Jürgen Schadeberg Dél-Afrikája

Jürgen Schadeberg közvetlenül a háború után, tizenkilenc éves korában kivándorolt szülővárosából, Berlinből Dél-Afrikába. Egy rommá lőtt városból egy látszólag békés helyre. Ott azonban éppen az apartheid kellős közepébe csöppent.

A fiatal fotográfus a feketék és a fehérek életmódját, kultúráját egyaránt jól ismerte és fényképezte anélkül, hogy valamilyen határozott politikai állásfoglalást kódolt volna képeibe. Ő az embereket nézte, és helyzetüket megismerve arra döbbent rá, hogy itt valójában azok a kirekesztettek, akik kisebbségi fehér kultúrájukat önkéntesen afféle luxuslágerekbe kényszerítve a hatalmat gyakorolják.

Jürgen Schadeberg a fotóriport, a dokumentarista fényképezés egyszerű eszközeivel dolgozott, képei viszont rendkívül jól komponáltak és magas fokú technikai-mesterségbeli tudásról árulkodnak. Az ötvenes évek dél-afrikai szubkultúráinak, a feketék és fehérek egymástól hermetikusan elzárt közösségeinek mindennapi életét megörökítő fényképei ennyi évtizeddel a készítésük után is teljesen frissnek hatnak.

Ez minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy Schadeberg a legegyszerűbb módon, a legjobb helyen és a legmegfelelőbb pillanatban fényképezett. Valamilyen rejtélyes veleszületett képesség révén mindig ott tudott teremni, ahol megörökítésre alkalmas esemény történt.

A kiállítás szép kiállítású katalógusában Somogyi Zsófia találóan azt írja, hogy Schadeberg mindig „alázattal viszonyul érdeklődése tárgyához: nincs megörökítésre érdemtelen mozzanat a szemében, sőt, hallatlan finomsággal, érzékenységgel fedezi fel az emberi esendőség, szépség, meghittség vagy dráma pillanatait a legegyszerűbb, akár banális szituációkban. Teljes elfogadással és szeretettel közelít, nincs fotóiban kritikai él”. Tegyük hozzá: célzatosság sem.

A kiállított fekete-fehér fotók nagy részén a feketék és a fehérek mulatozását, vidám pillanatait láthatjuk. Pózoló színes bőrű jazz-zenészeket és -énekeseket, táncosnőket. Hibátlan fehér fogsoruk csak úgy világít. Ugrókötelező csinos, fehér nőket a „Próba a medencénél” című képen. Schadeberg egyik legszebb, a maga egyszerűségében is rendkívül kifejező, szeretetteljes intimitást tükröző fotója egy szorosan egymáshoz simuló golfozó fekete nőt és férfit ábrázol. Azt is jó, ha tudjuk, hogy az ötvenes években az ilyen fényképek tabunak számítottak Dél-Afrikában.

A sok boldog arc mellett éles kontrasztot jelentenek a fekete lakosság szegénységéről tanúskodó fotográfiák. Minden nyomorúság ellenére is szól azonban a jazz, a legsanyarúbb kisebbségi szerepbe kényszerített többségiek táncolnak a klubokban, zsugáznak, borbélyüzletnél divatos hajviseletre várnak, és a fajgyűlöletre épülő rezsim részéről rájuk mért minden megaláztatás ellenére sem menekülnek el otthonukból.

Schadebergnek a civil élete is meglehetősen mozgalmas. 1964-ben az államvédelmi rendőrség kiutasította Dél-Afrikából. A hatvanas és a hetvenes években szabadúszóként alkotott, európai és amerikai magazinok hozták le képes tudósításait. Ezeket az éveket Londonban, Spanyolországban, New Yorkban és Franciaországban töltötte. Dél-Afrikába 1985-ben tért vissza. Producer feleségével már eddig is több közös munkát készítettek. Most tizenöt részes dokumentumfilm-sorozatot terveznek forgatni Dél-Afrikáról.

Jürgen Schadeberg ötvenkét évet felölelő munkásságának termése, a közel százezer negatívból álló gyűjtemény már pusztán a mennyisége révén is egyedülálló.

A művész jelenleg hatalmas anyagának elrendezésével, különböző megközelítésekből könyvvé, fotóesszévé, kiállítássá formálásával van elfoglalva. Fekete és fehér ötvenes évek címmel a győri Xantus János Múzeumban rendezett kiállítása május 15-ig látogatható.