<p>A kassai Kristóf György Out című filmtervével vett részt a cannes-i filmfesztiválon: egyike volt annak a 15 fiatal alkotónak, akiket meghívtak a L'Atelier fórumra. </p>
„Hozzánk jöttek a potenciális partnerek”
Cannes |
Ez az a szekció, melyben a kiválasztott rendezők bemutathatják elképzeléseiket a külföldi producereknek, terjesztőknek, tévéknek, támogatásokról döntő szervezeteknek. Nem mellesleg: most először válogattak be szlovákiai projektet a rangos szakmai fórumba. Hogyan képzeljük el ezt a szekciót?A L'Atelier a készülő filmek szekciója. Úgy mentünk oda, hogy nagyjából készen állunk a forgatásra. Leginkább világforgalmazókkal akartunk találkozni, és mivel volt érdeklődés, beszéltünk lehetséges koproducerekkel is – leginkább az utómunka terén vannak még nyitva a lehetőségek. A L'Atelier-nek volt egy pavilonja, ott rendezték be a mi bázisunkat, oda szervezték nekünk a találkákat. Más filmes seregszemléken általában úgy van, hogy mi akarunk valamit tőlük, Cannes-ban fordított a helyzet: hozzánk jöttek a potenciális partnerek, akik akkorra már olvasták a forgatókönyvet, és ők akartak valamit tőlünk. Sikerült nemzetközi támogatókat találniuk a nyáron kezdődő forgatáshoz?Svájci, lengyel és svéd lehetőségek merültek fel a filmes utómunkákhoz. A világforgalmazókkal amolyan első személyes meetingjeink voltak, könnyebb majd lépni, ha leforgatjuk a filmet. Magával az Out előkészítésével is tudtak foglalkozni?Igen, mivel az összes koproducer ott volt, lezajlottak a végső tárgyalások, megszülettek a végső döntések. Ilyen sűrű program mellett maradt egyáltalán ideje arra, hogy megnézzen néhány filmet a fesztiválon?Próbáltam minden nap filmet is nézni. A L'Atelier szervezte nekünk a jegyeket, illetve Cannes-ban nem jegyek vannak, hanem névre szóló meghívók a vetítésekre. Naponta rendeztek koktélpartikat és fogadásokat, lehetett networkolni, beszélgetni, tapasztalatot cserélni a többi rendezővel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.04.
Ez az elmúlt öt év legtöbbet streamelt filmje
2024. 11.28.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.