Indusztriális úttörők Pozsonyban

dd

Világturnéja során Pozsonyt is útba ejti az indusztriális zenei vagy EBM (Electronic Body Music) színtér történetének egyik legfontosabb csapata, a kanadai Front Line Assembly. Legutóbb 2011-ben jártak nálunk, úgyhogy ideje volt. A Majestic Music Clubban lépnek fel kedden, május 23-án, méghozzá állami támogatással.

A zenekar gyökerei 1986-ig nyúlnak vissza, amikor Bill Leeb otthagyta a modern indusztriál előfutárának tekinthető Skinny Puppyt, és Rhys Fulberrel kísérletezgetni kezdett különféle szintetizátor-hangzásokkal. A duó a szoftvermágus Michael Balch érkezésével trióvá bővült, igaz, két lemez után Balch a Ministry kedvéért kilépett a zenekarból.

A vancouveri csapat az 1992-es Tactical Neural Implant lemezzel hideg, precíz, ugyanakkor nagyon is táncolható indusztriál-techno albumot készített, amelyet ma is az EBM alapdarabjaként tartanak számon. A 2001-ben kiadott Epitaph szintén a stílus fontos hivatkozási pontja.

Azóta számos tagcserén esett át a Front Line Assembly, Fulber is távozott, visszatért, majd újra távozott és újra visszatért, Bill Leeb pedig ontotta, és ma is ontja a sötét klubhimuszokat. Szigorú négynegyedek, döngölő basszusok, vészjósló szintifutamok, gerjedő gitárok és baljós dalszövegek - ez az élőben különösen hatásos Front Line Assembly sikerének titka.

Közel áll hozzájuk a Fear Factory és a Front 242 együttes zenéje is, amelyek vezetői a legutóbbi, sorrendben tizenhetedik album (Mechanical Soul) vendégei voltak. Pozsonyba erős felállás érkezik, Leeb és Fulber mellett Rhys Tim Skolda gitáros, aki a Marilyn Mansonban is játszott, és Jon Siren dobos, aki az IAMX-es tevékenységéről a legismertebb.

Érdemes időben érkezni az MMC klubba, mert már a bemelegítés is ígéretesnek tűnik. Janosch Moldautól megtudhatjuk, hogyan hangzik a sötét hullám újabb iskolája. A jelenlegi német elektro-szinti szcéna vezető alakjának tartják őt, dalainak központi témája az emberi lélek összetettsége. A brit-holland Dead Lights duó a cyberelectro, a glam goth és az electropop elemeiből hasít táncritmusokat. Ez a projekt a koronavírus-járvány első hulláma alatt született „távúton”, de gyorsan alkalmazkodtak a jelenhez, a két zenész, Saul and Richard élőben is gyakran lép fel együtt.

Érdekesség, hogy ezt a koncertet részben közpénzből finanszírozták a szervezők a Művészettámogató Alap (Fond na podporu umenia) anyagi segítségével, mivel része annak a sorozatnak, amely keretében fontos, de nálunk kevésbé ismert külföldi zenekarokat hoznak el Szlovákiába a kínálat bővítése és a közönség edukálása céljából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?