Karanténba vonulok!

A minap szembesültem egy meglepő véleménnyel, amely fura elhatározásra ösztönzött. Jelesül arra, hogy mától különös vesztegzár alá vétetem magamat. A karantén nem mindennapisága abban rejlik, hogy magam vetem ki magamra. Szeretném ugyanis megtapasztalni, hogy ilyen önként vállalt, leginkább az önsanyargatással előidézett önsorvasztást eredményező karanténban hova fejlődöm, merre jutok, milyen jövő vár rám. Lehetne ez a karantén saját találmány, bár nem lennék rá büszke, ám ezúttal sem én fedeztem fel Amerikát, hiszen már létezik. E karanténprojektum valamiféle műveltségi vesztegzár alá helyezést jelent. Szellemi atyja ugyanis olyan tervezetet készített elő, s a megfelelő fórumhoz már be is nyújtotta, amellyel meg lehetne akadályozni, hogy soha semmilyen újat, olyan létezőt, amelyet az adott, mindig az aktuális időpontig, önhibájából vagy önhibáján kívül valaki nem ismert meg, a későbbiekben a médiák közvetítésével ne is ismerjen meg. Ennek szellemében mától olvasás-, tévénézés- és rádióhallgatás-stopot rendelek el magamnak. Szinte látom, hogy sorsom olyan irányt vesz majd, mint a Virágot Algernonnak hőséé a regény közepétől. Nem előre, hanem visszafejlődik a tudatom és az elmém. Önként vállalom tehát a fehér kisegér, Algernon szerepét, s holnaptól nem olvasom ismeretlen elsőkötetes írók első könyvét, nem nézem meg elsőfilmes rendezők első mozgóképét, pályakezdő színházi rendezők első rendezését, színészpalánták első szereplését, mert esetleg még megismerném őket. De még csak azokat a médiákat sem figyelem, amelyek ezekről az általam nem ismert dolgokról, személyekről, alkotóikról adnak hírt. Mi több, ennél is tovább megyek. Szellemi hátra bukfenccel megpróbálom visszamenőleg megelőzni, hogy újat megismerjek. ĺgy talán sikerül fehér folttá változtatnom a tudatomban olasz filmrendezőket, latin-amerikai írókat, impresszionista piktorokat. Sőt, talán sikerül tudomást sem vennem a magyar irodalom, film-, és színházművészet, zene, valamint egyéb haszontalanságok nagyjairól. Továbblépve, talán azt is el tudom érni, hogy hatéves koromban ne írassanak be iskolába, mert nem ismerem a betűket. Ennek az önként vállalt karanténnak ezért van egy veszélye. Ha már itt, az iskolaküszöbnél járnék, amit nem éppen kívánnék átlépni, azon törném a fejem, hogy akkor minek jönnék a világra. Botorkálni sötétben.