<div>Egy élő legenda, Jimmy Cliff lesz a pozsonyi Uprising idei sztárvendége. A reggae-zenére specializálódó rendezvény hetedik évfolyamát augusztus 22–23-án rendezik meg a szokott helyszínen, az Aranyhomok üdülőövezetben, ahova évente 15 ezer látogatót várnak a szervezők az ország minden részéből, sőt külföldről is.</div><div> </div>
Jimmy Cliff Pozsonyba készül
Pozsony |
A 1948-as születésű Jimmy Cliff kisebb-nagyobb megszakításokkal ötven éve van a pályán. Már tinédzserként sikert sikerre halmozott, 14 évesen, 1964-ben ő képviselte Jamaikát a New York-i világkiállításon, legalábbis „kulturális szinten”. Később állítólag ő fedezte fel Bob Marley tehetségét, ő harcolt ki a későbbi reggae-király számára egy lemezfelvételt. Miután Jimmy Cliff összekülönbözött az Island Records tulajdonosával, Chris Blackwellel, Bob Marley lett a kiadó első számú üdvöskéje, és Blackwell vele valósította meg mindazt, amit eredetileg Jimmy Cliff-fel tervezett – a reggae-zene nemzetközi áttörését. Cliffnek 1972-ig kellett várnia a világhírnévre, ekkor játszotta el a főszerepet a The Harder They Come című filmben. Közben sorra jelentette meg önálló lemezeit, és 1985- ben Grammy díjat nyert a legjobb reggae-album kategóriában. Óriási hatást gyakorolt a hetvenes és nyolcvanas évek reggae-zenéjére. 2003-ban a jamaikai kormány odaítélte neki a The Order of Merit díjat, a harmadik legnagyobb állami elismerést. Jelenleg ő az egyetlen élő zenész, aki megkapta ezt a kitüntetést. 2010-ben az Egyesült Államokban beválasztották a Rock and Roll Dicsőségcsarnoka (Rock and Roll Hall of Fame) legendái közé. Eddig 32 album (ebből 4 válogatás és egy koncertlemez) fűződik a nevéhez, legutóbbi, 2012-es Rebirth című lemezének producere a világhírű amerikai Rancid punkrock-zenekar frontembere, Tim Armstrong volt. Az együttműködés olyan jól sikerült, hogy a visszatérésnek szánt Rebirth Grammy díjat kapott, a legjobb reggae-album kategóriában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 10.04.
Első kassai filmszemle Radványi Géza emlékére
2024. 08.27.
Konteók egy fesztivál körül
2024. 08.21.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.