Jön a Szerdai gyerek

<div>Nem szerepel magyar alkotás Karlovy Vary idei, jubileumi, 50. nemzetközi filmfesztiváljának versenyprogramjában, de talán épp e kerek évforduló alkalmából két cseh produkciót is beválogattak a mezőnybe. Végül is minden szentnek maga felé hajlik a keze, miért lenne ez alól épp Karlovy Vary kivétel?</div><div>&nbsp;</div>

De lesz cseh–lengyel–szlovák koprodukcióban készült alkotás is a kilencnapos seregszemle főműsorában. A 13 versenyfilm közül hét most kerül először közönség elé, köztük a Házi gondozás, amelyet a cseh Slávek Horák rendezett. Jan Prušinovský Kígyók és siklók című munkája is a cseh színeket képviseli, nem így a cseh és szlovák segítséggel létrehozott Vörös pók, Marcin Koszalka lélektani krimije, amellyel a lengyelek szeretnének elismerést szerezni Közép-Európa egyetlen A kategóriás fesztiválján. Ahol lesz olasz–görög, német–dán–francia– koszovói–macedón, francia–német– román, sőt román–francia–lengyel koprodukció is, valamint amerikai, kanadai, dán, német, osztrák és ukrán film is a versenyben. A legnagyobb várakozás a tavaly Berlinben díjazott Dietrich Brüggemann Heil és Eva Neymann Énekek éneke című rendezését előzi meg. Előbbi a német társadalom jelenlegi állapotáról, utóbbi a 20. század elejének ukrán zsidóságáról fest árnyalt képet.Bár nem a főversenyben, két másik szekcióban magyar filmeket is láthatnak a nézők. A Nyugat keletje programban vetítik a prágai filmművészeti főiskolán végzett Nemes Gyula Zéróját és Horváth Lili Szerdai gyerekét. Nemes Gyula magyar– cseh–német koprodukcióban (nem kis részben Burkina Fasóban) forgatott filmje egy méhészről szól, aki „anarchista terrort indít a rendszer ellen, hogy megmentse a méheket”. Egyetleneim című rendezése után ez Nemes Gyula második játékfilmje, s mivel Letűnt világ című dokumentumfilmjével 2008-ban Kristályglóbuszt nyert Karlovy Varyban, most fokozott figyelem irányul rá. Horváth Lili Gothár Péter osztályában végzett rendező szakon. Szerdai gyerekének főhőse egy önsorsrontásra hajlamos, felelőtlen tizenkilenc éves anya, aki most került ki az állami gondozásból. Mivel nem szeretné, ha kisfia sorsában a sajátja ismétlődne meg, foggal-körömmel küzd a négyéves gyerek felügyeleti jogának megszerzéséért. A harmadik magyar alkotás Szabó Mátyás Határ című diplomafilmje, amely egy kalandos szökés története. Ezt a művet a fesztivál Future Frames elnevezésű új szekciójában vetítik, amely tíz tehetséges pályakezdőnek biztosít nemzetközi szintű bemutatkozási lehetőséget. Hat világhírű rendező egyéni választásával állította össze a Hat találkozás című program műsorát. Mindannyian egy általuk kedvelt és kiemelt filmet ajánlanak a fesztivál közönségének. Az ír Mark Cousins az iráni–francia Ártatlan pillanatot, Kim Ki-duk dél-koreai kollégája, Lee Chang-dong Költészetét, a fehérorosz Szergej Loznyica Kira Muratova Aszténiás szindrómáját, a katalán Louis Minarro Orson Wellestől A gonosz érintését, a belga Michael R. Roskam a Jules Dassin rendezte Rififi a férfiak közt című krimit, a japán Sion Sono pedig Chris Noona Babe-jét. „Minden filmes rajong a moziért – állítja Karel Och, a fesztivál művészeti igazgatója. – A nézőnek pedig dupla élmény, ha egy neves művész kalauzolja őt valamelyik alkotás sajátos világában.” A bemutatásra váró több mint kétszáz film közül ki tudja, hányat kiemelhetnénk, akár tematikai, akár műfaji szempontokat figyelembe véve. Egy biztos: Gaspar Noé Love című, sokak számára elfogadhatatlan, mások megítélése szerint az art porno kategóriáját gazdagító alkotása Karlovy Varyban is hatalmas hullámokat fog kavarni. De itt lesz a 19. századi román cigányokról szóló Aferim! és a Cannes-ban bemutatott Amy Winehouse-portréfilm is.  Miroslav Janek Filmes fürdő című dokumentumfilmje a Monarchia világát megidéző nyugat-csehországi város és a mozi kapcsolatát térképezi fel az erős fénnyel ragyogó 50-es jegyében. A javarészt filmhíradókból – féléves kutatómunkával – összeállított mű a fesztivál teljes múltjáról próbál képet adni, természetesen olyan régi vendégek megszólaltatásával, mint Tony Curtis, Henry Fonda vagy Claudia Cardinale. A holnap este kezdődő nemzetközi fesztivál nyitófilmje Oren Moverman friss opusa, a Time Out of Mind egy New York-i hajléktalan megrázó története, aki a lányához vezető utat keresi. Hálás szerep ez Richard Gere-nek, az amerikai mozi még ma is Pretty… bocsánat, Handsome Manjének. Az életműdíjat azonban nem ezért kapja Karlovy Varyban. Moverman filmje csak egy szép cseresznyeszem a torta tetején. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?