Julio&Romea: gagyi a köbön

VOJTEK KATALIN

Aki a Shakespeare-dráma hiphop változatát várta, csalódnia kellett. Pedig sokan voltak kíváncsiak a nagy durranásra, amiről előzetesen a darab színpadra állítói nyilatkozgattak: szenzáció, új korszak kezdődik az utca művészetében, amely a kőszínházba beemelve még Shakespeare interpretálására is alkalmas. A kíváncsiság már csak azért is nagy volt, mert köztudott, hogy az árnyaltabb kifejezési eszközök nemigen jellemzőek a street dance-re. Az utcai csatározások megjelenítésére megfelel, de Rómeó és Júlia nászéjszakájának reggelére vagy a kriptajelenetre?

Sajnos, a kétkedőknek lett igazuk. De valahol tudták ezt a produkció alkotói is, vagy ha eleve nem is, menet közben kénytelenek voltak rájönni. Tény, hogy Shakespeare-rel nem tudtak mit kezdeni, véres tragédiájából ezért lett tartalmatlan bohóckodás, ezerszer látott gegek fantáziátlan sorozata, polgárpukkasztónak szánt, de már a múlt században is rég divatjamúlt illetlenkedés, egy tinicsapat amatőr fellépésének a szintjén.

A produkciónak nincs összefüggő, logikus cselekménye. A felét egy banda tagjainak idétlenkedései töltik ki, gyermeteg üdvözlési rituálék, erőfitogtatások, verekedések, vizelés imitálása, köpködés, köpet máshoz törlése és hasonlók. A banda ágrólszakadtak gyülekezetének néz ki, de van egy gazdag alak is, akinek inas segédkezik az öltözködésnél. Hogy ki ez az úriember, aki a csaknem teljesen lehúzott selyem alsójából kidomborodó fenekét mutogatva lép színre, és mi köze a bandához, értelmezhetetlen. Ő a gazdag rosszfiú. Igaz, hogy a többi szereplőt sem tudjuk a Shakespeare-darab alapján beazonosítani, még Rómeót is alig. Csak Júlia világos, ami nem csoda, lévén ő az egyetlen női szereplő. A szerelmesek egy álarcos bulin ismerkednek meg, ahova Júlia férfiruhában jut be. Az erkélyjelenet erkélyét a bandatagok alkotják, rajtuk áll Júlia, aki női hangot imitáló férfihangon sipítozva noszogatja Rómeót. Van esküvő is, ez a színpad egyik oldalán zajlik, a másikon a banda latin zenére körtáncot lejt. A szín mindig elsötétül, és hol a banda, hol Júliáék elevenednek meg a rájuk irányuló reflektorok fényében. Váltakozik a zene is, hol Bach Máté-passiójának 39. áriáját, hol latin talpalávalót hallunk. A pap integetve, sasszézva távozik, mint az operettek táncoskomikusai. Egy verekedésben két bandatag kinyiffan. Júlia egyedül van, megjelenik a gazdag rosszfiú, és durván megerőszakolja. Júlia bánatában kiissza a mérget, amit kéretlenül a pap hoz neki. (Telepátia?) Rosszfiú visszatér, és táncolni igyekszik a halott lánnyal, mint anno Tom Petty Kim Basingerrel a Mary Jane's Last Dance klipjében, de a betoppanó Rómeó megöli őt, majd méreggel teli fiolát vesz elő, és kiissza. Itt a vége, fuss a falnak.

A szövegkönyvíró-rendező, Soňa Ferancová és a koreográfus, Laci Strike ötleteiből (ők válogatták a zenét is), no meg a nyolctagú Strike Force 1 tánccsoport energiájából mindössze egy órára futotta. Nem arról van szó, hogy Strike csapata ne tudna mozogni. Nagyon jól tud – a maga műfajában. Ennél többet felesleges tőlük várni. Hacsak nem jön egy zseniális koreográfus-rendező egy jó sztorival és egy sereg remek ötlettel. De ilyen jelenleg nem akadt. Az egészből annyira hiányzik a fantázia, hogy Strike-ék még a nemeket felcserélő címet is kölcsönözni voltak kénytelenek. Ilyen címmel már futott produkció, ha nem is Szlovákiában.

Azt kell hinni, hogy Marián Chudovský főigazgató és ifj. Jozef Dolinský balettigazgató nem látta ezt az előadást, amikor beengedte a Szlovák Nemzeti Színházba. Ráadásul annyi előadásra, amennyit a színház saját, amúgy is alulfoglalkoztatott balettegyüttesének egyetlen produkciója sem kapott. Fiatal, tehetséges táncosok nem kapnak elég szereplési lehetőséget. Persze, a régi nóta: be kell vonzani az ifjúságot a színházba. De ezzel? Közönségként köpködésen, szellentésen szocializálódjanak a fiatalok? Gagyira szoktatunk? Nem elég a tévé? Mi lesz a folytatás?