Horrorfilmmel nyernének Oscar-díjat az osztrákok

Bécs |

<p>Veronika Franz és Severin Fiala számos fesztiválon sikert aratott Ich seh Ich seh című horrorját nevezte Ausztria a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért folyó versengésbe.</p>

Az elsőfilmes alkotók produkciója tavaly debütált a velencei filmfesztiválon, de később tucatnyi nemzetközi mustrán, köztük Torontóban, Rotterdamban, Hongkongban és Buenos Airesben is feltűnést keltett. Az identitásról és a bizalomról szóló pszichothrillerben, amely nyár derekán játszódik, két kilencéves ikerfiú várja haza édesanyját egy vidéki házban, amelyet erdő és kukoricaföldek vesznek körül. Mikor az anya megérkezik, kötés borítja az arcát, mert kozmetikai műtéten esett át. A baljóslatú atmoszféra azt sugallja, hogy valami végképp megváltozott. A gyerekek szívébe belopódzik a kétség: a nő talán nem is az anyjuk.  Severin Fiala korábban rövid- és dokumentumfilmeken dolgozott, Veronika Franz forgatókönyvíróként jegyezte egyebek mellett a Velencében díjazott Kánikula című osztrák filmet és a Szerelmet a feketepiacról című, Cannes-ban is vetített produkciót. A horror főszerepeit Susanne Wuest, valamint Elias és Lukas Schwarz alakítják. A filmet januárban kezdték forgalmazni az osztrák mozik. Az amerikai filmakadémia 2016. február 28-án adja át az Oscar-díjakat Los Angelesben. A legjobb idegen nyelvű film Oscarjára minden ország egy filmet nevezhet, a listából több körben választja ki a filmakadémia az öt jelöltet, amely esélyes lesz a díjra. A legutóbbi díjazott az Ida című lengyel dráma volt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?