MTI-HÍRBudapest. Lezárult a jelentkezés a Fölszállott a páva 2014 népzenei és néptáncos tehetségkutatóra. A jelentkezési lapot idén 291 produkció töltötte ki, ami a csoportos produkciók teljes létszámával együtt több mint 1500 személyt jelent.
Ismét fókuszba kerül a népi kultúra
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13708952671165_44.jpg.jpg?itok=h1j_OOrl)
MTI-HÍR
Budapest. Lezárult a jelentkezés a Fölszállott a páva 2014 népzenei és néptáncos tehetségkutatóra. A jelentkezési lapot idén 291 produkció töltötte ki, ami a csoportos produkciók teljes létszámával együtt több mint 1500 személyt jelent. A legnépszerűbb az énekes szólista kategória volt, erre 114 nevezés érkezett. A vetélkedőben emellett 42 táncos szólista, 28 pár és 51 néptáncegyüttes, továbbá 26 zenekar, 24 hangszeres szólista és 6 énekegyüttes méri össze tudását.
A versenyt az MTVA és a Hagyományok Háza április elején másodszor hirdette meg 16 és 35 év közötti fiataloknak, négy kategóriában. A demó-anyagok alapján a zsűri 261 produkciót érdemesített a területi válogatókon való részvételre. Tehát a tavalyi 190 sikertelen jelentkezővel szemben idén csupán 30 produkciót utasítottak el.
A nyolc területi válogató közül az elsőt vasárnap rendezik Budapesten, a továbbiakat két turnusban tartják. A nyári helyszínek: június 22-én Révkomárom, június 29-én Szentegyháza, július 6-án pedig Hódmezővásárhely. Ősszel Válaszúton, Nyíregyházán, Vácott és Kaposváron mérik össze tudásukat a versenyzők.
A területi rendezvények nyilvánosak, a szervezők és a versenyzők várják az érdeklődőket. Valamennyi válogatóról 40 perces film készül, amelyet a közmédia januárban vetít le.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.