Intim viszonyok hálójában

Ő volt az, aki a Tricks and Tracks hófehér dobozában, a lélek birodalmában a lét esszenciális kérdéseit vetette fel.

Gergely Attila távozása után a kubai Nelson Reguera lett Frenák nemzetközi csapatának vezető táncosa, koreográfiáinak előhívója, központi figurája, a bűntelen vagy éppen bűnös test színpadi ideája. Az elmúlt évek során született darabok (InTime, Seven, k.Rush) érzelmi-érzéki mozgatórugója.

Frenák Pál Társulata most ismét Pozsonyba készül. Nelson Reguerát, a kortárs tánc világszerte elismert táncosát, ezt a kivételes tehetségű, rendkívüli fizikai adottságú fiatal művészt először láthatja majd az itteni közönség.

„Nelson az a ritka művész, akinek nem okoz problémát, ha netán nem vagyok elégedett vele – így Frenák Pál. – Tehát túllép az egóján. Ez nagyon kevés táncosra jellemző. Róla ugyanakkor az is elmondható, hogy nemcsak a testével, az agyával is foglalkozik. Jeszenszky Endre, az én egykori mesterem annak idején nekem is rákoppintott a fejemre, ha valamivel elégedetlen volt. Most pedig a feleségem figyelmeztet, aki építész, hogy el ne felejtsem egy percre sem: a külső megjelenési forma mögül nem hiányozhat a tartalom. Nelsonban ott az örök megújulási vágy, mint bennem, így elfogadja az észrevételeimet. És én is figyelek az ő megjegyzéseire. A kreatív munkában ez így van. Velem az kerül konfliktusba, aki a próbák során azt hiszi, hogy már elért valamit. Én már tudom, mondja, közben ott, azon a ponton kezd elfásulni. A rutin vonalán. Én sosem tudom. Keresek, kutatok, megyek tovább. Igen, ismétlem magam, hogy minél jobban elmélyülhessek egy adott kérdésben. De Picasso, Francis Bacon vagy Giacometti nem ugyanazon az egy vonalon haladt előre? Nelson sosem mondja, hogy tudom. S amíg nem mondja, addig együtt maradunk, addig működik köztünk a kémia, ami a kreatív munka lényege. Az éjszaka háromkor is ott van velünk.”

Frenákot és Reguerát nyolc-tíz munka köti össze, amelyeket a világ különböző pontjain bemutattak már. A több kultúrában mozgó és több nyelven beszélő, kubai származású táncos félig-meddig magyarnak is mondhatja már magát, hiszen annak ellenére, hogy fő bázisa Párizsban van, Budapest az alkalmi otthona.

„Nyolc éve, hogy leszerződött hozzám, azóta kérhetek tőle bármit, soha nem áll ellen – folytatja a koreográfus. – Nyílt. Elfogadó. Nem marad az éppen kijelölt határok között, egy idő után átlépi őket. Szabad, mint én. Ha magánéleti problémái vannak, megoldja, nem vetíti vissza rám. Nem bennem keresi személyi szférája gátjait. Művészet és magánélet között tart némi distanciát. Távlatokban gondolkozik. Emeltebb szintű szellemiség, mint sokan mások.”

Vérvörös kanapén, a kapcsolatok hálójában égeti vágyait az InTime-ban. Magányos vergődése után ott talál társakra. A Seven hullámain a parttalanságot, a végső kétségbeesést, a soha meg nem érkezést éli meg. A k.Rush luxuskocsijában az életről való lemondást, de előtte még az utolsó nagy fellángolást.

„A személyisége érdekel, abból építek – mondja Frenák. – A köztünk levő barátság, emberi szeretet kevés lenne a közös munkához. Ahhoz, hogy én dolgozhassak valakivel, hogy művészként provokáljon, kell, hogy hordozzon magában valamit, amivel hatni tud rám. Nelson izgalmas egyéniség. És hűséges. Az a típus, aki tudja: ha nálam van, velem kell lennie. Olyan igazi nagy találkozásból kevés jut az embernek. Az nem mindennapi dolog. Ő ezt is tudja. Megvan hozzá az intelligenciája. A nagy találkozás ugyanis olyan, mint a katarzis. Abból nincs sok. Ezt fel kell ismerni. Nelsonban ez is megvan. Gergely Attila volt ilyen fontos része a munkásságomnak. Nelson azonban egészen más szellemiség, ami abból is ered, hogy elkerült Kubából, a nagy nyomorból, aztán eljutott Ausztráliába, és Sydney-ben táncolt, majd egy budapesti útja során úgy döntött, hozzám jön dolgozni. Ma is mehetne sok helyre a világban. Rendszeresen hívják, csalogatják. Háromhavonta megkeresi a Cirque de Soleil is. Nem megy. Sem a pénz, sem a csillogás nem érdekli őt. A kreatív művészi munka mindennél fontosabb számára.”