Az angol titkos-ügynökök krémjének halála után már csak egy állományban lévő emberre (Rowan Atkinson) számíthat az ország: Az ő neve English. Johnny English. Talán nem olyan jóképű, mint elődei, sőt, valószínűleg agyban sem ő a legerősebb, de hát ez nem a válogatás ideje.
Johnny English
Sok év után merült fel újra egy esetleges Bond-paródia ötlete. A filmesek biztosra mentek és a nemzet legsikeresebb importfigurájára, Mr. Beanre alias Rowan Atkinsonra bízták, hogy keltse életre a 007-es ügynök kétbalkezes változatát.
Peter Howitt (A nő kétszer) filmje kis túlzással szinte a semmiből tűnt fel és került be a hazai mozikba. Az a siettetett tempó, melylyel elkészítették azonban meg is látszik az alkotáson, sajnos hamar kiütköznek rajta az összecsapottság jelei. Bár a történetet az utóbbi két Bond-film szerzői vetették papírra, az valahogy mégsem illeszkedik eléggé a nagynevű sorozathoz. Az írók néhány jellemzőjével élnek csupán, ám öszszességében inkább próbálnak Rowan Atkinson figurájához illeszkedni, mint a 007-eséhez. Aki azonban szereti a komikus humorát, annak tetszeni fog sajátos kémfilmje is. A poénoknak ugyan csupán a fele jön be és azok is kissé ismerősek régebbről, de a film ennek ellenére működik. Atkinson bája és az alkotók néhány frenetikus ötlete átsegíti az idiótább részeken is a közönséget. Akinek tehát még nincs elege a kémekből és meg tud elégedni egy alkalmi szórakozással, a Johnny English nem fog csalódást okozni. (mozinet)
Johnny English (Johnny English), színes, angol film, 85 perc, Rendezte: Peter Howitt, Szereplők: Rowan Atkinson, Ben Miller, John Malkovich, Natalie Imbruglia
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.