Jézus a vásznon – botrányok krónikája

Ma kezdik vetíteni a hazai mozikban Mel Gibson A passió című filmjét, amely heves vitákat váltott ki már jóval a bemutató előtt is. A megbotránkozás és tiltakozás azonban nem szokatlan reakció egy vallási témát feldolgozó film esetében.

Már a mozi születésekor is készültek olyan filmek, amelyek ábrázolásmódjukkal vihart kavartak. Az első kéttekercses alkotás, az 1898-as The Passion Play valójában egy színházi passiójáték felvétele, amelyet a középkori műfaj legjellemzőbb stíluselemeivel adnak elő. A század első felében a passió történetét azonban számos rendező feldolgozta. 1912-ben készült a From the Manger to the Cross, Sidney Olcott rendezésében. Ezt követte D.W. Griffith 1916-os filmje, a Türelmetlenség.

A meghatározó passiófilm

Egy évtizeddel később, 1927-ben Cecil B. DeMille elkészítette a Királyok királya című nagyjátékfilmjét, amely nemcsak az 1920-as évek egyik legnagyobb sikere lett, hanem akkori bevételét átszámítva mai értékre, talán minden idők egyik legtöbb profitját hozó mozijaként is lehet említeni. DeMille volt az első, aki jó érzékkel a keresztény egyház támogatását kereste filmje terjesztéséhez, s ezzel többek között azt érte el, hogy legalább 25 évig a filmet minden húsvétkor levetítették számos templomi gyülekezet előtt.

A Királyok királyára úgy tekintettek, mint a legmeghatározóbb passiófilmre, s ezért sokáig kísérletet sem tettek rá, hogy hasonlót forgassanak. Egyetlen kivétel a francia Julien Duvivier 1935-ös Golgotája, amelyben a felejthetetlen Jean Gabin alakította Pilátus szerepét.

Egyházi kezdeményezésre

1953-ban egyházi kezdeményezésre készült el a Lee J. Cobb és Joanne Dru nevével fémjelzett Day of Triumph, illetve ugyanebben az esztendőben forgatták a The Robe (A köpeny) című alkotást is Richard Burtonnel a főszerepben. 1959-ben mutatták be a 11 Oscar-díjal jutalmazott monumentális amerikai filmet, a Ben Hurt is.

A hatvanas években három nagy passiómozi készült, a Királyok királya 1961-es remake-je, George Stevens 1965-ös The Greatest Story Ever Told című filmje és Pasolinitől az 1966-os Máté evangéliuma. A Királyok királya ‘61-es változatát Nicholas Ray rendezte, s eleinte bukásnak gondolták, ám a film megtalálta a közönségét, s igen népszerűvé vált. Stevens Greatest Story-ja szintén bukásnak bizonyult, ám a kritikusok dicsérték a kiváló operatőri munkát és Max von Sydow megrázó alakítását Krisztusként. A Máté evangéliuma az előző két műtől eltérően sokkal kisebb költségvetéssel készült, s Jézust a hatvanas évek forradalmárjainak stílusában jelenítette meg. Az olasz nyelvű alkotást három Oscar-díjra jelölték.

1977-ben forgatta Franco Zeffirelli a Názáreti Jézus című minisorozatát, s két évvel később került dobozba a Jesus című alkotás, amelyet a Genesis Project nevű csoport készített. Ez utóbbiból anynyi másolatot adtak el evangéliumi csoportok számára, hogy a The New York Times szerint ez lehet minden idők legnézettebb filmje.

Sokkolta a közönséget

A hetvenes években azonban már készültek olyan filmek is, amelyek nem kizárólag a bibliai tanításokat követve dolgozták fel Krisztus életét, hanem szubjektív véleményalkotást is tartalmaztak. Három ilyen alkotás is készült, az 1973-as musical, a Jézus Krisztus szupersztár, a Monty Python csoport 1979-es szatírája, a Brian élete, és az 1976-os The Passover Project, amely szerint Jézus feltámadása csupán kacsa volt, amelyet a rómaiak elleni propagandaeszközként használtak fel. Mindhárom alkotás sokkolta a közönséget, de kevesen tiltakoztak ellenük.

Brian megküzd A Passióval

A Passió sikere után újból bemutatják a huszonöt éve készített Monty Python-filmet. A komikuscsoport szerint a bibliai szatíra ellensúlyozza majd a Gibson-film körüli hisztériát. „Mel vagy Monty? A Passió vagy a Python?“ – így hirdetik majd a reklámok a társulat híres-hírhedt bibliai szatíráját, a Brian életét, amely bemutatója 25. évfordulója alkalmából ebben a hónapban ismét mozikba kerül Amerikában. A kultuszfilmnek számító Brian életének főhőse názáreti Brian, akit az emberek tévedésből a megváltójuknak gondolnak, és akit a rómaiak keresztre feszítenek. A film, mely csak a Beatles-tag George Harrison anyagi segítségével valósulhatott meg, miután az EMI visszariadt a finanszírozásától, annak idején óriási botrányt okozott, sokan istenkáromlással vádolták, és voltak, akik megpróbálták betiltatni. A Python-tagok szerint a Brian életét sosem szánták a kereszténység elleni támadásnak, csak a bibliai filmeket és az intoleranciát akarták kigúnyolni.

Még a pápa is elítélte

A hasonló filmek elleni szervezett keresztény tiltakozás azonban nem öltött túlzott méreteket, amíg az 1977-ben bemutatott Mohammad, Messenger of God című filmet – Anthony Quinn-nel a főszerepben – követően a tiltakozó muszlim közösség lehetetlenné tette a további vetítéseket. ĺgy már érthető, hogy amikor Martin Scorsese 1983-ban neki akart látni, hogy megfilmesítse Nikosz Kazantzakisz regényét, a Krisztus utolsó megkísértését, olyan heves bojkottal szembesült, hogy a Paramount Pictures leállította a projektet. 1985-ben Jean-Luc Godard Üdvöz légy, Mária című filmje robbantotta ki a keresztények dühét. A francia filmes alkotásában mai keretbe helyezi a passió történetét. Jézus anyját, Máriát egy benzinkút alkalmazottjaként jeleníti meg, József pedig Mária taxisofőr barátjaként látható a vásznon. A filmet még a pápa is elítélte.

1988-ra Scorsesének sikerült alternatív forrásokat találni a Krisztus utolsó megkísértése terjesztésére, így végül bemutatásra kerülhetett a Willem Dafoe főszereplésével leforgatott alkotás. A heves tiltakozás miatt azonban csupán néhány filmszínház tűzte műsorára a filmet, s Dafoe szerint a keresztények „egyszerűen cenzúrázták a filmet”.

Szintén sokat bírálták Kevin Smith 1999-es Dogma című komédiáját. A mennyországba igyekvő két angyal történetéről számos keresztény szervezet lekicsinylően és elítélően nyilatkozott.

Mel Gibson passiójáig nem is készült nagyobb szabású Jézus-film, amelyről azt írják, ugyanolyan hatással lehet a hollywoodi filmgyártásra, mint 1977-ben a Csillagok háborúja és a Rocky, amelyek hatalmas sikerükkel forgatási rohamot gerjesztettek. (-ú, origo, cinematrix)

A passió nézése közben két embert meghalt. Egy 50 éves amerikai asszony, a keresztre feszítési jelenetnél elveszítette az eszméletét, s később a kórházban szívroham következtében elhunyt. Ugyancsak szívrohamot kapott egy brazil lelkipásztor, miközben a filmet nézte a moziban gyülekezetével együtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?