Kassa és Miskolc összefogott

Kassa. Ma délelőtt 11 órától, illetve este héttől a magyar operett-műfaj legnagyobb slágerei csendülnek fel a kassai Állami Színházban. Ezt az egyszerű, bővített mondatot még tíz évvel ezelőtt sem lehetett volna leírni e hasábokon, mivel a Miskolci Nemzeti Színház rendszeres kassai vendégszereplése paradox módon csak az európai uniós tagság kapcsán vált lehetségessé, a tavalyi év folyamán.

Teremi Trixi és Bozsó JózsefFotó: Miskolci Nemzeti SzínházA két partnerváros színházainak együttműködése az Európai Unió határon átnyúló kezdeményezéseit támogató INTERREG program keretében jött létre, amelynek köszönhetően a két intézmény 2-2 millió koronás támogatást kapott a vendégszereplések finanszírozására. A költségeket 75 százalékban európai uniós pénzből, 25 százalékban pedig az állami költségvetésből finanszírozzák a színházak. A kassai balett-társulat az elmúlt év novemberében mutatta be Miskolcon a Rómeó és Júliát, majd az operatársulat aratott hatalmas sikert A sevillai borbély című előadással. A kassaiak emellett a hazai szakmai körökben nagy sikert aratott Mozart Varázsfuvolájával is szerepeltek Miskolcon. A magyarországi fél eddigi legnagyobb sikere a Chaplin életét bemutató A kölyök című musicalhez fűződik, dacára annak, hogy ezt az előadást két évvel ezelőtt már láthatta a kassai közönség.

„A két színház elsősorban egymás repertoárját igyekezett kiegészíteni a csereműsor összeállításakor. Mi operával és klasszikus, illetve modern balettel vendégszerepelünk Miskolcon, ők pedig musicalt és operettet hoznak Kassára. Ez egyébként színházunk eddigi legjelentősebb együttműködése, amelynek előzményei az ötvenes évekig nyúlnak vissza. Színháztörténeti eseménynek számított Shakespeare III. Richárdjának 1978-as miskolci bemutatója, amikor a nyelvi korlátok ellenére a kassai társulat hatalmas sikert aratott. Az évek alatt az együttműködés más formáira is lehetőség nyílt, több rendező, színész és énekes dolgozott meghívott vendégként a partnervárosok színházaiban” – tájékoztatott František Ténai, a kassai színház marketing-osztályának vezetője.

A partnerszerződés értelmében május 7-én kerül sor a miskolciak utolsó kassai vendégszereplésére, ám mindkét intézmény szeretné folytatni az együttműködést. Mivel az INTERREG programot koordináló régiófejlesztési minisztérium élén jelenleg SNS-es miniszter áll, jogosnak tűnik a kérdés: hogyan tovább? A kassai szervezők optimisták, keresik az együttműködés finanszírozásának további lehetőségeit. Meggyőződésük ugyanis, hogy európai uniós támogatásokhoz a jelenlegi kormány négy éve alatt is hozzá lehet jutni.

2007 januárjában nagy sikert aratott Miskolcon Mozart Varázsfuvolája, valamint a Ravel Bolerójára született táncprodukció, illetve a Carmen mai feldolgozása. Ezekre az előadásokra minden jegy elővételben elkelt Miskolcon, a közönségigény tehát világosan érzékelhető. A mai operettgálán egyebek mellett Kálmán Imre Csárdáskirálynőjéből és Marica grófnőjéből, Lehár Ferenc A víg özvegyéből, valamint Johann Strauss Cigánybáró című operettjének legismertebb részletei csendülnek fel a kassai Állami Színházban, Seres Ildikó, Eperjesi Erika, Teremi Trixi, Kincses Károly és Bozsó József előadásában. Aki lemarad a mai estről, április 1-jén és 5-én pótolhatja mulasztását. A kassai színház legközelebb március 30–31-én vendégszerepel Miskolcon a Faust-Prospero című modern táncesttel, amelyet április 2-án A kis herceg című balett követ.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?