Jutalmazás és büntetés

Voltaképpen az úgynevezett készségfeladatok, például számtanpéldák sikeres megoldásáért nem kellene jutalmat adni, mert a siker önmagában jutalom értékű. Az ember a saját ügyes cselekedete fölött már örömöt érez, s ez jó dolog. Megfigyelhetjük a kisgyermekeknél, mennyire örülnek, ha sikerül a játékkockából tornyot építeni; nagyobb gyermekeknél, ha a rájuk bízott feladatot eredményesen megoldják. A sikerre törekvés, a belső jutalom, funkcióöröm bennünk él, és ezt nem szabad a gyermekből kinevelni. Sajnos, mégis gyakran megesik. Vannak családok, ahol minden kitűnő osztályzatért pénzt vagy más jutalmat adnak, s ezzel a belső öröm érzését oltják ki. Sokkal helyesebb, ha a szülő figyelemmel kíséri gyermeke cselekvéseit, s ha valamit jól csinál, azt észreveszi, megdicséri. Örüljenek együtt csemetéjükkel a sikernek. Ez kettős öröm és jutalom neki. Ugyanakkor fejleszti és erősíti a gyermek és a szülők közötti kapcsolatot. A szülőnek legyen mindig ideje, hogy figyeljen a gyermekre, ha az apróbb munkáit, „alkotásait” bemutatja. Bármilyen csekélység legyen az, abban a gyermek ügyessége, törekvése testesül meg. Ne nevesse ki, ne kicsinyelje le a munkáját, ne hárítsa el magától a gyermeket: „nem érek rá megnézni”, vagy „mutasd apádnak, ő ráér”.

Jutalmazhatunk, mint már utaltam rá, az erkölcsi szabályok megtartásáért. Ebben a vonatkozásban még fontosabb a szülő és a gyermek pozitív kapcsolata. Köztudott, hogy az ember nem születik erkölcsi normákkal, ezt a nevelés fejleszti ki. Ebből következik, hogy az erkölcsi normáknak megfelelő cselekvést, magatartást a jutalom erejével is meg kell támogatni. Némelykor tapasztalunk hibákat, félreértéseket: a készségfeladatokat jutalmazzák, büntetnek viszont, ha a gyermek az erkölcsi normákat megszegi. Imi egyest kapott számtanból, a papa kezébe nyom 20 koronát jutalomként, ugyanez az Imi elcsen 20 koronát, ez esetben elpáholják. Az egyest nem kell jutalmazni, s ne a normák megszegéséért büntessünk, hanem elsősorban jutalmazzunk a megtartásukért. Ha ezt az Imit vásárolni küldjük és ő pontosan, lelkiismeretesen elvégzi azt, becsületesen elszámol a rábízott pénzzel, ezt jutalmazzuk. Ezzel ugyanis a pozitív magatartást erősítjük meg. Az erkölcsi normák megtartásának jutalmazásával többet érünk el, mint ha a megszegésüket büntetjük.

Az ajándék nem jutalom

Érdemes szólni a jutalmazás és az ajándékozás különbözőségéről is. Sokan ugyanis ezt a két dolgot összekeverik, azonosnak vélik. Nemegyszer hangzik el a szülők részéről: „nem kapsz ajándékot, mert rossz voltál”. Az ajándék a gyermek egész személyiségének szól valamilyen alkalomból: születésnap, névnap, karácsony stb. A jutalom viszont esetenkénti, s bizonyos jó tulajdonságok, helyes cselekedetek elismerésére szolgál. Ha a gyermek valami rosszat cselekedett, akkor ne az ajándék megvonásával reagáljunk erre, mert ez a büntetés nem az egyedi hibát, hanem az egész gyermeki személyiséget érintené. Egyébként gyakorlatból jól ismerjük, hogy az ilyenfajta szülői fenyegetéseket: „nem kapsz karácsonyra ajándékot, ha...” többnyire a szülők sem gondolják komolyan, és a gyermekek sem. Mire karácsony lesz, elszáll a szülők haragja, és az áhított ajándék ott lesz a fa alatt, oda viszont a tekintély.

A büntetésről

Az ember általában két dologtól fél: a fájdalomtól, ami lehet fizikai és lelki eredetű, és a szeparációtól, vagyis bezártságtól, magánytól, a több embertől való elszigeteltségtől. Ebből következően a büntetés is kétféle lehet: fájdalommal járó vagy szeparációs jellegű. Fontos alapelv: a gyermeket nem szabad verni! A pszichológusok mondják: a verés nem a gyermeknek, hanem a szülőnek kell. Az ok általában nem a gyermeki viselkedés hibájában, hanem a szülő konfliktusában és toleranciahiányában rejlik. A szülő tehetetlenségében, elkeseredettségében a gyermeken vesz elégtételt a saját valós vagy vélt sérelmei miatt.

A „verő” szülők többnyire belátják, hogy igazságtalanul és embertelenül jártak el. Ilyenkor a lelkiismeret-furdalás miatt gyakran a másik végletbe esnek, dédelgetik, ok nélkül jutalmazgatják a gyermeket. Ismerek olyat, aki egy kiadós verés után valósággal megzsarolja a szülőjét, és mindent megvetet magának, amit csak akar. Annak az alapkövetelménynek, hogy veréssel nem nevelhetünk, nem mond ellent, ha olykor az anya vagy apa rácsap egyet a gyermek fenekére. De sohasem az arcára! A pofon ugyanis nemcsak az emberi méltóságot sérti, veszélyekkel is járhat.

Az említett kis büntetésnél nem a fájdalom játszik szerepet, hiszen játék közben sokszor elesik és nagyobb ütés éri, hanem az, hogy érzi, a szülő haragszik rá. Félelemmel jár, hogy elveszíti a szülő szeretetét, ez okoz fájdalmat. Látszatra a fájdalom miatt sír, valójában a szeparáció félelemtől, vagyis a szülői szeretet elvesztésétől. Ha a gyermek és a szülő között nincs pozitív viszony, akkor az ilyen büntetés eredménytelen.

A cselekedetet büntessük, ne a gyereket

A kis büntetés sokszor kedvezőbb, mert néha szóval, tekintettel fájdalmasabban lehet büntetni. A büntetésnél is vannak bizonyos pszichológiai törvényszerűségek, amelyeket érdemes felismerni és megszívlelni. Fontos szem előtt tartani: a gyermek az elkövetett hiba miatti büntetés nyomán ne érezze azt, hogy végleg elveszítette a szülői szeretetet. Csak a hibát büntessük és ne az egész gyermeki személyiséget. A szülő minden esetben magyarázza meg, miért büntet, hogy a gyermek megértse, hisz a büntetés nem öncélú, mint a réges-régi anekdota szerint, amikor is az apa hazatér hosszabb távollét után, és sorra elnadrágolja mind az öt fiát, mondván: van, aki rászolgált, és van, aki előlegbe kapta. Sajnos akad, aki még ilyen felfogást követ.

A büntetés okának megértése tartalmazza egyúttal a megbocsátás elemét is, hiszen nem akarjuk megvonni szeretetünket a gyermektől. Érezze, hogy neheztelünk, de csak a kifogásolható cselekedetért vagy magatartásért, de azt is, hogy a hibát jóvá lehet tenni. Nem mellékes a büntetés időzítése sem. A vétek, a hiba elkövetése, valamint a büntetés között ne teljék el hosszú idő. Minél kisebb a gyermek, annál rövidebb időnek kell eltelnie a hiba és a büntetés között. ĺgy alakulhat ki annak tudata, hogy mi a tiltott, hibás, helytelen cselekedet és magatartás.

A jutalom, a büntetés a nevelésben fontos szerepet tölt be, és egyik sem nélkülözhető. Egyes pszichológusok úgy vélekednek, hogy elsősorban jutalmazzunk, és tekintsünk el a büntetéstől. A gyakorlatban viszont azt tapasztaljuk, hogy a szülők, nevelők szívesebben büntetnek, mint dicsérnek vagy jutalmaznak. Mindkettő végletes felfogás és gyakorlat. A túl sok dicséret, elismerés, jutalom éppen úgy nem válik az egyén hasznára, mint az örökös büntetés, szidás, korholás. A helyes arányokat az egyén és a társadalom érdekében fontos megtalálni.