Karácsonyi népszokások: Szűk családi körben, szeretetben

Örülhetünk, ha vehetünk karácsonyfát, de abban sem lehetünk biztosak, hogy az égből ajándékeső fog esni. Korábban kellett volna a járványhelyzet várható romlására gondolni, még nyáron. Mivel nálunk demokrácia van, nincs diszkrimináció, azokra, akik beoltatták magukat, ugyanolyan tiltások érvényesek, mint azokra, akik nem hisznek a vírus létezésében, osztással való szaporodásában és azokra, akik azt gondolják, nem vakcinát, hanem csipet fecskendeznek a bőrünk alá, mi több, egyenesen a főütőérbe – aki tudja, hogyan lehet a vállba fecskendezett akármit, legyen az akár oltóanyag vagy csip egyenesen a főütőérbe postázni, esélyes a Nobel-díjra.

Idén magunknak díszítjük a fát, a legszűkebb körben gondolunk azokra, akikkel egy-két éve még együtt hallgattuk a karácsonyi dalokat és azokra, akikkel jó lenne együtt lenni, de most az eszünkre kell hallgatnunk, nem a szívünkre. Gondolatban azonban sok minden lehetséges. Beülünk az időgépünkbe, és visszasuhanunk néhány évtizedet. Azokban az időkben landolunk, amikor még életben tartották a karácsonyi szokásokat, melyek közül néhányat mi magunk is feleleveníthetünk.

Advent

Kezdjük a karácsonyi előkészületekkel, az adventtel. Az üzleteket, piacokat ugyan elárasztják az adventi koszorúk, de akit nem két bal kézzel vert meg a sors, azok kivételesen maguk is készíthetnek, a természetbe szabad a kijárás, még találunk koszorúnak valót. Igazi lesz, már ettől illatosabb és ünnepibb hangulat lesz a lakásban. Elnézést, az otthonunkban. Nem a fogyókúra, hanem lelkünk mellett testünk megtisztulása végett nyugodtan böjtölhetünk az adventi időszakban is, szerdán, pénteken és szombaton, ahogy nagy- és dédszüleink tették.

Karácsonyfa-állítás

A karácsonyfa-állítás szokásának pontos eredete homályba vész. Sok történet szól arról, hogyan vált a feldíszített fenyő az ünnep középpontjává. Több ilyen história szerint német hagyomány, de ezek a körülmények és az időpont már nem egyeznek meg. Egyes kutatások szerint Luther Márton volt az első, aki karácsonyfát díszített, ezzel kapcsolatban az egyik legkedvesebb történet szerint Luthernek egy téli estén hazafelé tartva annyira megtetszett a fenyőkön sziporkázó csillagfény látványa, hogy otthon a családjának is szerette volna megmutatni, ezért gyertyákat helyezett egy fenyőfára.

Úgy tartják, Magyarországon először Brunszvik Teréz grófnő, az első óvoda alapítója állított karácsonyfát 1824-ben, de ezt sokáig csak a módosabbak engedhették meg maguknak. A szokás igazából a 20. század elején terjedt el, és sok családnál, főleg vidéken, csupán 1945 után lett hagyomány. Régebben almával, dióval, mézeskaláccsal vagy aszalt gyümölccsel, pattogatott kukoricával díszítették.

Más források azt állítják, hogy a németek örökzöld fák alá húzódtak a téli napforduló idején, mert úgy vélték, csak így menekülhetnek meg az elszabaduló gonosz szellemek elől. Olyan eredetmagyarázattal is találkozhatunk, amely azt mondja, hogy a régi szokás szerint a Katalin-napon vízbe tett cseresznyefaág pont karácsonyra zöldült ki, de sok helyen a karácsonyi piramist (nagyjából piramis alakban összeerősített deszkák gyertyákkal) jelölik meg a fenyő elődjeként. Az is lehet, hogy a december 24-én tartott keresztény misztériumjátéknak köszönhetjük a karácsonyfát: a színdarabban Ádám és Éva mellett díszletként a tudás fája is szerepelt, ám tél lévén almafák helyett örökzöldeket használtak.

Széna, szalma, gabona

December 24-én, Ádám és Éva napján, a karácsonyi vacsora minden család életében a legfontosabb pontot jelentette, ekkor gyűlt össze a család minden tagja. Az asztalra egy terítékkel többet tettek, ami annak a jelképe, hogy a család vendégül látja Jézust, aki akár egy betérő vándor vagy koldus képében is csatlakozhat a meghitt vacsorához. Az abrosznak is nagy szerepe volt. Régen a hétköznapi paraszti asztalt nem fedte terítő, csak szentestén vették elő. A következő évben ezt az abroszt használták vetőabroszként vagy sütőabroszként, hogy bő termés legyen, a kenyér finomra sikerüljön. Ma már eszünkbe sem jutna magvakat helyezni az asztalra, sem szalmát tenni alá, de egykor az ételek mellett ezeknek is fontos szerepük volt a karácsonyi étkezésnél. A magvakból később a baromfikat etették meg, hogy jól tojjanak, a szalmától azt remélték, hogy egészségesen tartja a jószágot, de volt, hogy a jó termés reményében a gyümölcsfákra kötötték. A gazdasszony nem állhatott fel az asztaltól, mert félő volt, hogy akkor nem tojnak a tyúkjai, és az asztalra könyöklés sem jelentett jót a csirkéknek.

Az asztal alá sok helyen széna, szalma, gabona került, máshol fokhagyma is. Ezek elősegítették az állatok szaporaságát, illetve emlékeztettek a betlehemi szerény körülményekre, a fokhagyma pedig a  gonosz távol tartására szolgált. Ez a nap az asszonyok számára ugyan dologtiltó nap volt, de a sütés-főzés megengedett volt, hiszen csak így tudott elkészülni az ünnepi vacsora.

Terülj, terülj, asztalkám

Az asztalra ezen a napon a böjt miatt az éjféli mise előtt nem került húsétel. A karácsonyi vacsorán nem hiányzott az alma, a dió, a fokhagyma, a méz, amit az emberek maguk termeltek meg. A palócok fokhagymát azért ettek, hogy egészségesek legyenek a következő évben. Minden családtag megtört egy szép diót, s ha egészséges volt, azt jelentette, hogy a jövő évben egészséges lesz az illető is, aki elfogyasztja. Ha rossz belű diót tört fel valaki, a következő évben betegséggel kellett számolnia. A karácsonyi almát mindig a családfő szelte fel annyi darabra, ahányan az asztal körül ültek, és mindenkinek el kellett fogyasztani az almaszeletet.
A hagyomány szerint, ha valaki eltévedt az erdőben,  a karácsonyi vacsorán közösen elfogyasztott almára kellett gondolnia, és megtalálta a hazafelé vezető utat. Később a mézet már a karácsonyi ostyával ették. A diót egyes helyeken a családfő a ház négy sarkába dobta, ezzel megtisztítva a házat a rossz szellemektől. Az összegyűjtött karácsonyi morzsát elrakták (ebbe belekerülhetett almahéj, dióhéj, aszalt szilva vagy bármilyen más aszalt gyümölcs maradéka is), s ezt akkor vették elő, ha valaki nagyon beteg volt a családban, és ebből főztek neki gyógyteát.

A karácsonyi asztalról nem hiányzott a mákos guba sem, amit meleg, édes tejjel öntöttek le, és a sok pici mákszem bőséges új esztendőt biztosított a családnak.  A gubát előző nap gyúrták meg az asszonyok. Egyes helyeken mákos tészta, diós tészta, esetleg keserű túrós tészta került a karácsonyi étkek közé. A hagyományos karácsonyi ételek közé tartozott a halászlé, a gombás káposztaleves. Néhány helyen derelye vagy karácsonyi kalács került az ünnepi asztalra, de főztek babot, lencsét, galuskát is.

Csak később vált hagyománnyá a rántott hal és a hagymás, ecetes krumpli. A bejgli is tradicionális édesség, legyen diós, mákos, almás. A húsmentes étkezést az éjféli mise szakította meg, ami után december 25-én, nagykarácsony napján bőséges húsos étkek kerültek az asztalra, ilyen volt a kocsonya, amelyből nem hiányozhatott a füstölt hús sem, hiszen a füstölés az egyik legrégebbi tartósító módszer.  Az éjféli misén megláthatta a boszorkányt az, aki Luca napjától naponta készítette a saját Luca-székét, és a mise közben felállt rá.

Betlehemezés

A hagyományos karácsonyfa-állítás mellett sok régi szokás feledésbe merült már. Ilyen volt a regölés és a betlehemezés. A regölés egy ősi magyar hagyomány, amely a téli napfordulóhoz kötődik, és gyökerei a pogány magyar szokásokban keresendők. Házról házra jártak a férfiak, mert a néphagyományban a férfiember hozott szerencsét, bőség- és termékenységvarázsló rigmusokkal köszöntötték a háziakat. Erre általában karácsony másnapján, december 26-án került sor. Hagyományos népi hangszerekkel, dudával, dobbal csengővel kísérték a mondókájukat. Hogy elmondhassák a jókívánságaikat, engedélyt kértek a gazdától, majd beköszönőt mondtak, és ezután következtek a jókívánságok. A jókívánság hozókat finom borral, pálinkával kínálták. A betlehemezés a magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb és legnépszerűbb többszereplős karácsonyi népszokása volt. Ez a pásztorjáték azt a történetet meséli el, amikor a kis Jézust meglátogatják a napkeleti bölcsek, vagyis a „három királyok”. A legényekből, férfiakból és fiúkból álló betlehemezők saját készítésű betlehemet vittek magukkal,  bekéredzkedtek, és előadták a születéstörténetet, majd jókívánságokkal halmozták el a háziakat. A jókívánságokért megjutalmazták őket. (end)