„Ikerlányok” regénye

Itt szeretnék bekapcsolódni az eseményekbe.  Melyikőtök találta ki az alaptörténetet?Dóra: A fő szálat én gondoltam ki, illetve felvetettem egy témát, amely Anikónak is tetszett. Aztán mindketten dolgozni kezdtünk, és a közös munka során az alaptörténet viszonylag sokat változott. Elosztottuk egymás között a fejezeteket, attól függően, hogy melyikünk miben jobb. Például Anikó sokkal gördülékenyebb párbeszédeket ír, mint én. Én viszont az elvontabb, „ködösebb” részekben mozgok otthonosan. Amikor készen voltunk egy-egy résszel, elküdtük a másiknak.Anikó: És a másik belejavított, átírt, új dolgokat javasolt, amelyeket megvitattunk. Hány évesek voltatok ekkor?Anikó: Én tizenhárom és fél, Dóri pedig tizenöt. A regény lassan született, többször kérdeztük egymástól, hogy akarjuk-e folytatni, és persze viták is voltak közben. De mivel már az elején megegyeztünk abban, hogy végig őszinték leszünk egymással, így utólag azt mondhatom, hogy ha nem vitáztunk volna annyit, nem született volna meg a regény. A végleges verzió olyannyira közös munka eredménye, hogy nem is tudnánk megmondani, melyikünk mit javasolt, és ahhoz képest mi került bele. Már az elején tudtátok, hogy mi lesz a történet vége?Dóra: Nem. A végét csak tavaly nyáron találtuk ki. Lehet abban valami, hogy a regényhősök egy idő után önálló életre kelnek, és a szerzőnek csak hagynia kell őket tenni-venni a színen. Több verziót is megvitattunk, aztán az utolsó pillanatban döntöttünk egy váratlan, krimiszerű csattanó mellett. Azért, hogy meglepjük az olvasót, aki az előzmények alapján valami egészen másra számít... A főhős ikertestvére a történet elején, nyolcévesen meghal, és a másik lánynak fel kell dolgoznia a veszteséget. Ti veszítettetek el már valakit, akit nagyon szerettetek?Anikó: Én a nagypapámat veszítettem el, ezért akartam, hogy a főhős nagyapja is meghaljon, nem sokkal az ikertestvér halála után. Ez egy személyes szál a történetben.Dóra: És tanulmányoztuk az ikrek viselkedéstanát, az örökletes jegyeket, a fizikai hasonlóság mögött megbúvó titkokat, a genetika és a pszichológia legújabb eredményeit. Láttam egy dokumentumfilmet arról, milyen érzés átélni az ikertestvér halálát. Az a nő azt mondta, hogy a másik felét veszítette el, saját magából egy darabot. Ez a mondat mélyen megérintett...Anikó: Egyébként is sokat kutattunk, mivel a történet első része az USA-ban játszódik, a második pedig Olaszországban. Elosztottuk egymás között, hogy ki minek nézzen utána, például Dóra a jellegzetes olasz ételeknek, én pedig a földrajzi helyeknek. Kifejezetten azért komponáltuk bele a történetbe Olaszországot, mert mindketten oda szeretnénk egyszer elutazni. Így evidens volt, hogy a főhős családja is oda költözik... Úgy is mondhatnám, hogy egy földrajzi hely iránti személyes vonzódásunk alakította a történetet. És mire a regény végére értünk, már annyira egy húron pendültünk Dórával, mintha ikrek lennénk. Mennyire nehezítette a közös munkát az a tény, hogy egyikőtök szlovákiai, másikótok magyarországi? Vitáztatok arról, hogy mit hogyan mondanak itt és ott?Dóra: Hajajj, de még mennyit!Anikó: Én például nem értettem, miért kifogásolja Dóri azt az egyszerű mondatot, hogy „Kimentem a balkonra”, vagy hogy „Túl hosszú az ofinám”. Kiderült, hogy Magyarországon ezeket másképp mondják. De ő is sokat tanult tőlem „szlovmagyarul”. Manapság a neten nyüzsögnek a műkedvelők, magánkiadásban is sok könyv jelenik meg, vagyis kiadó sem kell ahhoz, hogy valaki nyomtatásban lássa saját művét. Hogyan nyertétek meg magatoknak a Madách Posonium kiadót?Anikó: Egy földrajzversenyen találkoztam Lacza Gergellyel, a Madách Posonium későbbi szerkesztőjével, akit nagyon szimpatikusnak találtam. Pár hét múlva csak úgy mellékesen, félig viccesen említettem neki a regényt, amin Dórával dolgoztunk. Kérte, hogy majd küldjük el neki. Elküldtük. Sok helyen javított, rengeteg jó tanácsot adott, aztán egyszer csak azt írta, hogy a kötet meg fog jelenni Összetört tükör címmel. Érdekes, hogy mindketten az írástól távoli, „reál” pályát céloztatok meg...Dóra: Én egy érettségire épülő általános orvosi asszisztensképzőt kezdtem el. Ez a képesítés valahol az ápolónő és az orvos között helyzezkedik el. Lehetnék például fogorvosi asszisztens, amit eredetileg terveztem, amíg nem jártam egy gyerekosztályon. Azóta tudom, hogy gyerekek mellett szeretnék dolgozni.Anikó: Régi álmom, hogy tengerbiológus legyek. Újabban a földrajz és a fizika is vonz, és mivel harmadikos gimnazista vagyok, év végén döntenem kellene, mivel szeretnék komolyabban foglalkozni a következő évben. Az írást minketten szeretnénk folytatni, valószínűleg már külön-külön.