Itt az első BTS-tag szólólemeze

d

Az első négy órában csaknem 4 millió letöltést produkált ma a YouTube-on a BTS-es J-Hope új, sorrendben második kislemezének videója. A koreai fiúzenekar napra pontosan egy hónappal ezelőtt jelentete be, hogy szünetet tart, és ma már meg is jelent J-Hope első szólóalbuma.

Az Arson című dal sokkal keményebb, karcosabb, merészebb hangszerelésű , mint a BTS számai, a videóklipben pedig az énekes-rapper egy stilizált tűzvészből menekül, illetve inkább sétál kifelé. A dal szövege félig angol, félig koreai, csakúgy, mint a július 1-én kiadott első single, a szintén „zúzós“ More esetében, amelynek látványos klipje jelenleg 40 milliós letöltésnél tart a YouTube-on.

Az új album címe Jack in the Box, és a két ízelítő alapján új irányba indult el rajta a BTS legjobb táncosaként számon tartott J-Hope, aki állítólag maga írta a dalokat.

A BTS kilenc év folyamatos turnézás és albumkészítés után jelentette be, hogy bizonytalan időre felfüggeszti tevékenységét, és a hét fiú szólókarrierbe kezd, illetve kipihenik a közös munka  fáradalmait.

A legfrissebb hírek szerint hamarosan Jungkook is túdióba vonul, részben J-Hope gyors rajtja által inspirálva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?