Karnyújtásnyira a halhatatlanságtól

A zenekar. Mi több, zenekarok! A mennydörgő ritmusokat hangörvényként diktáló Fallout, a baljós dallamokat boráztatta dalszövegekbe csomagoló Carnivore, majd egy bizarr, új brooklyni kvartett bariton hangon búgó bőgőse. Alkalmi istenség? Egy emberi természetcsapás!

A kékgalléros New York-i srác park- gondozóként kezdi érdemi életét, mely kb. négy-öt pilléren áll (vagy bukik): családján, együttesein, midwoodi otthonán és szeretetbomba macskáin. És hűséges súlyzóin, a négyhúros fegyvereken, melyekkel akkordokat pumpálhat. Hétköznapi ember, átlagos gondokkal. Pinceprojektekkel pepecsel, míg egyszer csak egy akváriumban találja magát, ahol mindenki őt figyeli. Zenei magánháborúja, színpadi énje megigézi hallgatóságát, mindenkit beszippant az aurája. A hírnév által keltett szökőár elnyeli a kis Peter Ratajczyket, a tajtékos, hullámzó habokból felbukkan a nagy(bőgőt tépő) Mr. Steele. Az égimeszelő polák srácból egy klubokat felforgató, mérget, epét köpködő vészmadár születik. Egy igazi provokátor. Imád botrányt kavarni: „immár a vérlázító szerepjáték fantáziavilágát érezte magáénak, és könyékig vájkált az emberi érzelmekben”. Kirajz(olód)ik „egy pesszimizmussal, belső konfliktusokkal, öngyilkos gondolatokkal és tettekkel, valamint halálvággyal nehezített életpálya.” Lassan, de biztosan felőrlik a rádióállomások kívánalmai, a beröffentett turnébuszok és a léket kapott vendégszereplések. Egy olyan PR-gépezetben találja magát, mely megpróbálja egy elvárt imázshoz fazonírozni őt. Lesz ugyan arany- és platinalemeze, ám rendőrségi aktája is. Egyre több. Számos kórházi kezelés és intézeti beutalás közben szaporodnak el alkalmi téveszméi és paranoid pillanatai. Rászokik az alkoholra, a kokainra és a vörösökre. A Pusztulás Prófétájaként habzsolja a groupie-kat, az amour du jour-ok mellett egyre több szerelmet szúr a vénájába. Keselyűk, hiénák, piócák lepik el. Leszedik, átverik. A hálátlan zeneipar által gyakorolt nyomás és a magánéleti tragédiák kis híján bedarálják, ám a hite (átmenetileg) megmenti: újjáhal. Istentagadó programjából égető céltudatossággal kreál kaotikus katolikus örökséget. Ám addikciós problémái már nem engedik el...

A puha brummogású, bársonyos dörmögésű, kásás basszushang sok apró, törékeny szilánkból áll össze. Eklektikus őrület. Sokkoló, faragatlan, durva humorral (a széthúzott farpofa egy album borítóján; a németországi nyilatkozat, mely szerint már most több hívük van, mint Adolf Hitlernek...). Nyomasztó emlékekből, fájdalmas érzelmekből és reménysugarakból, melyek szikrát fognak, lángra kapnak. Belobban a sztriptízrock! A kulcsfontosságú szikrát a sötét érzékiség szállítja. Fantáziadús fejezetek, céltudatos (al)címek váltogatják egymást. Eseménydús epizódok elevenednek meg a fekete és zöld színben játszó divatos dizájn alatt. Tökös tördeléssel, tetszetős tipográfiával. A végeredmény részletgazdag és vibráló. Szarkasztikus, játékos, botránykeltő. Akárcsak a goth metálisten, akinek lendületes létezése felkap és fura, ismeretlen világba katapultál. Alternatív valóságba kalauzolja az olvasót. Bár mindez szokatlan, fura és buja, de működik. Főleg akkor, ha olvasása mellett YouTube-on betöltjük a kulcsszámokat (olyan lemondó balladákat, mint pl. a Black No. 1 vagy a Christian Woman...), melyek istentelenül vastag hangszőnyeget borítanak a hallgatóra. A rajongókat fejbe veri egy bundával borított légkalapács: elfajzott popdallamok, átitatva depresszióval és őrülettel, a felismerhetetlenségig eltorzítva. Audiofileknek is ajánlott! S akkor az életút egyetlen hatalmas hangfolyamként is értelmezhető, melynek minden egyes másodpercében jelen lehet Peter.

Az átfogó, provokatív betekintés „egyszerre humoros és mély, pátosszal és veszéllyel teli”. Sikerült elcsípni a TON esszenciáját. Jól összefoglalja, mi zajlott akkoriban az underground metal színterén, és mégis, teljesen elüt a megszokott mono- drámáktól. Bár az életben maradt tagok nem akartak aktívan részt venni e lapok megírásának folyamatában – amikor a zenekar nem pörgött, ők parlagon hevertek –, azért csak akadtak, „akik szívesen tündököltek e hagyaték önjelölt őrzőinek szerepkörében.” Gondolataik, dühük, könnyeik és mosolyuk összessége teszi végtelenül különlegessé ezt a könyvet, amely ezáltal éppen annyira az ő főhajtásuk is Peter előtt, mint amennyire Jeff Wagneré.

A szupersztárstátuszok szétírásakor a szerző szemei előtt rengeteg (ön)ellentmondás, találgatás és kétségbeesés tört fel. Vádaskodások, magyarázkodások. Számos személyes drámát kellett feldolgoznia, ugyanakkor nagyon sokat tett bele saját magából is. Így ment(eget)i fel a szélfútta hajú vinnlandi Zöld Embert, s válik fogadatlan prókátorává. Persze az igazság számos rétege fedi egymást, de itt-ott bizony becsúszott pár valótlanság is. Szépségfoltok, melyek pöttyözik a sűrű, masszív, összetett alkotást, ami „bepillantást nyújt a zenekar szerteágazó hangzásvilágának szinte minden szegletébe, miközben egy monlitikus prédikációt hallunk Peter frissen megtalált katolikus hitéről.” De nem prédikál, csak figyelmeztet… Az intelmet pedig összegyúrta az abszurditás, a horror, a komédia és az eszképizmus oltárán, ahol életre kelt egy világvége-színdarab. A rá(juk) oly jellemző megalkuvást nem tűrő hozzáállással, fekete humorral, lírai realizmussal és súlyos zenei eleggyel.

A Type O Negative tesztoszteronnal átitatott szentírásainak szerzője elhagyta ezt az árnyékvirágot. Halálát ellentmondás és felfordulás kísérte. Izland délnyugati partján kitört az Eyjafjallajöküll vulkán. A hó és jég elbűvölő birodalma gyilkos dühvel rázta meg a világot. „Az énekes kreatív géniusza és zenei öröksége viszont velünk maradt, némi vigaszt nyújtva a halála utáni légüres térben.” Karnyújtásnyira a halhatatlanságtól.

Kaszás Dávid