James Brown, "a soul keresztapja" 80 éves lenne

 

1933. május 3-án született a Dél-Karolina állambeli Barnwellben, más források 1932-re, sőt 1928-ra teszik születési évét. Annyi bizonyos, hogy a Georgia állambeli Augustában nőtt fel és énekesi pályáját az 1950-es évek közepén kezdte, miután gyerekkorában gyapotszedőként kereste kenyerét. Később bokszolással, majd baseballozással próbálkozott, közben fegyveres rablásért három évet töltött a fiatalkorúak börtönében.     Bobby Byrd énekes segítségével állt talpra, gospel zenekart alapítottak, majd a rock-forradalom megizmosodásával rhythm and bluesra váltottak. Famous Flames néven játszottak, első slágerük 1956-ban Please, Please, Please címmel jelent meg. A zenekar hamarosan a James Brown and the Famous Flamesre változtatta nevét.     A karizmatikus egyéniségű, energikus Brown óriási erővel és elszántsággal dolgozott, hihetetlen követelményeket támasztott a zenekarral szemben és szüntelenül figyelte az új irányzatokat. Erőfeszítését siker koronázta, és 1958-ban a Try Me a Billboard 100-as listájára is felkerült, a következő két évben pedig az I'll Go Crazy és a Bewildered hozott elismerést. Ezek még a gospel-hagyományokból táplálkoztak, de Brown merített az általa csodált Little Richard és Ray Charles stílusából is. Muzsikája egyre keményebb lett a hatvanas évek elején, egy összetettebb latinos, dzsesszes hangzással fűszerezte. A Good Good Lovin', a Think, és a Night Train már saját stílusát dicséri.     1962-ben készítette el a soul egyik mérföldkövét jelentő albumát, a harlemi Apollo színházban tartott koncertjének felvételét. Ontotta a r&b örökzöldeket, amelyek az általános slágerlistákon is arattak. Ekkor született minden idők legszebb James Brown-dala, az It's Man's Man's Man's World, majd a Papa's Got A Brand New Bag, amely felkerült a slágerek Top tízes listájára, a Cold Sweat, I Got The Feeling, I Got You (I Feel Good), amely a Jó reggelt, Vietnám című filmben és üdítőreklámokban is szerepelt. A hatvanas évek végéig szinte le sem jött az r&b slágerlistákról, folyamatosan koncertezett, fellépett a televízióban, találkozott neves politikusokkal.     Az amerikai fekete polgárjogi egyenlőség egyik himnuszának tekinthető a Say It Loud: I'm Black and I'm Proud dala. Az 1968-as Martin Luther King-gyilkosság után Bostonban tartott koncertjén a felelősök megkeresésére, csendes gyászra intett, így neki is jelentős szerepe volt abban, hogy elmaradtak a faji villongások. Az elnök, Lyndon B. Johnson személyesen köszönte meg a szolgálatát.     A hetvenes évektől a rhythm and bluest a funky és a diszkó ritmusaival egészítette ki, de zenéjének értékét a diszkó nem emelte. Ennek ellenére a közönség nem tágított mellőle: nem csoda, hiszen önmagát és hallgatóságát is őrületbe kergette. A rap berobbanásával dalai népszerűbbek lettek, mint valaha. A "gettó-szövegelést" ő vezette be a soul zenébe, így joggal nevezték őt a műfaj "keresztapjának". 1986-ban újra a slágerlisták élére ugrott a Living in America című dalával, amely a Rocky IV film főcímdala lett.     Brown pontos és kifinomult hangzásvilágát olyan kiváló zenészeknek is köszönhette, mint a szaxofonos Maceo Parker, St. Clair Pinckney és Pee Wee Ellis vagy a gitáros Jimmy Nolen, a dobos Clyde Stubblefield. Az apró termetű, önmagát "nem szalonképesnek" nevező énekes óriási hatást gyakorolt az egész soul és funky műfajra. Az ő köpenyéből bújtak elő olyan fekete énekesek, mint Sly Stone, George Clinton vagy Terence Trent d'Arby, nagy tisztelője volt Jimi Hendrix, Miles Davis és Prince, Michael Jackson kezdetben az ő mozgását utánozta.     1988-ban magánéleti válságba került, felesége feljelentette bántalmazásért, hat évi börtönre ítélték fegyver- és kábítószer-birtoklásért, de két év után, jó magaviseletének köszönhetően szabadon engedték. A kilencvenes években folytatta koncertkörútjait, új albumokat jelentetett meg Love Over-Due (1991), Universal James (1992), és I'm Back (1998) címmel. Magyarországon kétszer vendégszerepelt.     1986-ban az elsők között került be a Rock and Roll Halhatatlanjainak Dicsőségcsarnokába. Gazdag pályája során három Grammy-díjjal ismerték el, 1992-ben Grammy Életműdíjjal jutalmazták. 1997-ben csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán. Pályafutása során nem kevesebb, mint 116 dala került fel a rhythm and blues slágerlistákra, 18 közülük első helyezett volt.     2006. december 25-én halt meg Atlantában. (Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga)