Hogyan tovább Megasztárok?

Magyarországon volt egy színvonalas, profi, ugyanakkor szórakoztató és közérdeklodésre számot tartó zenei tehetségkutató verseny. Mindez már a múlté, a jelen pedig elszomorító, és tele van kérdojellel.

Március közepén a ZeneZónában is foglalkoztunk a Megasztárral. Akkor még javában folyt a megmérettetés, izgultunk, vajon ki lesz Az év hangja. Olyan szép volt! A közönség elhitte, hogy a tehetségekre csodás karrier vár. A szereplok is elhitték. Akik azonban járatosak a magyar könnyuzenében, már akkor tudták, hogy a sikert, a hoszszan tartó népszeruséget nem adják könnyen. Nyilvánvaló volt, hogy a sztárjelöltekre sok akadály vár, s ha sikeresen helytállnak sem biztos, hogy eljutnak a hon áhított lemezszerzodésig. A márciusi írásomban már utaltam a felmerülo nehézségekre, de mivel nem akartam ünneprontó lenni, túlságosan nem feszegettem a témakört.

A hasonló nemzetközi musorok még a nagy zenepiacokon is csak ritkán tudnak tartósan pályára állítani új csillagokat. Egy angol televíziós szakember elmondása szerint nem is ez a cél, a cél az, hogy minél többen nézzék a musort, minél többen küldjenek emelt díjas sms-eket, hogy a csatornának sok bevételt hozzon; ez a fiataloknak egy lehetoség a kitörésre, de profitálnia foleg a tévének kell. agy aztán elobb vagy utóbb a szereplok is rájönnek, hogy ok csak bábuk, akiket kötélen rángatnak. Az esetek többségében mindenki meggazdagodik a produkcióból, csak a legérintettebbek nem, akik vásárra viszik a borüket. De a sorsuk senkit sem érdekel, mivel, miután eltunnek a reflektorfénybol, jönnek az új sztárjelöltek. Illúzió lett volna azt hinni, a magyar változat más lesz, hogy ezek a fiatalok majd átírják a könnyuzenét. Bár a magyar Megasztár minden eddigi nemzetközi próbálkozásnál „emberközpontúbbra” sikeredett, ennek ellenére a zenei szakemberek félelme nem volt alaptalan.

Nagy öröm látni, hogy újra megjelent a magyar zenei közéletben a sztár fogalma, viszont ha jobban belegondolunk, egyelore nem született egy sem, és nyilván messze nem is alkalmas rá mindenki, akinek szép hangja van. Magyarország utolsó igazi sztárja Ákos volt, akinek valóban testorökkel kellett járnia az utcán, akinek aktuális hajviseletét fiatalok százai utánozták, aki ha dedikált egy lemezboltban, le kellett zárni az utcát. Manapság jóval nagyobb a választék, így eloszlik a potenciális rajongótábor, a sztárok már régen kihaltak a magyar zenei életbol. Ma már Ákos sem sztár, „csak” egy nagyon népszeru, profi eloadómuvész.

A Megasztár második helyezettje, Oláh Ibolya személyiségében, lényében jobban benne van a sztárság, mint a gyoztes Tóth Veronikáéban, azonban utóbbi egy nagyon kedves, szeretheto, közülünk való lány, aki megjelenésével, stílusával, ha nem is a szó amerikai értelmében vett sztár, de közkedvelt, sikeres énekesno lehet, és reméljük, lesz is. Hogy Ibolyából sztár válik-e, az már egyáltalán nem biztos. A szénája egyre rosszabbul áll, lemezszerzodést még nem kapott. Féltem ot, hiszen már a musorban is bebizonyosodott, hogy a sztárélet negatív velejáróit nem tudja feldolgozni. Kérdés, meddig bírja idegekkel, hogy nem kapkodnak utána a kiadók, a zeneszerzok.

Sajnos a Megasztár szereploi azzá váltak, amivé nem akartuk, hogy váljanak. A tizenkét fos csapatból a produceri iroda harmadrangú haknibrigádot csinált. Az európai uniós csatlakozás eloestéjén Dél-Komáromban léptek fel. A közönség izgatottan várta Ibolyát, Tóth Verát, aztán nagyot csalódott, mert a tizenkettobol öten jöttek el, Ibolya és Vera is távol maradt. Valószínuleg egy másik helyszínen voltak, nagyobb gázsiért. (A pénz a menedzsmenté, amely aztán kifizeti a fellépoket, annyit ad, amenynyit akar…) Komáromi koncertjükben még a fanatikus Megasztár-rajongók is csalódtak. Egyik ismerosöm meg is jegyezte, hogy ilyen a rossz hakni…

A csapat azóta sem pihen, járja a magyarlakta vidékeket, miközben a legtöbbjük jövoje felett egy nagy kérdojel lebeg. Képtelenek egyrol a kettore jutni, és egyáltalán nem biztos, hogy lesz helyük a könnyuzenében. Igaza van a fent említett angol televíziós szakembernek! Ez már nem a tévécsatorna gondja, a boldogulás a fiatalok kezében van, a lehetoséget megkapták, viszont a szerzodésben vállaltaknak eleget kell tenniük, tehát járni kell az országot, népszerusíteni elsosorban a csatornát, a musort, másodsorban magukat. Mára a kiadók kezdeti lelkesedése is alábbhagyott, lemezszerzodést Tóth Veronikán kívül csak Nagy Edmond kapott. Valahol ezzel is számolni lehetett, hiszen a tehetség önmagában kevés, akibol sikeres eloadó válhat, az mellé ismert szerzogárdát kell verbuválni, oket meg kell fizetni, és a siker még így sem garantált. A multinacionális cégek leányvállalatainak az a fo céljuk, hogy Madonnát és Didot eladják, magyar eloadókat alig-alig szerzodtetnek, a lelkes kis kiadók viszont a nagyok árnyékában nem igazán tudnak érvényesülni. Magyarország mikropiac, és egyre jobban szukül, nem képes befogadni ennyi tehetséget. A kilátástalan helyzet miatt egyre többen fakadnak ki, legutóbb Szabó Leslie húzta le a produkciót az egyik magyarországi folyóiratban.

A Megasztár-csapattal minden bizonnyal az összes nyári fesztiválon találkozunk majd, aztán akik nem kapnak további lehetoséget, végleg eltunnek a süllyesztoben. Osszel indul a második forduló, és attól kezdve a reflektorfényben majd az új próbálkozók állnak. A Megasztár elso szériájának „nyertesei” a valóságshow-k szereploinek sorsára jutnak, elfelejtjük oket. Csak az a szomorú, hogy tehetséges emberekrol van szó, akik végre meghozhatnák a várva várt változást a magyar könnyuzenébe. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?