási pontot találtam.

Több példányban készült a hasonmás-kiadvány. Meg is lehet vásárolni?

Szeptemberben a Budavári Könyvnapok vendége Márai Sándor és Kassa volt, és erre az alkalomra a Pytheas Könyvmanufaktúra készített  húsz példányt.  El is fogyott mind, de valószínűleg lesz még rá alkalom, hogy az érdeklődők, könyvgyűjtők Kassán is megvásárolhassák, mert szeretnénk például a Magyar Közjegyzői Kamarával együtt egy ünnepséget szervezni Kassán Grosschmid Géza jogász, közjegyző emlékére.

Ha az ember egy családtörténetet kezd kutatni, minden újabb felfedezéssel rengeteg korábbi információ nyer új értelmet, sok szál összefut. Voltak ilyen élményei is az emlékkönyv tanulmányozása során?  

Hogyne.  A kassai Márai Sándor Emlékkiállításnak, ahol dolgozom, például része egy levelezőlap, amelyet Grosschmid Géza egy bizonyos  Blaskovich Ilmának küldött. Azt írja benne 1900. április 12-én, hogy megszületett a kisfia, Sándor és most már van értelme az életének, mert van családja, felesége és gyermeke. Ez a Blaskovich Ilma és az ő édesapja is írt az ifjú Géza emlékkönyvébe, és miután utána jártam, kik ők, kiderült, hogy Radványi ágon atyafiak.  Márai nagynénje, Radványi Róza afféle anyahelyettes volt ebben a családban, mert Ilmának valószínűleg nem élt az édesanyja. Később Budán a Mikó utcában még szomszédok is voltak Blaskovichék és Máraiék, vagyis ez egy ilyen közeli baráti, félig családi kapcsolat volt.

Az emlékkönyvön kívül az utóbbi időben talált még valami érdekes, Márai Sándorhoz kötődő tárgyat, feljegyzést, fotót?

Mindig előbukkan valami, valószínűleg azért is, mert Márairól több mint negyven évig nem lehetett beszélni. Biztatok minden irodalomkedvelőt, akit ez a téma érdekel, mert van mit feldolgozni.

Elég szép kort értek meg Márai Sándor testvérei is: Géza, Kató és Gábor. Utánuk maradt valami Kassán?Kevés. A budapesti Jáky családdal, Kató leszármazottaival kapcsolatban vagyok, a naplóról ők sem tudtak. Az idei Radványi Géza Emléknapokra a Kassai Polgári Klub meghívására eljött Radványi Géza lánya, Marika.  Hetvenéves, Münchenben él, soha nem járt Kassán, de nagy szeretettel beszélt az édesapjáról. Azt is elmondta, hogy Radványi Géza nem volt nagy gyűjtögető, saját lakása sem volt soha, kevés fotó és dokumentum maradt utána, de ezeket szívesen a rendelkezésünkre bocsátja másolatban. A Márai Sándor Emlékkiállítás munkatársaként is fontosnak tartom, hogy minél több eredeti dokumentumunk, fotónk legyen. Az eredeti berendezés és a festmények közül a Jáky családnak köszönhetően több is látható a kiállításon.  Remélem, még sok olyan személyes tárgy és feljegyzés előkerül, ami újra megtölti élettel a kiállításnak otthont adó egykori Grosschmid-lakást.

Márai Sándor nem volt különösebben jó kapcsolatban Géza öccsével. Radványi Marika ismerte a nagybátyját?

A két testvér teljes ellentéte volt egymásnak, Sándor egy komoly író, Géza pedig egy laza bohém, talán ezért nem találták a közös hangot. Marika azt mesélte, hogy egyetlenegyszer találkozott nyolcéves korában a Márai házaspárral New Yorkban. Márai németül annyit kérdezett tőle, hogy megy az iskola, Marika pedig ezt annyira rossz néven vette, hogy onnantól kezdve duzzogva ülte végig a találkozót.

Most min dolgozik? Várható hasonló meglepetés, mint Lola húgának, Kertész Zsazsának a fényképalbuma, vagy Grosschmid Géza emlékkönyve?

Ez maradjon valóban meglepetés, de Lola történetén dolgozom tovább. Budapesten az ELTE hirdetett egy Márai-konferenciát, oda pedig  a  Márai Sándor és barátja, Schwarz Ödön  közti kapcsolat témájával készülök. Schwarcz  később Mihályira változtatta a nevét,  fiatalon, harmincévesen meghalt, de a hagyatékában fennmaradt a naplója és a Máraitól kapott levelei. Ezek alapján szeretném rekonstruálni az ifjúkori barátságukat. Maradok Kassánál, hiszen itt élek, itt dolgozom, és Márai Sándor is ehhez a városhoz kötődött leginkább.

Most, hogy kiderült, ön mennyire lelkes és állhatatos Márai-kutató, jelentkeznek azok, akik találnak a fiókban a családhoz kötödő leveleket, fotókat, emlékeznek régi történetekre?

Sajnos, ez nem jellemző. Az emberek talán nem tulajdonítanak olyan jelentőséget ezeknek a régi dolgoknak. Nem adom fel, továbbra is megszólítok mindenkit, akinek bármi köze lehetett a családhoz, hogy keressen a régi iratok között és kutasson az emlékezetében, mert ilyen távlatokból már minden fontos, és soha nem tudhatjuk, egy-egy információmorzsa hová vezet el.


A szerző a Vasárnap munkatársa