<p>Súlyos fejműtéten esett át Jiří Menzel Oscar-díjas cseh filmrendező és színész a prágai központi katonai kórházban - közölte Jitka Zenke, a kórház szóvivője szerdán délelőtt Prágában. Részleteket a magyarok körében is ismert és népszerű 79 éves művész egészségi állapotáról a hatályos törvényekre hivatkozva nem hozott nyilvánosságra. </p>
Jiří Menzel súlyos fejműtéten esett át
A Nova kereskedelmi televízió úgy tudja, hogy többórás nehéz műtétről volt szó, amely után Menzelt mesterséges kómában a kórház intenzív osztályán kezelik. A művész a televízió szerint a múlt hét végén szabadságáról tért vissza Prágába, s azonnal kórházba szállították.
Jiří Menzel mintegy kéttucat játékfilmet, valamint dokumentumfilmet rendezett, emellett Csehországban és más országokban - köztük Magyarországon - számos színházi előadás fűződik a nevéhez. Színészként mintegy 80 filmes és televíziós alkotásban szerepelt. 1967-ben a Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjéért, amelyet Bohumil Hrabal művéből rendezett, megkapta az Oscar-díjat.
Az 1985-ben készült, Az én kis falum című filmje minden idők egyik legnépszerűbb cseh vígjátéka, amely 1986-ben újabb Oscar-jelölést hozott a rendező számára. A filmben Bán János Jászai-díjas színész alakítja a főszerepet.
Színészként Menzel legutóbb Martin Sulík szlovák rendező Tlmočník (Tolmács) című filmjében szerepelt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.