A Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadjának záró produkciójaként szombattól öt estén át a közönség az István, a király című rockopera jubileumi produkcióját láthatja, amelyben a főszerepeket A Társulat című műsorban kiválasztott fiatal tehetségek alakítják. Rosta Mária producer a darabról felidézte: az idén 25 éves rockoperával az 1983-as királydombi premiert követően 1984-ben találkozhatott először a szegedi közönség.
István, a király - jubileumi előadás Szegeden
Szeged |
A Szikora János rendezte darab ünnepi, augusztus 20-ai előadásán színpadra áll a két szerző is: Szörényi Levente a "Mondd, te kit választanál" című dalt adja majd elő, Bródy Jánossal pedig a krónikás szerepében találkozhat a közönség.
A Dóm téren a próbák csütörtökön este kezdődnek el, a színészek feladata elsősorban az lesz, hogy "belakják" a hatalmas színpadot. Bár a szereplők a Csikós Attila tervezte monumentális díszlettel már találkoztak a Papp László Budapest Sportarénában, a több tonnás építmény elrendezése a Dóm téren más mint a fővárosban.
A producer elmondta, hogy a Társulat tagjainak közreműködésével készült István, a király CD a megjelenést követően négy hét alatt aranylemez lett. A darabról készült film DVD-je augusztus 21-én jelenik meg, karácsonyra pedig a Társulat nyolc tagja - saját egyéniségéhez illő - szólólemezekkel jelentkezik. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.