A PASSIÓRÓL MONDTÁK

Már premierje előtt nagy vitákat kavart Gibson filmje, amely Jézus életének utolsó 12 óráját dolgozza fel a keresztre feszítésig, majd a feltámadásig.

Már premierje előtt nagy vitákat kavart Gibson filmje, amely Jézus életének utolsó 12 óráját dolgozza fel a keresztre feszítésig, majd a feltámadásig. Némelyek „a művészet és a hit diadalaként” ünnepelték, mások viszont olyannak ítélték a művet, amely megbélyegzi a zsidókat, és a mai akciófilmek világában is szokatlanul elborzasztó képsorokban mutatja be Jézus útját a Golgotáig.

„Úgy gondolom, hogy Gibson filmje akár az évtized legnépszerűbb filmje is lehet“ – nyilatkozta Kevin Redmond atya, az amerikai Raleigh város keresztény templomi gyülekezetek tagja. (o-o)

„Szerintem A passió egy nagyon erős, az embert nagyon igénybe vevő film” – mondta Michael Medved, zsidó származású rádiós. „Talán az egyik legbrutálisabb alkotás, amit valaha láttam. Még a Kill Billt is felülmúlja, leginkább azért, mert míg Tarantino filmjében az erőszak elnagyolt és karikaturisztikus, addig Gibson a lehető legreálisabban ábrázolja a szenvedést, s mint ilyen, ez mind lelkileg, mint szellemileg kikészíti az embereket.” Medved szerint a film kevésbé ellenséges a zsidókkal szemben, mint ahogy azt ő várta. (o-o)

„Mel Gibson filmje nem antiszemita alkotás, de egy hajszálnyit sem gravíroz a világ folyásán, így marad a pakliban, hogy a feltevés bármikor nekiszegezhető. ... Mel Gibson filmje leginkább unalmasra sikeredett. Pont olyan unalmas, mint ez az „antiszemita-e?” kérdéskör” – írta Turcsányi Sándor a Magyar Narancsban.

„Nekem nem tetszett, két oknál fogva. Egyrészt az volt a benyomásom, hogy egy amerikai típusú katasztrófafilmet nézek, amelyet Jézus történetére alkalmaztak, és nekem az ilyen filmek általában nem tetszenek. ĺzlés dolga. Egyébként nem riadok vissza a naturalisztikus filmi ábrázolástól, ha abban értelem van. Ebben nem volt. A profi módon megcsinált effektusok filmje ez” – vélte Karasszon István teológus a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója. (nsz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?