Jövő szerdán Pozsonyban varázsol Ránki Fülöp

dd

A fiatal magyar zongoristanemzedék egyik legtehetségesebb tagja, Ránki Fülöp az utóbbi időben sokat foglalkozik Kodály műveivel. Ezekből játszik el jó néhányat a pozsonyi Prímási palotában december 7-én 18 órai kezdettel, a Liszt Intézet szervezésében.

Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraművészek gyermekeként Ránki Fülöp már az anyatejjel szívta magába a zenét, vagy ami még valószínűbb, génjeiben hordozza. Alig hároméves korában, hallás után kezdett el zongorázni. Első zongoratanára Becht Erika volt, majd Hambalkó Edithez járt. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Jandó Jenő, Lantos István és Wagner Rita hallgatójaként mesterdiplomázott 2018-ban. 2021 óta az egyetem óraadó tanára és doktorandusz hallgatója.

Magyarország sok jelentős koncerthelyszíne mellett fellépett Európa számos országában (Portugália, Franciaország, Olaszország, Németország, Ausztria, Románia, Törökország) és Japánban is. Részt vett a La Roque d'Anthéron-i zongorafesztiválon, illetve a nantes-i és a tokiói La Folle Journée Fesztiválokon, szóló- és kamaraműsorokkal egyaránt.

Szólistaként többek között a Nemzeti Filharmonikusok, a Concerto Budapest, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Portói Szimfonikus Zenekar meghívottja is volt. Olyan karmesterekkel koncertezett, mint Hamar Zsolt, Heinz Holliger, Kocsis Zoltán, Gilbert Varga vagy Vásáry Tamás.

Rendszeresen lép fel zongoraművész szüleivel is: Bach és Mozart háromzongorás versenyművei mellett Dukay Barnabás külön nekik írt háromzongorás darabjait is műsoron tartják. Ránki Fülöp Dukay számos szólóművét is megszólaltatta, és Rácz Zoltán vezényletével zongorázott Olivier Messiaen A kanyonoktól a csillagokig... című művének magyarországi premierjén.

Munkásságát 2016-ban Junior Prima díjjal, 2017-ben a Cziffra Fesztivál Tehetség díjával ismerték el. 2021-ben jelent meg első CD-je, amelyen Bartók-műveket zongorázik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?