Hogy ne vesszünk el

A nyitózene alatt lehajtott fejjel érkezik a színpadra egy gyereksereg, dinamikus és belső félelmüket kifejező táncmozdulatokkal kísérve éneklik az átélt bizonytalanságaikat: „véletlen, hogy még élnek”, épp ők, mikor minden felnőtt, akire eddig számíthattak, elpusztult a nevelőintézetet ért találatban. Végül megjelenik a színen Kuksi (Faber Levente), mackóval a kezében, sárga csillaggal a kabátján. Szüleit épp az imént veszítette el. S miközben édesapja utolsó szavait énekli, „nem szabad félni…”, a színpadon átvonul egy katona, a hatalom és az agresszió megtestesítője. Majd újra halljuk a szirénákat, a vadászgépek zaját és a bombák félelmet keltő robaját.

Ezzel a kontrasztra építő jelenettel kezdődik a kassai Thália Színházban a Valahol Európában című musical, Moravetz Levente rendezésében. A zenés mű a kassai születésű Radványi Géza (Márai Sándor testvére) és Balázs Béla azonos című, a mozgókép történetének egyik legjobb darabjaként számon tartott filmje alapján készült.

A Thália előadása a rendezői elképzelés szerint a II. világháború végén és a békeidőszak kezdetén játszódik, kifejezve ezzel, hogy legyen bármiféle társadalmi forma hatalmon, mindig van olyan réteg, amely kiszolgáltatott, a gyermekek, akikért a felnőtt társadalom folyamatosan felelősséggel tartozik. Talán ezt jelzi az a rendezői gondolat is, hogy a nyitóképben először belépő alak (Simon Péter zeneszerző, karmester Dudás Péter megformálásában) egyfajta védőangyal szerepét is ellátva, a háttérben meg-megjelenik a színen mindaddig, míg a történet szerint valóságosan is össze nem találkoznak. Az élelemért fosztogató, különböző származású gyerek, akik a vándorlásuk során verődtek össze, a magányosan élő művész otthonába is betörve ennivalót és menedéket keres. Előbb csak egy ellenséges felnőttre bukkannak, akit „föl kell akasztani”, majd amikor ennivalót kerít nekik és átszellemülten a zene szépségéről mesél nekik, megnyeri a szívüket. A művész a hatalom szolgáit végül úgy játssza ki, hogy otthont biztosít számukra az elhagyatott várban.

Az előadás színpadképe Kiča Katalin munkája. Ha tüzetesebben szemléljük, visszaköszönnek néhány korábbi előadás díszletelemei. Legszembetűnőbbek a Cyrano de Bergerac-előadás gótikus falai, melyek a szétbombázott Európát idézik. A rombolást azonban nemcsak a romok jelzik. A gyermekek, akik támasz nélkül maradtak, maguk is rombolni kényszerülnek, s arra is elszántak, hogy embert öljenek. Széttépik a falon lógó Európa elrablása című Rubens-festményt, ami az értékek (emberi élet, művészet, filozófia) adott pillanatban való jelentéktelenségét és semmibevételét érzékelteti. S egyben azt is jelenti, hogy hasonló cselekedeteknek a kényszer és kiszolgáltatottság hatására bárki lehet egyidejűleg kezdeményezője, részese s szenvedő alanya.

A díszletek közt megjelenik a budapesti Duna-part részlete is, ahol a háború végén folyóba lőtt áldozatok emlékére a parton maradt cipőik szoborkompozíciója található. Miért került be a díszlet elemei közé? A rendezői üzenet közvetítésének egyik fontos eszköze. Minden háború, agresszió, önkényuralmi rendszer és diktatúra ártatlan áldozatokat követel, szaporítja a parton lévő, szemünk előtt maradt gazdátlan cipők sorát. A darab végén a kis Kuksi cipőcskéje is ide kerül.

Kiča Katalin a határozott rendezői elképzelés alapján a föld színeiben domináló meleg színhatású, gazdag és funkcionális teret hozott létre. A színpad optikailag tágabb lett, mozgásteret engedő területe azonban szűkebbé vált. Ebben a szűkített térben nem kis feladat egyszerre 10-12 dinamikusan táncoló embert elhelyezni úgy, hogy egymást ne gátolják. Dévényi Ildikó koreográfus nemcsak a tér szakszerű kihasználásában alkotott nagyot. A különféle korú gyermekekkel való munkában hatalmas energia-befektetés látszik. A 6-16 éves gyerekek mindegyikét dicséret illeti. A darab elején Kuksi szólódalával, később pedig a kis Pötyi (Kuczik Mária) balettlépéseivel az első pillanatban meghódították a közönséget. A professzort játszó Garamszegi Viktor játéka pedig nagyon hitelesen jelzi, ebből a gyerekből biztosan egy tudós felnőtt vagy az apja nyomdokait követő kimért nagykövet lesz. A kisebb feladatokban megmutatkozó gyerekszereplők is ügyesen oldják meg a rájuk bízott feladatot, mindegyiküknek a tehetséges oldala tudott előtérbe kerülni, ami ugyancsak a felnőttek velük való munkáját dicséri.

A mozgás- és tánckoreográfiák jól átgondoltak, kifejezők és nagyon dinamikusak. Hatalmas erővel hatott különösen a magukat megvédeni kész suhancok „kőritmustánca” Hosszú dala alatt. Talán a dalok és a tánc dinamizmusa az oka, hogy a dramatikus részek helyenként lassúnak tűntek, de ez semmiképp nem ment a darab élvezhetőségének a rovására.

A darabnak színész-énekes-táncos szempontból két nagyon erős tartópillére a Hosszút megformáló Tóbisz Titusz és a Suhancot játszó Márkus Judit. Tóbisz Titus egyfajta férfias intellektualizmussal vezette, vitte a játékot előre, s lett a kis nebulók kitűnő, teljesen hihető vezére. Tiszta erőteljes énekhangját a kassai közönség már sokszor megcsodálhatta. Kitűnő énekes-táncos és prózai színész is egyben.

Márkus Judit a színház egyik legtehetségesebb színésznője. Ebben a szerepében tökéletesen elhiteti, hogy egy magát minden körülmények között megvédeni képes bátor Suhanc. Mikor kiderül, hogy mégsem, akkor viszont nagyon hitelesen játssza a nőt. Leginkább érzékenységével tűnik ki a többiek közül, minden pillanatban, a prózai és az énekelt szerepekben egyaránt mély átéléssel van jelen.

Ficsúr megformálója, Madarász Máté szintén sokszínű alakítást nyújt. Leginkább a „művésznőként” asztalon táncoló pillanatai emlékezetesek, amellyel elbűvöli az őket üldöző fanatista, a „jog és törvény” kelepcéjében rekedt katonatisztet (Petrik Szilárd). A darab elején nyilasként színre lépő tisztet később a kommunista hatalom kiszolgálójaként látjuk viszont. Petrik Szilárd feladata nyilván az volt, hogy ebben a szerepben megmutassa, az elvakult ember nem változik, bármilyen társadalmi rend kiszolgálója is. Petrik Szilárd arcán végig ott a fölényes mosoly, hatalmas kemény lépteivel pedig tekintélyét próbálja átvetíteni.

A Szeplőst alakító Ponty Tamás sokkal testhezállóbb feladatot kapott, mint az elmúlt időszakokban. Ez már a darab elején, a cigarettás jelenetben megmutatkozik. Szertelen kölyök, teljesen beleillik a csapatba. Hasonlóképpen Csóró is (ifj. Havasi Péter) igazi színfoltja a társaságnak.

Pólos Árpád (Tanító), Dudás Péter (Simon Péter), Illés Oszkár (Tizedes), Flórián Róbert Szabolcs (Tróger) ezúttal is a tőlük megszokott színészi teljesítményt nyújtották.

A rendező véleménye, hogy egyetlen ember nagyon keveset tehet, de azt a keveset meg kell tennie, hogy hasonló háborúk és szörnyűségek ne ismétlődhessenek meg a világban. Ő maga s a társulat a védtelenség és kiszolgáltatottság ellen annyit tudtak tenni, hogy az előadást a legjobb tudásuk szerint tálalták az érdeklődő közönségnek.

Nem volt hiába a befektetett energia! A közönség a bemutatón (s már a főpróbán is) állótapssal adott hangot elégedettségének. (Fecsó Yvett)