Hosszú hónapokig Pozsonyban forgat

Ezt megelőzően Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című, világszerte játszott darabjában Cukit, az alvilági figurát formálta meg a The Art művészeti ügynökség Komáromban létrejött előadásában, amelyet a következő hónapokban az ország több pontján láthat a közönség.

„Számomra is maradandó élmény a mára legendássá vált pozsonyi Stukker, amelyet 1997 óta játszanak a fiúk. Van azonban egy másik fontos kötődésem is a darabhoz. A pozsonyi produkciót, még vizsgaelőadásként, a néhai osztályfőnököm, Peter Mankovecký állította színpadra. Ez volt a kedvenc rendezése. Azóta nekem szívügyem ez a mű. Érzek benne némi spirituális kötődést, hiszen a háttérben ott áll az osztályvezető tanárom. Azt tudtam, hogy zseniálisan megírt, elsöprő erejű komédia. Végig is nevettem annak idején a nem egész két órát az Astorka Színházban. Ugyanez történt Komáromban is, amikor asztalhoz ültünk, és elemezni kezdtük a darabot. Visszajöttek a régi emlékek, de feltűnt, hogy a többiek is jól szórakoztak.”

Hátborzongatóan izgalmas játék a történet. Öt férfi, öt jellem, öt társadalmi prototípus és egy stukker, amelyet meg kell kaparintani, hiszen aki megszerzi, az a hatalmat birtokolja. Jóllakni is csak az tud, akinek a kezében a fegyver, szabadulni viszont ő sem képes.

„Nagyon régi az írás, 1969-ben született, ám azóta is aktuális. Bevallom, kezdetben azt hittem, fel kell majd egy kicsit tuningolni, vagy le kell porolni, de nem kellett csinálni vele semmit. Úgy jó, ahogy van. Igazi mestermű. Az emberi gyarlóság szimbóluma. Végig az jár a fejekben, hogy könyörgöm, szabaduljunk meg ettől a mocsadéktól, váltsuk le, s akkor minden rendben lesz, aztán kiderül, hogy a következő alak is ugyanilyen, sőt az utána jövő is. Ismerős helyzet. Olyan ördögi körben találják magukat a színpadi alakok, amelyből nincs kiút, egyikük sem tudja leakasztani a kulcsot, hogy kinyithassa az ajtót. Görgey Gábor pontosan lekottázta mind az öt karaktert. Adott az esély, hogy a történet figurái elrajzoltak legyenek, és a bulvár felé húzzon a darab, ezt ott rejtegeti magában. Hargitai Iván, az előadás rendezője azonban ennél sokkal felelősségteljesebben nyúlt a szöveghez. Ezt a lehetőséget egyszerűen lesöpörte. Az ő megfogalmazásában már-már a lélektani realizmus felé közelít a produkció, szinte oroszos stílusban vitte színre a művet. Nagyon egyszerű díszletben, egyszerű jelmezben játszunk, a belső többlet, a tartalom tör felszínre minden szereplőnél. Nálunk nincs művészkedés, gengszterkedés, itt vérkomoly világnézetek ütköznek.”

Cuki úr, a sötét múltú bűnöző, az erőszak megtestesítője akkor érzi elemében magát, ha pisztollyal a kezében diktálhat, hatalmaskodhat, uralkodhat négy társa fölött. Ő a legnyersebb figura a színen.

„Mivel az égvilágon semmije sincs, mindent magának szeretne. Múltat, jelent, jövőt, ősöket, pozíciót. Fölébe kerekedni mindenkinek. Nagyon szeretem az olyan előadásokat, amelyekben végig színen lehetek. Meg is adatott több ilyen darab az eddigi pályámon. Élvezem, ha minden szereplőnek megvan a maga etapja, amikor brillírozhat. A Stukkerben mindegyikünknek adott ez a lehetőség, hiszen mindig az áll a cselekmény középpontjában, akinek a kezében a fegyver. A többiek pedig azt mutathatják meg eközben, hogy milyen a hozzáállásuk az adott személy uralmához. Mindegyikünknél más ez a szín. Izgalmas érzelmi palettát mutathatunk fel mind az öten.”

Annyi sok rokonszenves, vonzó megjelenésű figura után most egy igazi kültelki gazfickót formálhat meg Tóth Károly. Egy olyan embert, aki első látásra sem megnyerő, hiszen már rögtön a darab elején megmutatkozik az igazi énje.

„Rettenetesen örülök a lehetőségnek, mivel színészileg százszázalékosan kiléphetek magamból. Nem a megszokott fiókokat kell nyitogatnom, amelyeket már olyan sokszor kihúztam. Élvezem is nagyon, hogy ilyen agresszív sodrást produkálhatok a színpadon. Ezt eddig kevés szerep engedte meg. Talán sikerül hoznom ezt a figurát, színészileg pedig még jól is áll nekem ez az aljas világ. Jó benne lubickolni. Fizikailag meg is izzaszt rendesen. Bár rögtön az elején elsütünk egy trükköt. Már a takarásból csuromvizesen lépünk ki. Izzadt, zsíros hajú, nyálkás mellkasú, undorító társaság vagyunk. Nem is lehet tudni ezekről az alakokról, hogy mióta vannak együtt. Két órája, két hete, két hónapja? A néző nem kap információt arról, hogy az összezártságukból eredő kín és szenvedés, amely az első pillanattól fogva érzékelhető, mióta tart. Nagyon kereknek érzem a figurát, de a színészet attól izgalmas, hogy előadásról előadásra ráébred az ember, hogy van még ebben több is.”

A szlovák sorozatban kapott szerepe meglepetésként érte. Felkiáltott örömében, amikor egyértelművé vált, hogy belép a már futó televíziós történetbe.

„Pozsony a szívügyem. Itt töltöttem az egyetemi éveimet. Nekem ez szerelemváros. A lelkem mélyén régóta vártam erre a lehetőségre. Visszajönni, újra itt játszani, ráadásul egy sikeres televíziós produkcióban. Összeértek a dolgok. 2011-ben együtt laktam a koleszban azzal a sráccal, akinek most eszébe jutottam. Ő nem színész. A sorozat gyártásában dolgozik. Szereplőket kerestek, és bedobta a nevemet. Két jelenetbe állítottak be a válogatáson. Egy szerelmibe és egy civil beszélgetésbe. A castingon minden könnyedén ment, semmit sem éreztem természetellenesnek. Májustól októberig forgatok a sorozatban, aztán jön egy másik is, amelyre már évek óta készülünk Molnár Csaba rendezővel. Ez lesz az első szlovákiai magyar filmsorozat, és az is Pozsonyban játszódik. Az előzőben nagyon nagy támogatást kaptam, hiszen hét éve nem játszottam szlovák nyelvű környezetben. Fel is készültem maximálisan. Nagyon erősen kell figyelnem a kiejtésre, de a szövegben gyakran előforduló latin szakkifejezésekre is. Kassáról került a fővárosba az általam megformált fiatalember. Hogy ez a véletlen műve-e, vagy szándékosan írták így a forgatókönyvbe, mivel én is kassai vagyok, azt nem tudom. De már ez a tény is megmelengette a szívemet.”

A színházi munkái sem szorulnak háttérbe a két sorozat mellett. Továbbra is játszik a nemzeti színházi Egri csillagokban, fut az Egykutya című előadása is a PopUp Produkcióval, a Stukkert Pozsonytól Királyhelmecig utaztatják, és a székesfehérvári színház következő évadjában is számolnak vele. Most már csak abban reménykedik, hogy valamikor nyáron, sok ezer kilométer levezetése után repülőre ülhet, és elutazhat valahová egy jó nagyot pihenni.

A szerző a Vasárnap munkatársa