Kanadában is színész maradt

A komáromi fiúval lépett ki a közönség elé. Azzal a tévéfilmmel, amelyet március 15-én szinte minden évben műsorra tűz a televízió. Hat évvel később jött a Sose halunk meg, és a híressé vált krémespárbaj Molnár Piroskával, majd újabb (tévé)filmszerepek Koltai Róberttől a Patikában, a Szambában, az Ámbár tanár úrban, a Csocsóban és a Világszámban. Forgatott Jancsó Miklóssal is, játszott a szombathelyi színházban. Aztán világgá ment. De ez már egy másik történet.

Miből lett elege, hogy egy idő után úgy döntött, szélesebbre nyitja maga előtt a kaput?

Kilencvennyolcig egyfolytában dolgoztam. Amikor bemutatták Koltai Róbert első játékfilmrendezését, bár tudtuk, hogy szép és megható, nem gondoltuk, hogy ekkora közönségsikere lesz. Én akkor Kaposváron játszottam. A Woyzeck egyik katonája voltam, kopaszon. Mindenkinek a feje le volt borotválva a darabban. Senki nem ismert meg. Aztán dolgoztam még sok filmben és színházban is mindenfelé, de már nem úgy jöttek a munkák, ahogy szerettem volna, és főleg nem olyanok, amilyenekre vágytam. Kezdtem azon gondolkodni, mit várok az élettől. Mindig amerikai filmekben akartam játszani. Ezért kezdtem el nyelvet tanulni. Kilencvenkilencben kimentem Londonba, három hónapra egy nyelviskolába. Később, amikor otthon már nem volt annyi munka, elutaztam Los Angelesbe, ahol szintén gőzerővel tanultam a nyelvet, és színiiskolába jártam. 2004-ig turistavízummal röpködtem Budapest és Los Angeles között. Nagyon sokat tanultam.

Itthon nevet szerzett a sok filmmel, kint kezdhetett mindent elölről.

Sokat köszönhetek Amerikának. Tehetséges srác voltam, de a színészet technikai oldaláról vajmi keveset tudtam. Kint meg ezt tanítják. Méghozzá olyan fokon, hogy a színészi tehetségből nem sokat mutató embert is fel tudják hozni középszintre. El tud játszani egy jelenetet. Megtanulja, hogyan kell egy karaktert felépíteni. Nekem ez már itthon is jól ment. De Amerikának köszönhetem, hogy megtanultam az érzékszervi visszaemlékezés technikáját, az ismétléses próbamódszert, a relaxációs technikát… ezeket mind a mai napig alkalmazom. Lehet, hogy nagyobb szakmai múltam volt, mint a velem együtt tanulóknak, de egy csomó minden új volt nekem is. Magyarországon már nem tudtam hova fejlődni, Amerikában igen. És Kanadában is, amíg ez a mostani krach be nem ütött. Itt is képzem magam. Újabb technikákat, módszereket sajátítok el. A mi szakmánk olyan, hogy életed végéig van mit tanulni. Például improvizációs színészetet. Az is hihetetlen nagy energiákkal tölt fel. Az lenne jó, ha az európai és az amerikai színjátszás tanulna egymástól. Mindkettő gazdagabb lenne. Az amerikai tanáraim mindig katalizátorként használtak az órákon, ha a többieken azt látták, hogy megrekedtek egy ponton, nem tudnak igazán a jelenet mélyére jutni. Olyankor velem rakták össze a másikat. Én ugyanis két pillanat alatt bele tudom élni magam bármilyen szituációba. Ezzel pedig a partneremet is felhúztam. Vicces, nem? Nekem kellett berobbantanom a kollégákat. Azok közül, akik 15-16 évvel ezelőtt velem kezdtek Los Angelesben, nem egyből mára igazi sztár lett. Például Sun Kang, aki Sylvester Stallonéval játszott a Fejlövésben. Vagy Oscar Torre, a Bradley Cooper főszereplésével forgatott Másnaposokból. Nyolc-tíz év kellett nekik is, folyamatos munka, tanulás.

Los Angeles helyett miért döntött végül Kanada mellett?

Erről Réka, a feleségem tehet. Vele élek lassan tizenhárom éve. Ő kanadai-magyar állampolgár. Budapesten született, de tizennégy éves korától Kanadában él. Amikor 2009-ben megszületett a lányunk, úgy éreztük, mennünk kell. Engem már az is zavart, hogy otthon sokan úgy gondolják, ha konzervatív értékeket képviselsz, akkor nem vagy nyitott szellem, hanem épp az ellenkezője, egy sötét ember, akinek nincsenek gondolatai. Nem szerettem volna, ha a gyerekem ilyen közegben nő fel. Úgyhogy mi a lábunkkal szavaztunk. Eljöttünk. Nem tudom, mennyi időm van még a földön, de a lányunknak mindenképpen egy szabadabb gondolkodású országban akartunk jövőt biztosítani. Három nyelven biztosan fog beszélni. A magyart folyamatosan nyomjuk mellette, angolul már háromévesen jobban tudott, mint én, aki 15-20 éve tanulom, és franciául is meg fog tanulni valamilyen szinten. Amerikában vagy Kanadában élni egészen más érzés. Otthon az élet agyon van politizálva. Kanadában nem tudom, ki kire szavaz, milyen pártállású. Politikáról itt nagyon kevesen beszélnek. Csak azok, akik nagyon durván nyomnak egy bizonyos eszmét. Egyéves volt a lányom, amikor kijöttünk. Egyből megkaptam a családegyesítő vízumot, a letelepedési engedélyt. Nem kellett évekig várnunk. Három évet kellett itt élni az országban, utána automatikusan megadták az állampolgárságot.

Most Torontóban élnek.

Réka Montrealban nőtt fel, de pár évvel utánunk az anyósomék is ide költöztek. 2010 októberének végén érkeztünk meg Montrealba óriási hóviharban. Ott töltöttünk egy hónapot a családdal, utána egy évig Vancouverben laktunk. Onnan jöttünk át Torontóba, és kilenc éve itt élünk. Toronto sok mindenben fantasztikus hely. Montreal után a legkulturálisabb város Kanadában. Itt angolul beszélnek. Ha tudnék franciául, bizonyára sok minden máshogy alakult volna az életemben. Akkor Montrealban maradtunk volna. Az közelebb van Európához. Torontóban is valósággal pezseg a kulturális élet. Színházak, koncertek, kiállítások várják az embert. Ha főállású kultúrafogyasztó lennél, itt akkor sem jutnál el mindenhova. Független színházból is van nagyon sok, saját produkcióval. Improvizációs comedy club is van rengeteg. A legjobb kanadai komikusokat Torontóban képezik abban az iskolában, ahová én jártam egy-két évig. Különböző alkotócsoportokkal tartom a kapcsolatot. Dolgozom, profi munkákat vállalok, miközben folyamatosan képzem magam. Három fronton állok helyt. A legfontosabb a család, utána a munka, hogy meg tudjunk élni, a harmadik az alkotás. Ezek között kell beosztanom az időmet és az energiámat.

Civil foglalkozása is van?

Mindketten dolgozunk. Réka is, én is. Ami a bevételem hetven-nyolcvan százalékát kitermeli, az a pincérkedés. Negyvenévesen megtanultam, hogyan kell három tányért egyszerre kivinni, pezsgővel a tálcán úgy járni-kelni az asztalok között, hogy az üveg ne essen le. Fantasztikus munkahelyem van. A főnökeim bármikor elengednek forgatni. Van, hogy egész hétre elutazom Vancouverbe lakásszínházi előadást játszani. Mindig visszavárnak. Minden helyzetben segítőkészek, támogatnak. Színjátszást tanítottam az egyetlen profi gyermekszínházban, ami létezik Kanadában, a Young People Theaterben. Bekerültem filmekbe, amelyek nagyon jól fizettek. Bevettek a kanadai színészszakszervezetbe. Pénzt kapok kisfilmekre, színházi előadásokra. Videóklipeket rendezek. Színes a paletta.

Amerikai és kanadai produkciókban már itthon is játszott.

Minden munkámra büszke vagyok. A Murdoch rejtélyei című kanadai sorozatban kaptam jó szerepet. Na, ezután biztos beindul a karrierem, gondoltam, mostantól folyamatosan dolgozni fogok. A dolgok persze nem mennek ilyen gyorsan. De az elmúlt öt hónapban két filmet forgattam New Yorkban. Mindkettőben nagy örömömet leltem. Az egyiket Bordán Lili rendezte. Hozzá régi barátság köt. Három rendezésemben játszott Budapesten, az egyikben az anyukájával, Bordán Irénnel.

Magyar közösségekben is játszik Kanadában?

A Petri György fordította Mizantrópból tizenhat előadásom volt már Amerikában és Kanadában. Lakásokban játszom magyarul. Három-négy éve kezdtem bekattanni. József Attilát és Adyt szavaltam a lakásban fel-alá járkálva. Réka csak nézett, mi zajlik bennem. Akkor már nyolc-tíz éve nem játszottam magyarul. Vancouver óta! És mint egy őrült vadállat, elkezdtem itthon verseket mondani és a Szabad ötletek jegyzékét. Rájöttem, hogy iszonyúan hiányzik, hogy a saját nyelvemen játsszak. Akkor találtuk ki ezt az önálló estet. A Mizantrópot. Először Washingtonban, a Kossuth Klubban értelmiségiek, orvosok és egyetemi hallgatók előtt adtam elő. Senkit nem érdekelt utána a töltött káposzta, a pogácsa és a palacsinta. Mindenki társalogni akart. Másfél órán át beszélgettek az előadásról. Iszonyúan izgalmas formát találtunk ki a darabnak. Minden jelenethez kiválasztok egy nézőt, aki alkotó eleme a monodrámának. Interaktív előadás részese. Van már egy másik lakásszínházi előadásom is, a Cyrano. Vancouverben négyszer játszottam, még a járvány előtt. A többi elmaradt, csúszik, de később megvalósul. Igény van rá. Komoly igény. Floridába is van már meghívásom.

Haza milyen gyakran jár?

Az elmúlt tíz év alatt kétszer voltam otthon. Mindkét alkalommal egy hónapra utaztam. Ha elmúlik a járvány, újra megyek. Lehet, hogy volt bennem keserűség, szakmai sértettség is, amikor útra keltem, de a leginkább, azt hiszem, a kalandvágy sodort. Vidéki munkáscsaládból származó gyerek vagyok, de olyan, mint Lopahin a csehovi Cseresznyéskertben. Self made man. Én mindent egyedül csinálok, Uram! Tiszafüredről eljutottam oda, hogy egy ország szeretett, és most Kanadában dolgozom a legnagyobb színészekkel. Bizonyítási vágy és kíváncsiság van az emberben, és vagányság is nagymértékben, mert amit a fejembe veszek, azt meg is valósítom.

Vágni is megtanult az elmúlt három év alatt.

Tizenhat kisfilmet rendeztem és vágtam. Pilinszky János KZ-oratóriumát huszonöt színésszel fogom megcsinálni a világ különböző pontjáról. Remélem, hosszú még az út előttem. Nagyon sok tervem van. Otthon húsz évig meg tudtam élni abból, hogy színész voltam. Amerikában és Kanadában ezt senki sem érti. Ha itt elmondod, hogy színész vagy, visszakérdeznek, hogy oké, rendben, de miből élsz? Kanada harmincmilliós ország, de csak a kiválasztottak mondhatják el magukról, hogy a színészetből élnek. Én nem panaszkodom. Jól megvagyok.

A szerző a Vasárnap munkatársa